Paszkál, Ditmár, Rezeda2021. május 17., hétfő
Kultúra

260 éve született a Rothschild bankház alapítója

National Geographic Magyarország

1744. február 23-án látta meg a napvilágot Mayer Amschel Rothschild, aki a frankfurti gettóban alakított ki egy kis pénzváltó helyiséget, és innen kezdve alapította meg a XIX. század leghatalmasabb bankházát.

Frankfurt ma is a német pénzvilág központja, ám 260 évvel ezelőtt még nem lehetett sejteni, hogy a pénzváltásból, később pedig a váltóleszámítolásból, majd a banki tevékenységből busás haszonra lehet szert tenni. Még Mayer Amschel Rothschild sem csak ilyen ügyekkel foglalkozott kezdetben, pedig ő a frankfurti zsidónegyedben már viszonylag korán létrehozta a pénzváltóját. A Rothschildok addig vegyeskereskedéssel és más tevékenységekkel is foglalkoztak, s Mayer Amschel tulajdonképpen hobbiból kezdett el éremgyűjtéssel foglalkozni.

Egy gazdag ügyfél

Gyűjteményének legszebb darabjait azonban I. Vilmos hesseni választófejedelemnek ajánlotta fel. Így került kapcsolatba a helyi uralkodóval, aki nem mellesleg Európa legnagyobb hitelezői közé tartozott. Államának polgárait ugyanis katonának adta el Angliának, így a hesseni német zsoldosok harcoltak például az amerikai függetlenségi háborúban, brit oldalon. (III. György angol király a piciny hesseni fejedelemség uralkodójának nagyapja volt.) Mindebből szépen gazdagodott I. Vilmos (a britek egyébként veszítettek, nemcsak pénzt, hanem amerikai birtokokat is). A herceg egyre kiterjedtebb pénzügyeit azonban egyre kevesebben tudták követni, az ügyek intézésére egyre több emberre volt szükség. I. Vilmos egész Európának kölcsönadott, számos uralkodócsalád a kis országot kormányzó, de annál gazdagabb hesseni választófejedelem segítségére szorult.

Az érmegyűjtő és ószeres Mayer Amschel azonban fokozatosan behízelegte magát a hercegi udvarba, s egy Buderus nevű hivatalnok segítségével hamarosan kulcspozíciókba jutott. Végül a herceg értékpapír-ügyleteinek jelentős részét Mayer Amschel Rothschild intézte. Időközben világra jött Mayer Amschel öt fia is, akik Európa nagy részébe szétszóródva intézték apjuk és a választófejedelem pénzügyeit. Angliába III. György támogatásával jutott ki például 1798-ben Nathan Rothschild, Mayer Amschel legtehetségesebb fia, aki kezdetben textilüzlettel foglalkozott.

Az öt fiú haszna

Mindez később igen jól jött I. Vilmosnak, amikor Napóleon elől kellett menekülnie. A buzgó franciák mindent felforgattak, amikor elfoglalták Németország nagy részét. Mindeközben arra is fordítottak időt, hogy megtalálják a hesseni választó mesés vagyonát, amelynek csak a hírét hallották. Ám a bonapartisták hiába kutakodtak, csak a hír maradt az övék: még a frankfurti gettót is átvizsgálták, jártak többször is Mayer Amschelnél, azonban az ő titkos rekeszeit, dobozait soha nem találták meg. Öt fia segítségével viszont az immár bankárnak is nevezhető M. A. Rothschild hamarosan kimenekítette a francia megszállási övezetből a hesseni választó pénzét.

Időközben az Angliába került Nathan – a kontinentális zárlatot meghirdető Napóleon szabályait kijátszva – beindította a földrészekre kiterjedő csempészetet. Angliából és a brit birodalom távoli zugaiból is indított hajókat, amelyeket az elvileg tiltott övezetbe, a kontinentális Európába juttatott el. Mindez óriási hasznot hozott, ám a Rothschildok még idejekorán kiszálltak a kissé ingoványos üzletből. Ezt jól tették, mert később nagy veszteségek érhették volna őket, és rendőrségi üldöztetésnek is ki lettek volna éve.

