A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Kovács Béla elrablása szimbolizálja azokat a rémtetteket, amelyet Magyarországon a sztálinista és kommunista rendszer végrehajtott. E tettek közül talán nem is Kovács Béla elrablása volt a legszörnyűbb – ezeket a szörnyűségeket nehéz lenne rangsorolni: málenykij robot, kitelepítések, az ÁVH kínzásai, koncepciós perek, kivégzések és hosszú börtönbüntetések, majd az 1956 utáni megtorlás, megintcsak kivégzések, börtönbüntetések, a pufajkások garázdálkodása. Ám kétségtelenül jelképes ereje van ennek az 1947-es cselekménynek, Kovács Béla elrablásának, amellyel a demokratikus, újjászülető Magyarország egyik csíráját taposták el a szovjet hatóságok.

Világpolitikai háttér

Mindehhez persze tudni kell, hogy a jaltai egyezmény, amelyet a második világháborúban győztes nagyhatalmak a negyvenes évek közepén hoztak meg, megpecsételte Magyarország sorsát. Már a teheráni csúcstalálkozón eldőlt, hogy a második frontot az USA és Anglia nem a Balkánon, hanem – Sztálin kérésére – Normandiában, Franciaországban nyitják meg. Így Magyarország egyértelműen a szovjet zónába került, ahol aztán a kommunizmus szörnyűségeit is megtapasztalhatta az ország – közvetlenül a nácizmus szörnyűségei után.

A demokratikus, többpártrendszerű Magyarországon ezért 1945 után fokozatosan, „szalámitaktikával” felaprózták a legnagyobb parlamenti pártot, a Független Kisgazdapártot. Ezeknek az akcióknak finomabb és durvább formái egyaránt a kommunista párt, illetve a megszálló szovjet hatóságok eszköztárába tartoztak. A parlamenti támadások, taktikázások mellett több koncepciós per is indult, majd a bírósági döntések mellett a választások manipulálása is megtörtént 1947-ben. Végül létrehozták a Népfrontot, amely egyetlen blokkba, közös listába tömörítette a politikai pártokat, és 1948-49-től egyértelműen a kommunista párt vette át az uralmat az országban.

Kovács Béla politikai pályafutása

Mindezen intézkedések sorába tartozott Kovács Béla elrablása is, aki a harmincas évektől volt a Független Kisgazdapárt egyik vezetője, 1939-től országos főtitkárhelyettes, képviselőjelölt lett. Kovács 1941-től a Magyar Parasztszövetség főtitkára volt, majd később belügyminisztériumi államtitkár és földművelésügyi miniszteri tisztségeket töltött be. 1946. február 23-án lemondott a miniszteri posztról, hogy főtitkárként minden erejét a Független Kisgazdapártnak szentelhesse. 1946. március 13-tól a Kis Újság (a kisgazda pártlap) főszerkesztője lett.

1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták, és bírósági tárgyalás nélkül húsz év kényszermunkára ítélték. 1948-ban hosszabb ideig Neukirchenben volt. 1952-ben a Magnyitogorszk melletti Verdij Uralszk börtönben. 1953 őszén gyenge szívrohamot kapott. 1954-ben a vlagyimiri börtönbe került. 1955-től egy politikai gyűjtőtáborban raboskodott. 1955 őszén tért haza. 1956 tavaszán Jászberényben tartották fogva, májusban szabadult.

1956 – rövid intermezzo

A fogságban megtanult oroszul és németül, sokat olvasott, megismerkedett a marxizmussal. Az 1956-os forradalom alatt az újjáalakuló Kisgazdapárt Intéző Bizottságának tagjává, 1956. november 3-án a párt elnökévé választották. 1956. október 26-31-ig ismét földművelésügyi miniszter, november 2-től államminiszter volt Nagy Imre kormányában. (A forradalom alatt Kovács Béla az Antall családnál lakott, így ott már akkor segítőtársra akadt a későbbi magyar miniszterelnök, a rendszerváltás utáni első kormányfő, a fialabbik Antall József személyében. Ehhez a körhöz tartozott akkoriban Göncz Árpád is, aki utóbb a Magyar Köztársaság elnöke lett.)

Kovács Béla november 4. után kereste a kiegyezés lehetőségét a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal, tárgyalt Kádár Jánossal is. 1958 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy a Hazafias Népfront képviselőjeként bevegyék az országgyűlés tagjai közé. 1959. június 21-én halt meg.