Teleki Pál – egy ellentmondásos életút

Széki Teleki Pál gróf erdélyi arisztokrata családból származott, egyik őse erdélyi kancellár, apja rövid ideig belügyminiszter volt. Jogi tanulmányai mellett geológiát és földrajzot is hallgatott, és a geográfia lett élete nagy szenvedélye. Közéleti pályáját 1904-ben Szatmár vármegyei szolgabíróként kezdte, a következő évben alkotmánypárti programmal országgyűlési képviselővé választották. Több külföldi tanulmányutat tett, járt Szudánban és az Egyesült Államokban is. 1909-ben nevezték ki a Földrajztudományi Intézet igazgatójának, 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az első világháborúban önkéntes főhadnagyként szolgált a szerb és az olasz fronton, az összeomlás után, 1919-ben részt vett a tanácskormány ellen szerveződő szegedi ellenkormányban. 1920-ban a trianoni békeszerződésről tárgyaló küldöttség tagja volt, de a néprajzi viszonyokat híven tükröző, híres „vörös térképével” sem tudta elérni, hogy a győztes hatalmak Magyarország megcsonkításakor figyelembe vegyék az általuk is deklarált etnikai elvet.

1920 márciusától külügyminiszter, majd júliustól 1921 áprilisáig kormányfő volt, és sors fintoraként neki kellett a parlamenttel ratifikáltatnia a trianoni békediktátumot. Fellépett a fehérterror tiszti különítményesei ellen, kisebb földreformot hajtott végre, ugyanakkor bevezette a botbüntetést és Európa első „faji” jogszabályát, a numerus clausust, amelyben ugyan nem szerepelt a zsidó szó, de kimondva-kimondatlanul ellenük irányult. Tisztségéről az első királypuccs után lelkiismereti okokból mondott le, miután királypártiként kiéleződött viszonya Horthy Miklós kormányzóval. Továbbra is képviselő maradt, neve felmerült az 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány kapcsán is, mert a hamis bankjegyeket az általa vezetett térképészeti intézetben nyomtatták.
Főcserkészként vezette a hazai cserkészmozgalmat, folytatta tudományos munkásságát is, tanszékvezető és egyetemi rektor, az Eötvös Kollégium kurátora, az értelmiségi elitképzés irányítója volt, 1925-ben akadémikus lett. Több tudományos intézetet hozott létre, és a revíziót igyekezett tudományos érvekkel alátámasztani.
Az angolbarátságáról ismert Telekit 1938-ban ismét országgyűlési képviselővé választották, 1939 februárjában Horthy Miklós kormányzó a németekkel szimpatizáló Imrédy Béla helyére őt nevezte ki miniszterelnökké. A parlament három hónappal később fogadta el a még Imrédy által benyújtott, de Teleki által sem ellenzett második zsidótörvényt, amely már faji alapon állt, és megkezdődött a harmadik zsidótörvény előkészítése. Teleki elfojtotta a baloldali mozgolódásokat, de betiltotta Szálasi szélsőjobboldali Hungarista Pártját is. Kormányzása alatt – német támogatással – folytatódott a területi revízió, visszakerült Kárpátalja, a második bécsi döntés után Észak-Erdély is, ezért engedményekre kényszerült Hitlerrel szemben, de az ország szuverenitását igyekezett megőrizni. A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörése előtt elutasította, hogy a Lengyelországot lerohanó német hadsereg szerelvényei keresztülhaladjanak az országon, a lengyel vereség után a közös határon át több tízezer lengyel menekültet fogadott be. Külpolitikai lehetőségei azonban – miután Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a német-olasz-japán háromhatalmi egyezményhez – egyre szűkültek.

Teleki a fegyveres semlegesség elvét vallotta (azaz az országnak fel kell fegyverkeznie, de nem szabad belépnie a háborúba), és próbált más irányú kapcsolatokat kiépíteni. 1940 decemberében örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, de amikor 1941 márciusában Belgrádban németellenes fordulat történt, súlyos dilemma elé került. A Jugoszlávia lerohanására készülő Hitler azt követelte, a magyar hadsereg is vegyen részt a hadműveletben, a nyugati hatalmak viszont közölték, hogy a magyar részvételt háborús oknak tekintenék. A személyes életében is súlyos csapásokat elszenvedő Teleki nem látván kiutat, április 3-án éjjel főbe lőtte magát. Horthynak címzett búcsúlevelében így írt: „Szószegők lettünk – gyávaságból… A gazemberek oldalára álltunk (…) Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”

A történészek többsége egyetért abban, hogy a kilátástalan helyzetbe került Teleki öngyilkosságot követett el, így akarva megmenteni a maga és a nemzet becsületét, ezt erősíti a 2019-ben nyilvánosságra került, titkárának és barátjának, Incze Péternek írt búcsúlevele is. Már a kortársak közül is sokan voltak azonban, akik gyilkosságra gyanakodtak, és ezek az elméletek még ma is tartják magukat.

Teleki megítélése mindmáig ellentmondásos. Tudósként, tudományszervezőként érdemei elévülhetetlenek, politikusként azonban korántsem volt sikeres. Döntő pillanatokban a legtöbbször rosszul választott (igaz, valóban jó döntéseket nem is hozhatott volna), irányvonala végső soron tévútnak bizonyult, és olyan feloldhatatlan dilemma elé került, amelyet mindvégig el akart kerülni. Halála után a Kerepesi temetőben temették el, hamvait 1947-ben a Gödöllő melletti Máriabesnyő temetőjébe helyezték át. Néhány éve felmerült, hogy szobrot állítsanak neki, de élénk vita után az emlékművet nem a budai Várban, hanem Balatonbogláron, a lengyel menekültek városában állították fel.