Ehelyett a „hivatalos” csempészetre álltak át a Rothschildok: Wellington spanyolországi hadjáratát, az angolok hadműveleteit az angol és a francia Rothschildok, vagyis Mayer Amschel két fia, a „brit” Nathan és a „francia” James (Jacob) finanszírozta. Mindezt olyan ügyesen tették, hogy maga Napóleon is hagyta a tranzakciókat, nem is sejtve, hogy a Franciaországon átutazó aranyszállítmányok későbbi, waterlooi legyőzőjének szánt küldemények…

Az utódok

Ekkor azonban Mayer Amschel már utolsó napjait élte. 1812. szeptember 19-én elhunyt Frankfurtban. Fiait a hesseni herceg nemesi rangra emelte 1817-ben. Ezt jutalmul kapták azért, mert a legnehezebb időkben is hűek maradtak a választófejedelemhez, s főleg azért, mert még Napóleon ellenében is megőrizték a pénzét…

Utóbb a Rothschildok Európa öt államában építettek ki bankházat, s jutalmul bárói rangra emelkedtek. Londonban az angol, Párizsban a francia ág tevékenykedett, ez a két ág ma is létezik. A német (frankfurti) és az olasz (nápolyi) „vonal” kihalt a családon belül. Az osztrák Rothschildok pedig vagy tönkrementek, vagy áttették a székhelyüket Angliába, Amerikába és Franciaországba, s végül a hitleri megszállás az 1938-as Anschluss vetett véget ausztriai tevékenységüknek.

Pénzügyi bravúrok

A Rothschildok nevéhez számos bravúros pénzügyi tranzakció fűződik. Hatalmas nyereséget könyvelhettek el például a londoni tőzsdén játszva (Nathanról oszlopot is elneveztek emiatt a börzén) a waterlooi ütközet után. Ők finanszírozták a szuezi csatorna megvásárlását is a XIX. század utolsó harmadában. (A kulcsfontosságú, két tengert összekötő átkelőhelyet Anglia szerezte meg egyébként az egyiptomi uralkodótól.) Edmond de Rothschild finanszírozta az első zsidó telepek létrehozását Palesztinában, jóllehet ő maga ellenezte a cionizmust, vagyis azt, hogy Izrael néven önálló államot hozzanak létre a zsidók a Közel-Keleten. A vaskancellár, a XIX. században Németországot egyesítő Bismarck, pályafutásának kezdetén szintén a Rothschildok támogatását élvezte. Ám a Poroszország miniszterelnöki posztját megszerző Bismarck után megromlott a kapcsolat a Rothschildokkal, a német császár hiába kérte a bankházat, hogy Berlinben is telepedjenek meg. A burkolt vagy nyílt antiszemitizmus által jellemzett porosz-német udvarban ugyanis a Rothschildok nem akartak szerepet vállalni. (Többek között az zavarta őket, hogy a poroszok olyan kitüntetéseket találtak ki számukra, amelyek nem keresztényeknek jártak. Ezt a Rothschildok igencsak zokon vették, és sohasem viselték ezeket az érdemjeleket, ami diplomáciai bonyodalmakhoz is vezetett egyes esetekben.)

Hozzászólások

Beazonosították a hírhedt Franklin-expedíció egyik áldozatát

Beazonosították a hírhedt Franklin-expedíció egyik áldozatát

A 129 fős csoportból senki sem élte túl a sarkvidéki expedíciót.

Keresztény bazilikába temették a pogány zsoldost

Keresztény bazilikába temették a pogány zsoldost

A katona valószínűleg felvette a kereszténységet, de a pogány szokásokat is megtartotta.

Ókori temetőt találtak Korzikán

Ókori temetőt találtak Korzikán

A sírok a 3-5. század élénk kereskedelmi kapcsolatairól árulkodnak.

Középkori plagizálókat buktattak le a kutatók

Középkori plagizálókat buktattak le a kutatók

A középkorban nem léteztek szerzői jogok, az írók így előszeretettel idéztek megjelölés nélkül más művekből.

Úgy tűnik, nem teljesen írtak igazat a görög szerzők a himérai csatákról

Úgy tűnik, nem teljesen írtak igazat a görög szerzők a himérai csatákról

A szicíliai várost kétszer is megtámadták a karthágóiak az időszámítás előtti 5. században.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket