Taksony, Ilma, Filoména2020. november 29., vasárnap
Kultúra

Tömegsírok az újpesti rakparton?

National Geographic Magyarország

Egy szemtanú visszaemlékezése szerint a Duna újpesti rakpartján feltáratlan, a II. világháború idejéből származó tömegsírok vannak – jelentette be a Mechon Simon Alapítvány, amely kezdeményezi a sírok feltárását és a halottak földi maradványainak újratemetését.

Kovács Tamás, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány történésze ugyanakkor fenntartással fogadta az e területen lévő tömegsírokról szóló beszámolót, s úgy vélekedett: ha mégis ott lennének, az a történeti szakirodalom számára komoly újdonságot jelentene.

“Egy, a második világháborút átélt szemtanú visszaemlékezése szerint a XIII. kerületi Szent István parktól a Vizafogóig (…) megszakításokkal ásott gödrökbe lőttek és temettek zsidó és nem zsidó mártírokat 1944 októbere és 1945 februárja között” – írta közleményében az alapítvány, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint a tömegsírt a mai napig nem tárták fel.

Dobrai Lajos, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, aki 12 éves volt akkoriban, úgy emlékszik vissza: elrendelték, hogy a Kresz Géza utca környékéről kiskocsira rakva vigyék a sokszor már napok óta ott heverő holttesteket a Duna-partra, az ott árokszerűen ásott tömegsírokba.

Az alapítványhoz eljuttatott feljegyzése szerint annak idején élő embereket, csoportokat is odahajtottak, akiket menet közben kaszaboltak le. “A bombázások, az utcai harcok, a négy hónapig sorozatos lövések eléggé megedzettek; jártuk az utcákat, közvetlenül éltük át az utcai harcokat, de számomra a legmegrázóbb az élő eleven emberek ilyen embertelen lemészárlása volt, amit leírni nem lehet, hiszen fegyvertelen, láthatóan menekülő emberek voltak” – idézte fel emlékeit a professzor.

Az alapítvány szervezésében szerdán emlékimát mondanak a Szent István parkban azokért a zsidó és nem zsidó mártírokért, ellenállókért, akik Dobrai Lajos emlékei szerint az újpesti rakpart tömegsírjában nyugszanak.

Az újpesti rakparton feltételezett tömegsírok létezése a történeti szakirodalomban nem szerepel – közölte a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány tudományos munkatársa az MTI-vel. “Eddig sehol senki nem írt róla” – tette hozzá Kovács Tamás, aki szkeptikusnak mondta magát az állítást illetően, fenntartásai ellenére azonban ásatások hiányában egyértelműen nem zárta ki a sírok létezését. A történész hozzátette: a népbírósági perek idején rengeteg tömegsírt feltártak, de az említett részen nem történtek exhumálások.

Mint mondta, a visszaemlékezést tekintve “vannak kisebb-nagyobb logikai kérdőjelek”. Kételyének adott hangot annak kapcsán, miért ástak volna tömegsírokat közvetlenül a Duna partján, fagyos időben, az ostrom idején, s azt miért nem látta senki, miért nem beszélt erről eddig egyetlen túlélő sem. Ha ez mégis megtörtént volna, akkor az a történeti szakirodalom számára komoly újdonság lenne – tette hozzá.

Hozzászólások

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

A maszlag nevű növény elfogyasztva transzszerű állapotot okozhat.

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

Szaúd-Arábia a külföldről érkező turisták előtt is meg fogja nyitja a monumentális sírépítményéről ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét adta hírül az MTI.

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

A női portréval díszített egyiptomi múmia sokakat meglepett, hiszen egy ötéves lány testét őrizte.

Egy indián takaró több ezer pulykatollból készült

Egy indián takaró több ezer pulykatollból készült

A pulyka máig rendkívül fontos szerepet tölt be a pueblók életében.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket