Mátyás-napi ünnepségek Kolozsváron

Mátyás-napi ünnepségek zajlanak Kolozsváron, a főként fiatalok által szervezett rendezvények a reneszánsz hangulatát visszahozva elevenítik fel az igazságos uralkodó alakját.
László Bakk Anikó, a rendezvénysorozat szervezője a Krónika című erdélyi napilap csütörtöki számában elmondta: az Amaryllis társaság Mátyás király születésnapját ünneplő rendezvénysorozata mintegy két hétig tart Kolozsváron. A reneszánsz jegyében zajló ünnepséget több mint tíz évvel ezelőtt rendezték meg először, akkor még csak egynapos volt. Azóta kiállítások, tudományos előadások, koncertek váltak a műsor részévé, ezeknek hagyományosan Mátyás király szülőháza a fő – de nem egyetlen – helyszíne.
Az idei ünnepség újdonságai közé tartozik, hogy a tematikus rendezvények a Hunyadi-címerben szereplő holló, illetve a madár szimbóluma köré csoportosulnak: Lupescu Radu művészettörténész és Gazda Klára néprajzkutató ebben a témában tartott előadást. A motívumhoz kapcsolódó események sora március 6-án a Madármotívum a népművészetben, illetve Molnár V. József A szarvas és a madár Szkítitától napjainkig című előadásával folytatódik.
A mostani rendezvénysorozat új szemszögből mutatja be az igazságszerető királyt: Gaál György tart előadást két, Mátyás király személyéhez kötődő kolozsvári műemléképületről, a szülőházról és a Kálvária-templomról. Keszeg Vilmos történelmi szempontból, Lőrincz József Farkaslakán gyűjtött anekdotákon keresztül ismerteti majd az uralkodó alakját. A kezdetek óta a Mátyás Napok része az erdélyi Juvenalis és Minium régizene-együttesek koncertje, amelyet idén újra hallhattak az érdeklődők.
A koncertek sorában szerepel a Carmina Burana kevésbé ismert énekeiből készült válogatás, melyet a budapesti Kobzos Kiss Tamás és a Musica Historica együttes előadásában szombaton hallhatnak az érdeklődők. Ugyancsak a régi zene kedvelőit várják a vasárnapi reneszánsz táncversenyre is, amelyen nagyenyedi, székelyudvarhelyi és kolozsvári kollégiumok diákjai vesznek részt. Szintén vasárnap In memorian Balassi Bálint díszelőadás lesz a Magyar Operában, ahol Egyed Emese irodalmi összeállítását, illetve Kobzos Kiss Tamás, a Musica Historica és az Amaryllis együttes műsorát nézhetik meg az érdeklődők.