Teleki Sámuel, a magyar Afrika-kutató

A kutató tekintélyes és gazdag erdélyi nemesi családban született 1845. november 1-én, Sáromberkén. Dédapja Erdély kancellárja, ötvenezer könyvet számláló gyűjteményét adományozta az országrésznek, ezzel alapítva meg a marosvásárhelyi Teleki Tékát. A család számos kutatót is adott az országnak, akik közül csak az egyik Teleki Sámuel. A felfedező tanulmányait magánúton végezte, középiskolai végzettségét a debreceni református kollégiumban kapta meg, innen ment tovább Göttingenbe és Berlinbe. Állam és gazdaság-tudományi szakra iratkozott be, de ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot is tanult. Vizsgái után katonai pályára lépett, de családja hírneve és befolyása bejuttatta őt a magyar parlamentbe is, ahol 1881-től egészen haláláig képviselőként foglalt helyet.

„Baringóhoz és még valamivel tovább”

Teleki expedíciójának okairól találgatások folynak. A magas státuszú férfi jó barátjaként üdvözölhette Rudolf főherceget, aki állítólag (egy közös vadászat után) maga vetette fel az afrikai kutatás lehetőségét. Az expedíció egyik okaként az Osztrák-Magyar Monarchia gyarmatosítási kísérletét nevezik meg. Jóval profánabb magyarázatként szolgál az a feltevés, amely szerint Teleki és a főherceg feleségének bizalmas kapcsolata szolgáltatott okot az utazáshoz. Felmerült az a lehetőség is, hogy a bécsi udvar akarta eltávolítani Rudolf mellől Telekit, nehogy a főherceg túlságosan is megkedveljen egy „magyart.”

Kísérőül Ludwig von Höhnel osztrák sorhajóhadnagy szegődött Teleki mellé, aki kitűnő térképész volt, és természettudományos ismeretekkel rendelkező emberként nagy segítséget jelentett az út során – igaz, betegsége miatt csak hordágyról adhatta tanácsait.

1886. november 29-én érkeztek meg Zanzibár szigetére, ahol azonnal megkezdték a 3000 kilométeres út szervezését. Expedíciójuk harmadik legfontosabb tagja Dzsumbe Kimemeta volt, akit a legjobb karavánvezetőnek tartottak a földrészen. Csupán 1887. február 4-én indultak útnak, tizenhét tonnányi felszereléssel és közel négyszáz emberrel. A rakomány jelentős részét azok az ajándékok tették ki, amelyekkel a helyi törzsek vezetőitől kívántak békét és szabad átvonulást vásárolni.

Jellemző volt Telekire, hogy amíg lehetett, barátságot kívánt fenntartani a helyi lakosokkal, akik esőcsináló varázslónak tartották. A magyar felfedező most vette igazán hasznát vadásztudományának: szinte egyedül látta el a teljes expedíciót friss hússal. Az év közepén érkeztek el a Kilimandzsáró lábához, amit Teleki azonnal meg akart hódítani. Sajnos nem ért fel a csúcsra, 5310 méter után visszafordult. A népes sereg a kikuju-törzs területén áthaladva többször is harcba keveredett az őslakosokkal és csak egy véres (büntető) mészárlás után tudta biztosítani csapata védelmét.

1887 októberében értek el a Kenya-hegyhez, amelyet Teleki megmászott, és 4680 méteren elérte a hóhatárt. A Baringo-tótól az ismeretlen területek felé, északnak fordultak és a turkána nép földjén találták meg a Nagira Mwaiten tavat, amelyet Teleki a főherceg tiszteletére Rudolf-tónak (ma Turkana-tó) nevezett el. Az innen csupán öt kilométerre található vulkán ma Teleki nevét őrzi. Az expedíció tovább folytatta útját és felfedezte a szintén sós vizű tavat, amelyet Rudolf feleségéről, Stefánia-tónak (ma Chew Bahir-tó) kereszteltek. Számtalan törzs által lakott területen áthaladva, éhezéstől, fáradságtól megtizedelve érkeztek meg a biztonságot jelentő Mombasa városába 1888. október 24-én.

Teleki sajnos csak egy rövid értekezésben számolt be útjáról a londoni Times magazinban, bővebb ismereteket társa, Höhnel memoárjából szerezhetünk: „Teleki Sámuel gróf útja Kelet-Afrika egyenlítői vidékein 1887-88-ban.” A magyar kutató többször járt még Afrikában, ismételten megpróbálta megmászni a Kilimandzsárót, ezúttal is sikertelenül. 1893-ban vadászútra indult Indiába, majd innen indulva Szumátra és Jáva szigetét kereste fel.

Teleki tudományos eredményei

Számos tudományos értékkel gazdagodott a világ Teleki utazásainak köszönhetően. Eltűnt Afrika „fehér foltjainak” jelentős része. Megdőlt az a nézet is, hogy a vulkáni tevékenységet a tengervíz behatolása okozza a forró magmába, hiszen a Teleki-vulkán a kontinens szárazföldi területén található. A kutató útja bebizonyította, hogy nem létezik az úgynevezett Hold-hegység, amelyet a nagy tavak és Abesszínia között feltételeztek abban a korban. Hetvennyolc növény-, három kaméleon- és pókfajt fedeztek fel, köztük két növényfaj Teleki nevét viseli: Senecio telekii, Lobelia telekii. Számtalan tárgyi emléket hoztak haza Afrikából, ebből 338 a Néprajzi Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Az első néprajzi feldolgozások is ekkor születtek a burkunedzsi, resiat, szuk, turkana törzsről.

Tudományos munkájának elismeréseként még az első útról hazafelé, Kairóban tiszteletbeli tagjává választotta a Geográfiai Társaság, 1894-ben szintén tiszteletbeli tagsággal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia, a bécsi udvar „valóságos és titkos tanácsosi” ranggal tüntette ki. Teleki Sámuel 1916. március 10-én hunyt el. A koporsóját őrző kriptát a hatvanas években műemlékké nyilvánították. A tiszteletére felállított szobrot a Magyar Földrajzi Múzeum érdi parkjában tekinthetjük meg.