A borostyánszoba titka – egy magyar szerző kutatásai

Különlegesen becses kulturális értékről írt könyvet A legendás borostyánszoba címmel egy magyar kutató, Fiziker Róbert. A szerző annak a hat tonnányi borostyánnak eredt a „nyomába”, amely egy olyan szobát díszített, amelyet I. Frigyes Vilmos porosz uralkodó ajándékozott Nagy Péter orosz cárnak. A borostyánszoba titkairól szóló a könyvet a Kortina Kiadó jelentette meg. A kötet 172 oldalon, 32 színes, valamint további számos fekete-fehér képpel mutatja be a bizonytalan sorsú műkincs történetét.

A borostyánszoba berendezését és a falborítást a náci Németország 1941-ben, a Leningrád környéki harcok során elrabolta, és a második világháború hátralévő idejében Königsbergben, a mai Kalinyingrádban mutatta be kiállításon. A világháború utolsó hónapjaiban azonban az erősödő bombázások miatt dobozokba csomagolták a borostyánszoba fantasztikus köveit, a falat borító daraboktól kezdve a használati tárgyakig, szobrokig és díszekig, s bár a dobozokat még néhány szemtanú látta, a műkincs-együttes mind a mai napig nem került elő – minderről Fiziker Róbert és Németh István történész, az ELTE docense tartott előadást csütörtökön az Andrássy úti Orosz Kulturális Központban.

Amit a borostyánról tudni érdemes A borostyánkő a görög-római mitológia szerint Héliosz napisten lányainak könnyeiből keletkezett, akik megsiratták nagyravágyó testvérüket, Phaethont. Az ifjú hajtani akarta a Nap szekerét, de az összevissza száguldó lovak nyomában lángba borult a föld, Phaethon az Eridanosz folyóba zuhant. Ovidius ezért nevezte az „istenek könnyének” a borostyánt. Az i. sz. I. században élt idősebb Plinius tartotta elsőként növényi eredetűnek a gyakran rovarokat vagy virágokat rejtő zárványokat is magába foglaló követ. A borostyán a valóságban 35–55 millió éve, a harmadkor eocén korszakában Skandinávia magaslati szárazföldjének és a hozzá csatlakozó sík vidéknek az erdőit alkotó tűlevelű fenyőknek a kéregből kifolyt és évmilliók alatt fosszíliává kövült gyantája.

A másolat megint látható

Éppen ezért Németország és Oroszország, illetve korábban a Szovjetunió jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy pótolják a pótolhatatlant, és újjáépítsék a szobát a Katalin-palotában, a mai Szentpétervár környékén, Carszkoje Szelóban. Az erőfeszítéseket végül siker koronázta, tavaly óta ismét látható a szoba berendezése – igaz, ez csupán a másolat. Színhatásában más, mint az eredeti, de alakilag és művészi színvonalát tekintve megközelíti az eredeti szépségét – állítják a szakértők.

1997-ben néhány borostyánból készült tárgy, egy komód és egy kis szobor is felbukkant a nemzetközi műkereskedelemben. Kiderült, hogy egy náci orvos padlásáról került elő az egyik tárgy, amelyről végül bebizonyosodott, hogy a borostyánszoba részét képezte. Mindezek után újra felvetődött, hogy esetleg a nyomára lehetne bukkanni a páratlan együttesnek. Az előkerült darabokat Németország egyébként visszaszolgáltatta Oroszországnak.

Hitler döntött

A königsbergi eltűnés óta egyébként számos kombináció látott napvilágot a borostyánok sorsáról. Fiziker Róbert emlékeztetett arra, hogy személyesen Hitler döntött egykor arról, hogy le kell szerelni a Szovjetunióban elfoglalt szobát, annak berendezését és a falborításokat Németországba kell szállítani. Königsbergben csak átmenetileg állították ki a darabokat, az egész berendezést ugyanis Hitler linzi múzeumába szánták. Csakhogy a háború közbeszólt. Fiziker szerint valahol Königsberg környékén kellene ma is keresni a páratlan kincset, de bizonyosat nem lehet tudni efelől.

Más feltételezések szerint a borostyánszoba elpusztult a második világháborúban. Esetleg a bombázások okoztak olyan súlyos károkat benne, amelyeket már nem lehetett helyreállítani. Az is lehet, hogy szállítás közben sérült meg a műkincs-együttes, vagy az egyik győztes hatalom, esetleg annak katonái konfiskálták el azt.

A kincskeresők fantáziáját leginkább megmozgató álláspont szerint valamilyen, eddig felderítetlen raktárba, vagy bányajáratba menekítették ki az ostromlott városból a borostyánszobát. Sokan foglalkoztak az úgynevezett keleti-tengeri és a tengerentúli verzióval is. Az előbbi szerint a Königsbergből a Keleti-tengeren menekülők valamelyik hajón, talán éppen a Wilhelm Gustloffon menekítették ki a műkincset – ennek a hajónak sorsáról nemrégiben Günter Grass német író jelentetett meg egy tényregényt, amelyben a fikció és a történelem keveredik egymással – erről Ocsovai Gábor tett említést az Orosz Kulturális Intézet pódiumbeszélgetésén.

A borostyánszoba kialakítása

A borostyánkő-faragás művészetének aranykora a 17. században kezdődött. A borostyánkő főleg a Keleti-tenger partvidékén fordul elő nagyobb mennyiségben, itt szabályos borostyánviharok is előfordultak, 1862-ben például több mint két tonna borostyánkövet vetett partra egy ilyen vihar. Az értékes anyag lopását szigorúan büntették, a partlakóknak úgynevezett parti esküt kellett letenniük, sőt, még sétálni is csak pecsétes papírral lehetett arrafelé.

A porosz királynak, I. Frigyesnek annyira megtetszett a kő, hogy olyan borostyánszobát álmodott berlini kastélyába, ahol a falakat teljesen beborítják az ebből készített faragványok. Andreas Schlüter udvari főépítész tervei szerint kezdődtek meg a munkálatok, később mások vették át a munkát tőle. 1711-ben már készen állt a világ legdrágább „tapétája”. A művészet- és tudománypártoló I. Frigyes barokk pazarlása után azonban a „katonakirály”, Frigyes Vilmos takarékosság és szigorú kötelességtudat által fémjelzett időszaka következett. I. Frigyes Vilmos az államháztartás hiányának csökkentésére minden feleslegesnek vélt ékszertől és műkincstől megszabadult. 1716-ban Nagy Péter orosz cárnak ajándékozta a későbbiekben csodás dekorációkkal, mozaikokkal és festményekkel díszített, állandóan bővített és így már mintegy száz négyzetméter nagyságú termet betöltő faldíszítést.

Nagy Péter többek között egy esztergapadot ajándékozott a porosz királynak, aki azt hálószobája közelében állíttatta fel. Frigyes Vilmos leginkább az 55, Oroszországból érkezett és testőrezredébe besorozott úgynevezett. „hosszú legénynek” örült leginkább. Erzsébet orosz cárnő 1755-ben találta meg a szoba végleges(nek tűnő) helyét, a Carszkoje Szelóban található Katalin-palota fogadótermében, ahová 76 válogatott katona szállította át gyalogszerrel a ládákat. A zseniális Rastrelli és Martelli itáliai építészek vezényletével nyerte el a berendezés máig ismert és csodált formáját. Théophile Gautier francia író az „Ezeregyéjszaka” és a tündérmesék csodáihoz hasonlította az 565 gyertya által megvilágított borostyánszobát.