15 éve hunyt el Konrad Lorenz, az etológia megalapítója

Konrad Lorenz 1903. november 7-én született Bécsben. Már gyermekkorában érdeklődéssel fordult az állatok felé, tartott halakat, majmokat, kutyákat és mindenféle kis élőlényt, amely a környéken beszerezhető volt. Még egészen fiatalon elvállalta a Schönbrunni Állatkert beteg lakóinak gondozását.

Az állatok viselkedéseit, szokásait naplójában jegyezte fel. Apja kívánságára orvosnak tanult, először a New York-i Columbia Egyetemre járt, majd Bécsben tanult tovább. 1927-ben jelent meg első, a csókák magatartásáról készült tanulmánya, a Journal für Ornithologie című folyóiratban. Egy év múlva már orvosi, 1933-ban zoológiai doktori címet szerzet, közben folyamatosan publikált és egyre nagyobb elismerésre tett szert a tudományos körökben.

Szakmai sikerei tették a későbbi nevezetes etológiai újság (Zeitschrift für Tierpsychologie) társfőszerkesztőjévé, és az Általános Pszichológiai Tanszék vezetőjévé a königsbergi Albertus Egyetemen. Számára a háború hat évig tartott, 1942-44 között katonaorvos volt, ezt követően pedig négy éven keresztül egy szovjet hadifogolytábor lakója volt. Hazatérve Ausztriába azonnal visszatért kutatásaihoz, 1951-ig az altenbergi Összehasonlító Etológiai Intézetet irányította, majd a Max Planck Intézetet vezette 1973-ig. Könyvei segítségével széles körben népszerűséget szerzett, leghíresebb műve „Az Agresszió”, amelyben a háborúknak és harcoknak velünk született alapjaira hívja fel a figyelmet.

Szórakoztató olvasmány a „Salamon király gyűrűje” és az „Ember és a kutya”, ezekből megismerhetjük az állatokkal kapcsolatos élményeit és az állatokról alkotott véleményét is.
Munkája elismeréseként 1973-ban a Nobel-bizottság Konrad Lorenznek és két társának (Karl von Frischnek és Nikolas Tinbergennek) orvos-élettani díjat adott át.

Módszerek és eredmények

Konrad Lorenz abból az alapelméletből indult ki, hogy az állatok mozgása elemekre bontható és ezek az elemek öröklött mozgásmintázatokat hoznak létre. Ennek formája szigorúan állandó, öröklődik, fajonként változó és egy önálló neurális központ hozza működésbe egy külső inger hatására. A működésbe hozó ingereket nevezzük kulcsingereknek, vagy más néven öröklött kiváltó mechanizmusnak. A mozgásmintázatok általában adaptív értékűek, tehát a faj túlélését segítik. Némelyek a születéssel már teljesen kialakultak, másokat tanulással fejlesztenek tovább.

Természetesen ez az alaptétel számos kivételnek nem felel meg, hiszen az öröklött mozgásminták genetikailag továbbítódnak, ezért bármilyen természeti variabilitás változtathat rajta. Fontos jellemző ezekre a mozgásokra a formaállandóság, a megszakíthatatlanság és az, hogy nincs semmiféle visszacsatolás a mozgás szabályozása és a környezet között. A kissé bonyolult meghatározás valójában igen egyszerű példákra lebontható. A formaállandóság arra utal, hogy a mozdulatsor minden egyednél azonos sorrendet követ, mint például a pók hálószövése. A mozdulat megszakíthatatlanságát bizonyítja az a kísérlet, amelyben a rovar által éppen készített „bölcsőt” megrongáltak, a rovar tovább folytatta annak elkészítését (a következő munkafázissal), nem törődve annak használhatatlanságával.

Az öröklött mozgásmintázat-koncepció felfedezése volt, hogy minden öröklött mozgásnak lokalizálható helye van az idegrendszerben. Minél egyszerűbb az élőlény, annál könnyebben ismerhetjük fel a mozgásért felelős idegközpontokat. Ezek a mozgások gyorsan „kifáradnak”, sőt a túlzott ingerlés következtében akár meg is szűnhetnek, erre példa az agresszió vagy a szexuális késztetés.

Az ember elkorcsosulása

Konrád Lorenz legtöbbet vitatott megállapításai közé tartoznak az emberiség jövőjéről alkotott igen borúlátó jóslatai. Az élővilágból vett példái és azok emberre való átültetése sokszor igen kétes eredményre vezettek kutatásaiban. „Az emberi szellem… megtalálta módját, hogy az őt megteremtő tényezők legfontosabbikát, a romlástól kegyetlen módon megóvó (természetes) szelekciót kikapcsolja… Helyére intraspecifikus kiválasztódás lépett, amelyről nagyon pontosan tudjuk, hogy a fajok átalakulásának miféle tévútjait nyithatja meg” – írta Lorenz.

A civilizáció szerinte megszüntette a környezeti kiválasztódást, amelynek helyét a fajon belüli versenyzés vette át, és ez károsan hat az emberi génállományra. A nagyvárosi életforma -nézete szerint – genetikai módosulást okozhat, talán ezért nő a bűnözés, társadalmi méreteket ölt az infantilizmus, egyre nagyobb az elidegenedés. Mindez a kultúra elpusztulásához vezet.
„Egyetlen ésszerűen gondolkodó ember sem vonhatja kétségbe, hogy a mi nyugati civilizációnk olyan rendszer, amely kibillent egyensúlyából” – fogalmazott a Nobel-díjas tudós.

Az ember lassan „háziasítja” önmagát, Lorenz ezzel szemben a vadon élő állatok (és emberek) kiválóbb tulajdonságaira hívja fel írásaiban a figyelmet. Az emberi faj evolúciós leépülésének jeleit a fizikai tulajdonságaink romlásában (látás, reflexek, izmok satnyulása) és erkölcsi romlásában (szexuális szabadosság, igazságérzet visszaszorulása) vélte felfedezni. Következtetéseinek még életében számos kritikusa akadt, akik tiltakoztak az ember és állat ilyen módon való összehasonlítása ellen.

A világhírű tudóst tekintik a – ma egyre erősebb – zöld mozgalmak alapító atyjának, Lorenz ugyanis élete utolsó évtizedeiben számos művet publikált környezetünk és fajunk megvédése érdekében. Ezek közül leghíresebb „A civilizált emberiség nyolc halálos bűne” címet viseli. A veszélyeket rövid pontokba szedte, ezek szólnak a föld túlnépesedéséről, a természetes élettér pusztulásárról, a technológia fejlesztésének hiábavalóságáról, növekvő intoleranciáról és nihilizmusról, a generációk közötti egyre élesebb konfliktusokról és az uniformizálódásról.

Az atomfegyverkezés veszélyeit tartja a leginkább elkerülhetőnek. Tettekkel is kiállt a környezet épségéért, 1979 októberében szenvedélyes beszéddel akadályozta meg a Zwentendorf közelében tervezett atomerőmű megépítését. A tudós kiállása következményeként népszavazás utasította el a beruházást.

Még életében megalakult a róla elnevezett intézet Ausztriában. Konrad Lorenz 1989. február 27-én halt meg Altenbergben.