Második világháborús légi felvételek a világhálón

Egy második világháborús légi felvétel az auschwitzi koncentrációs tábort mutatja 1944-ből, amint ott magyar zsidókat ölnek meg - mondta a Spiegel Online folyóiratnak adott interjúban Allan Williams, az online-archívum vezetője, hozzátéve: ilyen fényképes bizonyíték eddig még sehol sem került a nyilvánosság elé.
– A nyilvánosság számára eddig ismeretlen felvételek sokasága roppant fontos forrássá teheti a történészek számára is azt a nemrégiben létesített online-archívumot, amely a Brit Királyi Légierő (RAF) által készített második világháborús fényképfelvételeket teszi elérhetővé az interneten – fejtette ki csütörtökön közölt nyilatkozatában.
Brit kutatók nemrégiben jelentették be, hogy feltesznek az internetre 5, 5 millió légi felvételt a második világháború korából. Williams elmondta erről, hogy félreértések vannak forgalomban az internet-archívummal kapcsolatban. Sokak feltételezésével ellentétben egyelőre nem mutatnak be képeket rendszerezetten, csupán előzetes mintákat adnak abból, hogy mi minden lesz majd látható. Egyelőre csak térképeket tettek fel a világhálóra, amelyeken részleteiben látható, hogy mely területekre vonatkozóan milyen jellegű képek találhatók az archívumban. Az internethasználó a földrajzi koordináták megadásával emailen igényelheti az őt érdeklő fotókat.
Az archívum vezetőségének vannak olyan tervei, hogy idővel biztosítja az összes rendelkezésére álló második világháborús kép online-elérhetőségét – leszámítva természetesen azokat, amelyek továbbra is titkosak. Ide tartoznak a német légierő (Luftwaffe) második világháborús felvételei Németország keleti részéről és Kelet-Európáról. (Ezekből annak idején sokat profitáltak a nyugati titkosszolgálatok a kelet-európai országok stratégiai fontosságú pontjainak feltérképezésében.)
Williams elmondta: voltak olyan aggodalmaik, hogy egyesek politikai, sőt talán még terrorista célokból is visszaélhetnek e képekkel. Konzultáltak az ügyről a brit védelmi minisztériummal, ahonnan azt a megnyugtató választ kapták, hogy “ne csináljanak maguknak gondot ebből”.
Az online-archívum január 19-én kezdte meg szolgáltatását. Az azóta tapasztalt érdeklődés óriási, mértéke – Williams szavai szerint – az online-archívum alapítóit is meglepte. A képek jelentős része brit bombázók által lerombolt városokat mutat. S
zámítanak-e arra az online-archívum munkatársai, hogy e képek vitát válthatnak ki Nagy-Britanniában a polgári lakosság elleni légi háborúról – kérdezte a Spiegel Online. Williams válasza szerint nagyon pozitívnak tartanának egy ilyen fejleményt, hiszen Nagy-Britanniában még nem eléggé ismert a német városok lerombolása. – Ezek a légi felvételek lehetőséget nyújtanak a pusztítás mértékének reális felmérésére, ami a földi felvételek alapján nem mindig lehetséges – mondta.