A Jaross-listák nem tekinthetők deportálási listáknak
Többségükben nem a deportálás kísérő jegyzékeiként szolgáltak a magyarországi vészkorszak során haláltáborokba hurcolt áldozatokról készült listák - állapította meg az úgynevezett Jaross-listák kérdését vizsgáló szakértői bizottság, amely szerdán hozta nyilvánosságra jelentését.
A névjegyzékek csak alkalomszerűen szolgálhattak alapul a különböző kényszerintézkedésekhez, deportálási listáknak aligha tekinthetők – tartalmazza a jelentés, amelyet Hiller István kulturális miniszter, valamint a holokauszt 60. évfordulója alkalmából általa tavaly decemberben felkért háromtagú bizottság ismertetett.
A grémiumnak – amelynek Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Varga László történész és Soós László főlevéltáros a tagja – február végéig kellett elkészítenie jelentését.
Jaross Andor, a Sztójay-kormány belügyminisztere 1944. április 4-én rendelte el a magyarországi zsidóság első, személy szerinti összeírását. Jaross Andor – akit a német megszállást követően, 1944 márciusában nevezett ki belügyminiszterré Sztójay Döme – több “zsidórendelet” megalkotója. A gettóba költöztetés és a vidéki zsidóság deportálásának irányítója volt.
A szakértők 14 oldalas jelentésükben megállapították: a haláltáborokba hurcolt áldozatok névsorai a szerteágazó kutatások ellenére ma már csak töredékesen lelhetők fel magyarországi közgyűjteményekben. A levéltáros és történész szakemberek tényként fogadták el, hogy a háborús iratpusztulások és -szétszóródások, majd a kommunista korszak alatti iratbegyűjtések és -selejtezések nem kímélték ezeket a forrásokat sem.
A tavaly megalakult szakértői bizottság a rendelet létrejöttének körülményeit, célját, a végrehajtás mechanizmusát és a névjegyzékek négy példányának sorsát kutatta. Gecsényi Lajos, a bizottság elnöke a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: nem azzal a szándékkal ültek össze, hogy keressék azt a szobát, ahol ezek a listák rejtőzhetnek, mivel valószínűsíthető volt, hogy ilyen szoba nincsen. (A jelentés utal arra: tavaly több sajtóinformáció azt a látszatot keltette, hogy a zsidóság deportálási listái valahol lappanganak, és azokat a kutatás elöl eltitkolják.)
A szakértői testület megállapította: kifejezetten a haláltáborokba hurcolt áldozatok neveit tartalmazó jegyzéktömeg (deportálási listák) léte sem korábbról, sem napjainkban nem ismeretes magyarországi iratőrző helyeken. Gecsényi Lajos hangsúlyozta, kiderült: az események úgy felgyorsultak 1944. tavaszán, hogy a szóban forgó listákat sem a gettóba küldéshez, sem a deportáláshoz már nem használták fel, nem is lehetett felhasználni. Szavai szerint még becsülni sem lehet, hány lista készült, hány ember nevét tartalmazták a jegyzékek.
A Magyar Országos Levéltár főigazgatója az MTI kérdésére válaszolva azt mondta, teljesen nem kizárható, hogy létezett deportálási lista. A csendőrség az elkészült jegyzékeket felhasználhatta a deportáláshoz – tette hozzá. A szakértő szerint ezek a listák nem szolgálhatnak alapul a politikai döntéshozókkal folytatandó kárpótlási egyeztetéshez.
A bizottság jelentése szerint az említett, 1944 tavaszi rendelet az összeírás célját nem határozta meg, miként azt sem, hogy mely személyek tekintendők zsidónak. Annyi bizonyos, hogy a névjegyzékek 1944 nyarán a Belügyminisztériumból a Zsidókérdéstkutató Magyar Intézetbe kerültek, ahol megkezdték azok “tudományos” feldolgozását, segítségükkel próbálták például vizsgálni a zsidók névadási szokásait.
“Mindent megtettünk, történészként a felmerült kérdésekre, ha nem is megnyugtató, de egyértelmű választ kaptunk” – mondta Varga László. A történész nem tudja, mi célja lehetett e listák készítésének. Tájékoztatása szerint 1944. április 4-ig német részről nem hangzott el olyan ötlet, javaslat, hogy a magyarországi zsidóságot külföldre kellene szállítani vagy el kellene pusztítani. Varga László úgy vélte, előkerülhetnek még további jegyzékek, amelyeket történészeknek kell a továbbiakban kutatniuk.
A szakértők vizsgálatuk során számos egyéb, a gettósításra és a gyűjtőtáborokra vonatkozó adatot tártak fel, amelyek történelmi forrásértéke összehasonlíthatatlanul nagyobb az eredetileg keresett jegyzékekénél – áll a szerdán ismertetett dokumentumban.