160 éve született Munkácsy Mihály

„A munkácsi kis árva, elhagyatva, száz baj között, semmi nélkül indult el a világon. És a nagy-nagy művész az egész emberiség gyásza mellett szállott a koporsóba. És ez a kettő ugyanaz az egy személy volt.” (Móricz Zsigmond)

Munkácsy Mihály édesapja, Lieb Leó Mihály állami hivatalnok volt. A festő gyermekkora szülei halála után igen szegényes körülmények között zajlott. Hétéves korára vesztette el édesapját és édesanyját is. Gyámja, egyik rokona, Reök István ügyvéd lett, aki a szabadságharcban játszott szerepe miatt nem folytathatta praxisát. Nehéz anyagi körülményei miatt nem tudott a gyermeknek tisztes polgári nevelést biztosítani, ezért egy békéscsabai mesterhez adta asztalosinasnak. Munkácsynak keményen kellett küzdenie, hogy híres művésszé válhasson. Ha tudta volna, hogy családjának egyik német őse valaha alapítványt tett egy tehetséges leszármazott művészi oktatására, sokkal könnyebb lett volna az élete – ám ez a sors fintoraként csak a festő halála után derült ki.

Tanulóévek

Asztaloslegény lett. A segédlevéllel a zsebében azonban hátat fordított tanult szakmájának és egy vándorfestő, Szamossy Elek tanítványává szegődött. A pályáját elindító mesteréről híres művészként sem feledkezett meg – háláját Szamossy fiának a támogatásával rótta le. Pesten megismerkedett Ligeti Antallal, és bekapcsolódott a város szerényen bontakozó művészeti életébe.

1865-ben a bécsi Akadémián folytatta tanulmányait, de mivel nem fizette be a tandíjat, hamarosan távoznia kellett. Bécs mégis jelentős volt Munkácsy életében, hiszen itt ismerkedett meg Paál Lászlóval, a híres tájképfestővel, akivel életre szóló barátságot kötött. Ebben az időben a magyar festők többsége Münchenben dolgozott, Munkácsy is ide utazott, de nem érezte magát jól gazdag honfitársai között. 1867-ben az új magyar kormány kultuszminiszterétől, báró Eötvös Józseftől, ösztöndíjat kapott, ez lehetővé tette számára, hogy ellátogasson a párizsi világkiállításra.

Ludwig Knaus és az 1870-es fordulat

Ludwig Knaust választotta példaképének, ezért Düsseldorfba költözött. Knaus szívesen fogatta és egyengette pályáját, ekkor festette meg az Ásító inas című képét. A történelmi képek kompozíciós egységének a megtervezéséhez használt szerkezetet is Knaustól tanulta, ennek a lényege, hogy egy központi személyre figyelnek a többiek. Ez jellemzi a Siralomház, a Tépéscsinálók, a Honfoglalás, a Sztrájk, az Ecce homo című képeit is. A műveken azonban megfigyelhetők a kisebb beszélgető csoportok, minidrámák, jellemábrázoló külön portrék is.

Munkácsy életében óriási fordulatot hozott az 1870-es év, hiszen a Siralomház című képe aranyérmet nyert a párizsi Salon kiállításán, ezzel a fiatal művész hirtelen ismertté vált.

Házasság

A jóképű fiatalembert pártfogásába vette a De Marches házaspár. A báró halála után a festő megkérte a gazdag özvegy kezét. A házasság eleinte boldog volt, a feleség, Cilike számára azonban a pénz mindennél fontosabbnak bizonyult. Szenvedélyesen szerette a fényűzést, az estélyeket, Munkácsy magányossá vált mellette, a műtermébe és a munkájába menekült.

A pénz előteremtése őrületes munkatempót diktált számára. Nagyon jelentősek népies jelenetei, a fáradtságtól leroskadó Rőzsehordó nő, a Köpülő asszony, az Éjjeli csavargó. A portré műfajában alkotott képei közül elsősorban az idős Liszt Ferencről, Haynald Lajos bíborosról, Paál Lászlóról és önmagáról festett képei a legjelentősebbek.

Monumentális alkotások

A bécsi kormánytól megbízást kapott a Kunsthistorisches Museum száz négyzetméteres mennyezetpannójának elkészítésére. A mű témája a reneszánsz előtti hódolat lett. Munkácsynak azonban nemcsak ez volt az egyetlen monumentális alkotása, az Ecce homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota is annak tekinthető. A Honfoglalás című képét a magyar parlament számára készítette a millenniumi ünnepekre.

Németországban tanulta a festés előkészítésére használt bitumenes alapozást. Ez egységbe fogta az erős színeket, melyeket előszeretettel alkalmazott Munkácsy is. Akkor még nem sejtették, hogy az aszfaltban zajló vegyi folyamatok miatt a képek láthatatlanná fognak sötétedni.

Utolsó évek

Munkácsy hozzávetőleg hatszáz képet készített, mindössze három évtized alatt, ez a hajszolt iram és a fiatalkorában elkapott szifilisz kikezdte egészségét. A betegség megtámadta a szemét, később az izületeit, csontjait, végül az agyát. A betegség kezelésének hatékony módszere csak a halála után egy évtizeddel terjedt el. Utolsó éveit egy németországi szanatóriumban töltötte, 1900. május elsején halt meg. Élete vége fele a száz legnevesebb franciaországi mester közé sorolták.