Az USA legolcsóbb katonai támaszpontjának, Guantánamónak története
A Guantánamói-öbölben működő haditengerészeti bázis az Egyesült Államok legrégebbi külföldi katonai támaszpontja, és a legolcsóbb is, mivel a bérleti díj mindössze évi 4085 dollár. A kommunista Kuba ezt az összeget sem veszi át, mivel jogtalannak tartja az öböl bérletéről kötött 100 éves szerződést, amelyet a havannai kormány álláspontja szerint Washington ráerőszakolt a szigetországra.
Az Egyesült Államok az öbölt a gyarmattartó spanyoloktól foglalta el 1898-ban, és a független Kubától vette bérbe 5 évvel később. Az amerikai katonák az öböl bejáratánál lévő Halász-foknál szálltak partra a spanyol-amerikai háborúban, ugyanott, ahol 404 évvel korábban, 1494 április 30-án Kolombusz Kristóf kikötött második utazása során.
A két esemény között a történetírók megemlítik, hogy 1741-ben angol katonák – köztük Lawrence Washington, az Egyesült Államok későbbi első elnökének a bátyja – vetették meg lábukat a Guantánamói-öbölben a történelem egyik legostobább konfliktusában, amelyet Jenkins füléért vívott háborúnak neveznek. A spanyolok egy angol kereskedelmi hajó átkutatása közben levágták a kapitány az egyik fülét, ami háborús ok lett. A britek hosszas tétlenkedés után indultak szárazföldi úton a tenger felől bevehetetlen Santiago de Cuba városának elfoglalására, ezért kudarcot vallottak és távoztak.
A 157 évvel később 17 ezer fős amerikai expedíciós erő szállt partra és a britek hibájából okulva késedelem nélkül Santiago de Cuba ellen vonult, és elfoglalta. Egy héttel később a Guantánamói-öbölből indult el egy amerikai inváziós erő a másik karib-tengeri gyarmat, Puerto Rico ellen. Az öböl 18 kilométer mélyen nyúlik be a szárazföldbe, középtájon elkeskenyedik, s két hatalmas víztükörre oszlik. A 117 négyzetkilométer kiterjedésű támaszpont a külső öbölt és környező partvidéket öleli fel.
A bérleti szerződést 1903-ban Theodore Roosevelt amerikai és Etrada Palma kubai elnök írta alá. A szerződést 1934-ben megújították, amely a bérleti díjat 4085 amerikai dollárban állapította meg, és Kubának és kereskedelmi partnereinek biztosította a szabad áthajózását az öböl belső, kubai részébe. A szerződés – egy záradék szerint – csak mindkét fél beleegyezésével mondható fel.
A bázis jelentősége az ötvenes években megnőtt, amikor forradalmárok kis csoportja Fidel Castro vezetésével harcot kezd a havannai kormány megdöntésére. 1953-ban Santiago de Cubában a Moncada laktanya ellen támadással még kudarcot vallanak, de 1956 decemberében a bázistól 60 kilométerre lévő Sierra Maestra hegységben újrakezdik, és 1959 január elsejére megszerzik a hatalmat. Fél évvel később Castro nyíltan marxista vonalat hirdet meg.
A két ország diplomáciai kapcsolatai megszakadtak. Kuba hermetikusan lezárta a bázis határát, hogy elzárja az odamenekülők útját. A kubai milícia a kerítés északkeleti vonala mentén 12 kilométer hosszan kaktuszsövényt telepített 1961-ben, az európai vasfüggöny után létrehozva a kaktuszfüggönyt.
1962-ben, a kubai válság idején a tisztek hozzátartozóit és a polgári személyeket evakuálták a bázisról. Nevezetes esemény volt a bázis életében a harc az ivóvízért. Az öböl környéke száraz éghajlatú, a vizet kezdetben a kubaiaktól vásárolták, majd 1939-ben a Yateras folyón vízkiemelő mű létesült. 1964. februárjában a kubai kormány elzárta a bázis vízellátását. A támaszpont a vizet átmenetileg Jamaicából és Floridából szerezte be tankhajókon. Lyndon Johnson amerikai elnök rendeletére a támaszpont vízellátását a tengervíz sótalanításával oldották meg. Az első üzem 1964. július végén kezdte meg működését. Öt hónapos szünet után az úszómedencék is újra megteltek vízzel. A bázis ma naponta 13 millió liter vizet és 800 ezer kilowattóra áramot termel.
A havannai kormány nem tiltotta meg a bázison foglalkoztatott kubaiaknak, hogy továbbra is ott dolgozzanak, új munkaerőt azonban az amerikaiak nem fogadhattak fel. A támaszponton még 5 kubai dolgozik a régiek közül, a meghalt vagy nyugalomba vonult kubaiak helyét jamaikaiakkal és Fülöp-szigetiekkel pótolták.
A kilencvenes években a támaszpont haiti és kubai menekültek közbenső állomásaként szolgált. Volt, amikor a menekültek száma elérte a 45 ezret. 2001. szeptember 11. után a bázist a terrorizmus elleni harcban elfogott gyanúsítottak fogva tartásának helyszínéül választották ki. Jelenleg 650 személyt őriznek, akik összesen 43 országból származnak.