Fekete-Afrika kincsesbányája – sziklarajzok minden mennyiségben

Amikor az európaiak 150 évvel ezelőtt felfedezték, kifejezetten durvának és primitívnek tartották azokat a sziklarajzokat, amelyek Dél-Afrikában, a San törzshöz tartozó területen láthatóak. Akár durvák voltak azonban, akár nem – akkori szemmel – hihetetlen mennyiségben álltak a kutatók rendelkezésére: több mint 40 ezer rajz, illetve festmény díszítette a feltárási hely környékét.

A tudósok mostanáig azt hitték, hogy az Ukhahlamba-Drakensberg néven is ismert „kollekció” mintegy ezer éves, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató san (szán) törzsbeliek körülbelül a mi Árpád-korunk idején készítették festményeiket.

A legutóbbi kutatások során azonban kiderült, hogy jóval régebbi művészeti emlékekről van szó. A brit Newcastle-i Egyetem és az Ausztráliai Nemzeti Egyetem (Australian National University) közös vizsgálata megállapította: az Ukhahlamba-Drakenberg együttes háromezer éves! A vizsgálatokat a legkorszerűbb radiokarbon módszerrel végezték. Ez a módszer a radioaktív szén egyik izotópjának, a C-14-nek a lebomlásából következtet a leletek korára.

Az új tudományos eredményeket egy dél-afrikai tudós, Dr. Aron Mazel és kollégája, Dr. Alan Watchmann publikálta a South African Humanities nevű akadémiai kiadványban.

Átértékelték a sziklarajzokat

Az új eredmények fényében a tudósok átértékelték a korábban primitívnek és durvának tartott sziklarajzokat: jelenleg ezeket a festményeket tartják Fekete-Afrika legrégebbi festészeti együttesének. Ezeket az alkotásokat egyébként azok a san (szán) törzsbeliek, illetve a san népcsoport hozta létre, amely körülbelül 8000 évvel ezelőtt telepedett le ezen a vidéken.

A sanok elsősorban fekete, fehér és narancs színeket használtak ábráik elkészítéséhez. Az ábrákon állatok és emberi jelenetek egyaránt észrevehetők. Ez utóbbiak alighanem a sanok (vallásos) hiedelmeit rögzítették.

A C-14-es metódus korlátai

Dr. Aron Mazel minden bizonnyal nem véletlenül emelte ki a technika jelentőségét a mostani kutatások során. Korábban a C-14-es izotóp lebomlása alapján felállított kronológiai sorrendek igen bizonytalanok voltak. A régészek általában az időszámításunk előtti 4000-től az 50 000-ig terjedő korokat vizsgálták ezzel a metódussal, és legfeljebb 70 ezer évig terjesztették ki ennek hatósugarát – az időben visszafelé.

Ugyanakkor a hatezer éven belüli (i.e. 4000-nél fiatalabb) leleteknél megbízhatatlannak tartották a radiokarbon-vizsgálatokat, ahogyan erről Gáboriné Csánk Vera könyvében, Az ősember Magyarországon című kötetben is olvasni lehet. A nyolcvanas években megjelent kiadvány szerint nálunk nemzetközi összehasonlításban rövidebb időszakra használható csak a C-14-es módszer, a legtávolabbi, még megbízható időpontot a magyar kutató körülbelül 40 ezer évvel ezelőttre teszi hazánk területén.

Barlangrajzok Az emberi festészet legrégebbi ismert emlékei közé az európai barlangi festmények tartoznak. Az itteni piktúra leghíresebb képviselői, és egyben a legkiemelkedőbb alkotásai Altamirában és Lascaux-ban találhatók. A Lascaux-i barlang festményei megbízható radiokarbon datálás szerint mintegy 17.600 évesek, tehát jóval idősebbek, régebbiek, mint a most vizsgált dél-afrika ábrák. Érdekesség, hogy az európai barlangokban igen tudatosan készültek a „műalkotások”: az ősemberek ugyanis vázlatköveket is használtak, amint arról Gáboriné Csánk Vera is beszámol. Többnyire kerek, 8-10 centiméter átmérőjű lapos kavicsokról van szó, amelyre rávésték – vázlatszerűen – a medvét vagy a mamutot. A művész ezt mindig magával hordozhatta, így több barlangban is megismételhette ugyanazt az alkotást.