Indiából ered a „kőkemény” zene

Régészek hatalmas kövekből álló, művészeti célokra szolgáló együttest fedeztek fel Dél-Indiában, ahol egy ősi nép szertartásaihoz hatalmas sziklákat használt fel.

Hatalmas tömbök Európában is előkerültek már, ilyenek a menhirek és a Stonehenge-hez hasonló helyszínek, amelyek mesterséges beavatkozás eredményeként keletkeztek, ám ezek nemcsak eredetükben, hanem felhasználási céljukat tekintve is különböznek az ázsiai lelőhelytől. Dél-Indiában ugyanis a szikláknak nem csillagászati szerepük volt, hanem zenei: ezek segítségével képeztek hangokat a rituálékhoz.

Zenéltek és véstek

A Kupgal-dombnak nevezett lelőhelyen szokatlan bemélyedéseket, lyukakat találtak a kutatók, akik szerint ezek a képződmények azt szolgálták, hogy minél nagyobb erejű, zeneinek ható hangokat adjanak ki a kövek, ha rájuk ütnek.

A Kupgal-domb sokáig elveszettnek tűnt, miután 1892-ben felfedezték. Több mint száz éve az Asiatic Quarterly Review-ban beszámoltak a sziklákról, de azóta hiába kereste a többi kutató a helyszínt. Sőt, időközben az ott készült képek is eltűntek, illetve használhatatlanná váltak.

Most azonban sikerre vezettek azok az erőfeszítések, amelyek a domb újra megtalálását és leírását célozták. A kutatás részleteiről a tudósok az Antiquity régészeti lapban számoltak be. A domb egyik hasadékában azonban nemcsak sziklák találhatóak, hanem több száz vagy akár több ezer sziklarajz is.

Pontosabban nem igazán rajzokról, hanem sziklákba vésett jelekről, petroglifákról van szó. A tudósok szerint ezeknek a jeleknek a nagy része az újkőkorszakban, a neolitikumban keletkezett, több ezer évvel ezelőtt.

Kapcsolat az istenekkel

A kutatók úgy vélik, hogy sámánok, illetve fiatal férfiak gyülekeztek egykor ezen a helyen, hogy rituálékat tartsanak. A horonyszerű, rovátkákkal ellátott sziklákat a helybeliek „zenei köveknek” nevezik. Ha kicsi gránitdarabokkal rájuk ütnek, akkor állítólag mély, gongszerű hangot hallatnak.

Egyes kultúrákban – állítja az Antiquityben megjelent cikk szerzője, Dr. Nicole Boivin, aki a Cmabridge-i Egyetem kutatója – a dobolás azt célozta, hogy a sámánok kommunikáljanak a természetfölötti világgal. A Kupgal-domb Boivin szerint éppen ilyen célt szolgált.

A sziklákon lévő motívumok szarvasmarhákra utalnak.

Elsősorban az arrafelé, Dél-Indiában honos „Bos indicus” rendszertani nevű állatra, egy hosszú szarvú, „púpos” fajra jellemzőek a kőbe vésett jelek.

A többi jel főleg emberekre vonatkozik, akik egymagukban vagy egy szarvasmarhával együtt jelennek meg.

A Kupgal-domb különlegesen veszélyeztetett: egy közelben működő modern kőfejtő miatt már meg is sérültek a ritka sziklaegyüttes bizonyos részei.

Boivin szerint kormányzati intézkedések szükségesek ahhoz, hogy fennmaradjanak a „zenei sziklák”, és még a következő nemzedékek is lássák őket.