Mégsem lesz Időkerék a Felvonulási téren?

Nem járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdán ahhoz, hogy az Időkerék műtárgyat elhelyezzék a Felvonulási téren.
A testület vita nélkül döntött a közterület-foglalási kérelemről, amit három támogató és öt tartózkodó szavazattal elutasítottak. Az engedélyezés mellett voksoltak az SZDSZ és részben az MSZP képviselői. Ráday Mihály (MSZP) az ellenzékkel együtt tartózkodott.
Horváth Gyula (MSZP), az ülést vezető alelnök a napirendi pontok tárgyalását követően bejelentette, hogy két hét múlva ismét napirendre tűzik az Időkerék közterület-használati kérelmét.
A fővárosi szabályozás szerint egy adott kérdésről egymás után két alkalommal lehet elutasító döntést hozni. A második elutasítás után csak fél év múlva kerülhet ismét a bizottság elé az ügy.
Koltai Ildikó (Fidesz) az MTI-nek elmondta, hogy több szempontból is aggályosnak tartják az Időkereket. Így például nem értenek egyet azzal, hogy a Hősök terén lévő múzeumok szomszédságában egy ilyen tárgyat helyezzenek el.
Aggályosnak tartják azt is, hogy időponti korlátozás nélkül, “az idők végtelenjéig” álljon az Időkerék a Felvonulási téren, amit egyébként szeretnének visszaparkosítani.
A Khronosz Alapítvány által évtizedek óta szorgalmazott Időkerék Felvonulási téri elhelyezése ellen a múlt heti ülésén nem emelt kifogást a főváros kulturális bizottsága. A testület egyetértett a Budapest Galéria azon 1997-es állásfoglalásával, hogy az Időkerék nem kulturális alkotás, hanem mérnöki műtárgy.
Az Időkerék felállításának 280 millió forintra lecsökkentett költségéből a kormány egy nemrég hozott döntésével 50 millió forintot vállal. A tervek szerint május 1-jére, hazánk európai uniós csatlakozásának napjára állítanák fel az időkereket.
Az idő múlását jelző granulátumok egy év alatt peregnének le a nyolc méter átmérőjű gömb felső részéből az alsóba. Ezt követően a 60 tonnás monstrumot évente átfordítanák a saját tengelye körül.