Dömötör, Armand, Örs2020. október 26., hétfő
Kultúra

XII. századi szerb kolostor lett a tűz martaléka

National Geographic Magyarország

Az eredetileg feltételezettnél nagyobb kárt okozott a csütörtöki tűzvész az északkelet-görögországi Khilandariu szerb ortodox rendházban, az Áthosz-hegyi kolostorköztársaságban.

A vélhetően a fűtési rendszer hibája okozta tűzben a nagy kiterjedésű komplexum XII. századi épületeinek a fele megsemmisült, a négyemeletes lakószárnynak gyakorlatilag csak a külső falai állnak. A tűz, amelyet a fa tetőzet kivételével csak 12 órás küzdelemben sikerült teljesen leküzdeni, elpusztított négy kápolnát is, bennük XVI-XVIII. századi freskókkal.

A kolostor legértékesebb műtárgyaiban, a XIV. századi ikonokban és egyéb vallási relikviákban nem tett kárt a tűz, mert azokat az ottélő 25 szerzetes időben biztonságba helyezte.

Nyolc évszázadnyi szerb történelem vált a lángok martalékává, a károk pénzben kifejezve elérhetik a 10 millió eurót, az újjáépítés legalább egy évtizedig eltart. Szerbiában nagyszabású adománygyűjtés indult a leégett kolostor újjáépítése céljából. A szerb kormány vasárnap 10 millió dinár (140 ezer euró) gyorssegélyt bocsátott a rendház rendelkezésére.

A tűzvészt valószínűleg egy kályha parazsa okozta csütörtökre virradóra. A rendházban igen gyorsan terjedt a tűz, a tűzoltók helyszínre érkezéséig a szerzetesek küzdöttek a lángokkal. A 30 kilométer hosszú és 3 kilométer széles észak-görögországi félsziget nagyon nehezen megközelíthető, a tűzoltóknak is három óráig tartott, míg speciális járműveikkel eljutottak a lángban álló épületegyütteshez.

A mintegy harminc szerzetesnek otthont adó Khilandariu rendház az ortodox szerbek egyik szent helye, a több mint ezeréves múltra visszatekintő Áthosz-hegyi kolostorköztársaság mintegy húsz kolostorának egyike. 1060 óta a hegyre nők illetve bizonyos nőstény állatok nem léphetnek.

Falai a megsemmisült műtárgyakon kívül XIII. századi XIV. század eleji freskókat, XII.- XVI. századi szerb és orosz ikonokat, valamint értékes illuminált – színes képekkel, iniciálékkal díszített – középkori kéziratokat, egyházi adatok szerint több mint 2 millió oldalnyi ószláv nyelvű dokumentumot őriznek.

A nagy autonómiát élvező kolostorköztársaság az ortodox kereszténység fellegvára, a területén található régi rendházakat az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította 1988-ban.

Hozzászólások

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Mezoamerikában komoly hagyománya van egy speciális fürdőtípusnak, a verejtékfürdőnek.

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Macskát ábrázoló Nazca-vonalat találtak

Az időszámítás előtti 200-100 közötti periódusból származó geoglifa ősibb lehet a térség többi alkotásánál.

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Motivál-e cselekvésre a sajnálat?

Képes-e a különböző hátrányos helyzetű csoportok iránti sajnálat cselekvésre motiválni a többségi társadalom tagjait – tették fel a kérdést kutatásukban a PPK kutatói.

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket