Taksony, Ilma, Filoména2022. november 29., kedd
Kultúra

Fekete-Afrika kincsesbányája – sziklarajzok minden mennyiségben

National Geographic Magyarország

A világ egyik legnagyobb sziklarajz-gyűjteményéről most kiderült, hogy háromszor olyan idős, mint azt a kutatók eddig hitték.

Amikor az európaiak 150 évvel ezelőtt felfedezték, kifejezetten durvának és primitívnek tartották azokat a sziklarajzokat, amelyek Dél-Afrikában, a San törzshöz tartozó területen láthatóak. Akár durvák voltak azonban, akár nem – akkori szemmel – hihetetlen mennyiségben álltak a kutatók rendelkezésére: több mint 40 ezer rajz, illetve festmény díszítette a feltárási hely környékét.

A tudósok mostanáig azt hitték, hogy az Ukhahlamba-Drakensberg néven is ismert „kollekció” mintegy ezer éves, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató san (szán) törzsbeliek körülbelül a mi Árpád-korunk idején készítették festményeiket.

A legutóbbi kutatások során azonban kiderült, hogy jóval régebbi művészeti emlékekről van szó. A brit Newcastle-i Egyetem és az Ausztráliai Nemzeti Egyetem (Australian National University) közös vizsgálata megállapította: az Ukhahlamba-Drakenberg együttes háromezer éves! A vizsgálatokat a legkorszerűbb radiokarbon módszerrel végezték. Ez a módszer a radioaktív szén egyik izotópjának, a C-14-nek a lebomlásából következtet a leletek korára.

Az új tudományos eredményeket egy dél-afrikai tudós, Dr. Aron Mazel és kollégája, Dr. Alan Watchmann publikálta a South African Humanities nevű akadémiai kiadványban.

Átértékelték a sziklarajzokat

Az új eredmények fényében a tudósok átértékelték a korábban primitívnek és durvának tartott sziklarajzokat: jelenleg ezeket a festményeket tartják Fekete-Afrika legrégebbi festészeti együttesének. Ezeket az alkotásokat egyébként azok a san (szán) törzsbeliek, illetve a san népcsoport hozta létre, amely körülbelül 8000 évvel ezelőtt telepedett le ezen a vidéken.

A sanok elsősorban fekete, fehér és narancs színeket használtak ábráik elkészítéséhez. Az ábrákon állatok és emberi jelenetek egyaránt észrevehetők. Ez utóbbiak alighanem a sanok (vallásos) hiedelmeit rögzítették.

A C-14-es metódus korlátai

Dr. Aron Mazel minden bizonnyal nem véletlenül emelte ki a technika jelentőségét a mostani kutatások során. Korábban a C-14-es izotóp lebomlása alapján felállított kronológiai sorrendek igen bizonytalanok voltak. A régészek általában az időszámításunk előtti 4000-től az 50 000-ig terjedő korokat vizsgálták ezzel a metódussal, és legfeljebb 70 ezer évig terjesztették ki ennek hatósugarát – az időben visszafelé.

Ugyanakkor a hatezer éven belüli (i.e. 4000-nél fiatalabb) leleteknél megbízhatatlannak tartották a radiokarbon-vizsgálatokat, ahogyan erről Gáboriné Csánk Vera könyvében, Az ősember Magyarországon című kötetben is olvasni lehet. A nyolcvanas években megjelent kiadvány szerint nálunk nemzetközi összehasonlításban rövidebb időszakra használható csak a C-14-es módszer, a legtávolabbi, még megbízható időpontot a magyar kutató körülbelül 40 ezer évvel ezelőttre teszi hazánk területén.

Barlangrajzok
Az emberi festészet legrégebbi ismert emlékei közé az európai barlangi festmények tartoznak. Az itteni piktúra leghíresebb képviselői, és egyben a legkiemelkedőbb alkotásai Altamirában és Lascaux-ban találhatók. A Lascaux-i barlang festményei megbízható radiokarbon datálás szerint mintegy 17.600 évesek, tehát jóval idősebbek, régebbiek, mint a most vizsgált dél-afrika ábrák. Érdekesség, hogy az európai barlangokban igen tudatosan készültek a „műalkotások”: az ősemberek ugyanis vázlatköveket is használtak, amint arról Gáboriné Csánk Vera is beszámol. Többnyire kerek, 8-10 centiméter átmérőjű lapos kavicsokról van szó, amelyre rávésték – vázlatszerűen – a medvét vagy a mamutot. A művész ezt mindig magával hordozhatta, így több barlangban is megismételhette ugyanazt az alkotást.

Hozzászólások

Több száz éves kardot találtak egy pincében

Több száz éves kardot találtak egy pincében

A különleges fegyver a Dánia és Svédország közötti kalmari háború idejéből származik.

Arany nyelvet találtak több múmia szájában

Arany nyelvet találtak több múmia szájában

Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy a nyelv segítségével a halott képes lesz beszélni a túlvilágon.

Ókori rágcsákat találtak a Colosseumban

Ókori rágcsákat találtak a Colosseumban

Ahogy a mai mozizók, úgy az ókori nézők is szerettek nassolni.

A királynő, aki szponzorálta Kolumbusz útját

A királynő, aki szponzorálta Kolumbusz útját

Kasztíliai I. Izabella a spanyol történelem

Élénk kapcsolat lehetett Teotihuacan és a maják között

Élénk kapcsolat lehetett Teotihuacan és a maják között

Korábban a kutatók azt feltételezték, hogy a város nem volt érintkezésben maja uralkodókkal.

National Geographic 2022. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

13 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket