Budapest felszabadulása

Magyarország 1944. március 19. óta német megszállás alatt állt. Októberben Horthy kormányzó hiába próbálta meg a kiugrási kísérletet, a németek meghiúsították a rosszul előkészített akciót. Ezután Szálasi nemzetvezető alatt megkezdődött a nyilas rémuralom.

A német főhadiszállás 1944 novemberében parancsban közölte budapesti csapatainak vezetőivel, hogy Budapestet „német védelmi erődnek” kell tekinteni, s a házról-házra való védelemre kell berendezkedni. (A németek korábban több európai nagyvárost is megkíméltek az értelmetlen rombolástól, s amikor visszavonultak onnan, nyílt várossá minősítették azokat. Budapesttel azonban nem ez történt.)

A magyar főváros körül 1944 karácsonyán zárult be a szovjet csapatok gyűrűje – ekkor értek össze a 2. és a 3. Ukrán Front vonalai. 1945 januárjában a németek előbb Komárom megyéből, majd déli irányból indítottak támadást az ostromgyűrű ellen (átmenetileg, január hatodikán még Esztergomot is visszafoglalták), de az oroszok mindkét alkalommal megállították őket.

Amikor a szovjet csapatok kéthónapos ostrom után (1944 decembere és 1945. február 13. között) kiűzték a még megmaradt német és a hozzájuk besorolt magyar katonai erőket, a régi Budapest helyén egy romváros maradt, amelyet a Budapesti Negyed című folyóirat tematikus, a főváros történetével foglalkozó száma egyszerűen olyan településnek minősít, amely a német nagyvárosokhoz hasonló, szétrombolt állapotba került a világháború végére.

A második világháború idején okozott károk pontos összesítése még ma sem történt meg. Tudjuk, hogy a hidakat a visszavonuló német csapatok robbantották fel, és az is bizonyos, hogy a fővárosban 29 987 sérült lakóház maradt a harcok befejezésekor. Ez azonban a gyakorlatban azt jelentette, hogy Budapest összes épülete – valéamilyen mértékben – megsérült.