Szervác, Imola, Imelda2021. május 13., csütörtök
Kultúra

A Draskovics-csomag áldozata lesz a Mátyás templom?

National Geographic Magyarország

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportjának vezetése hétfőn látogatást tesz a Mátyás-templomban, hogy tájékozódjon a rekonstrukció helyzetéről, majd pedig javaslatot tesz a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy költségvetése terhére különítsen el egy keretösszeget, amelyből a felújítási munkálatok megkezdődhetnek - tájékoztatta Kupper András frakcióvezető az MTI-t vasárnap.

A közlemény szerint, a szervezet a Magyar Nemzet információja alapján feltételezi, hogy a Draskovics-csomag megszorító intézkedéseinek következtében az idén mégsem jut pénz a templom felújítására.

A dokumentum emlékeztet arra: Medgyessy Péter miniszterelnök többször ígéretet tett, hogy a műemléktemplom felújítása 2004-ben elkezdődik. A múlt év decemberében a kormányfő azt ígérte: a 2004. évi költségvetésben 1, 7 milliárd forintot különítenek el a Mátyás-templom felújítására.

A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció szerint a budavári Mátyás-templom a főváros és így Magyarország egyik legfontosabb szimbóluma, Budapest kiemelkedő látványossága, ezért rekonstrukciójának befejezése halaszthatatlan feladat.

“A fővárosi ellenzéki frakció méltatlannak és felháborítónak tartja Demszky Gábor vezette főváros és a kormány igénytelenségét, hogy hagyja pusztulni a Mátyás-templomot” – áll a közleményben.

Hozzászólások

Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

Maszkos faragványt kapott egy középkori székesegyház

Szent Amphibalus szentélyét 2019-ben, a járványt megelőzően kezdték el felújítani.

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Felmérték Európa első civilizációjának genetikáját

Noha a civilizációt nagyon különböző anyagi kultúrájú népek alkották, genetikailag egységes volt.

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

Díszes, ókori olajlámpát találtak Jeruzsálemben

A groteszk arcot formáló tárgyat szándékosan helyezték el egy épület alapzatában 1900 éve.

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

Világháborús tengeralattjáró roncsára bukkantak

A HMS Urge 1942 áprilisában tűnt el Málta közelében, utóbb egy összeesküvés-elmélet is kialakult a sorsát illetően.

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Testi-lelki nagytakarítás lépésről lépésre

Itt a tavasz, megújul a természet és megújulunk mi is.

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket