Vilma, Ünige, Csaba2023. december 05., kedd
Kultúra

Elkészült VI. Ramszesz szarkofágja

National Geographic Magyarország

Befejeződtek a restaurálási munkák, újra egészben látható VI. Ramszesz fáraó kőszarkofágja. Egy fontos „alkatrész”, az eredeti arc azonban még hiányzik. Időközben Luxorban III Amenhotep fáraót és feleségét ábrázoló szobrokat találtak.

Egyiptomban a napokban bemutatták azt a helyreállított kőszarkofágot, amely VI. Ramszesz fáraó végső nyughelyéül szolgált. A kőkoporsót 250 darabból állították össze a restaurátorok, és most állandó kiállításon helyezték el. A bemutató helyszíne az a hatalmas sírbolt, ahol eredetileg eltemették a fáraót, aki 3100 évvel ezelőtt, vagyis Kr. e. 1100 körül uralkodott a Nílus partján.

Tíz szakember dolgozott két évig

Chip Vincent, a kairói Amerikai Kutatóközpont igazgatója elmondta a CNN-nek, hogy a mostani projekten tíz amerikai, kanadai és egyiptomi szakértő dolgozott két évig. Az ő munkájuk révén sikerült helyreállítani a szarkofág jelentős részét. A szarkofág egy múmiát formáz, s eredetileg egy zöldes színű kőzetből készült. A szarkofágot egyébként egyetlen tömbből faragták ki Vincent szerint.

Korábban csak a szarkofág széttördelt darabjait láthatta a nagyközönség, most már viszont megtekinthetik a fáraó fejét és arcát is. A helyreállított „szemfedő” jól illusztrálja, miként nézhetett ki a fáraó: távolülő szemek, telt ajkak jellemezték az egyiptomi uralkodót, akinek keresztbe vetett karjaiban egy királyi jogar is látható.

Minthogy a szarkofág jelentős részei hiányoznak, bizonyos részleteket acélrudakkal helyettesítettek a restaurátorok. (A rudak a hiányzó részek fölötti alkotóelemek rögzítéséhez is szükségesek voltak.)

Az eredeti arc még mindig hiányzik

A sírkő eredeti arcrésze egyébként 1823 óta a londoni British Museumban látható, a most elkészült arcot ez alapján mintázták.. Zahi Hawass, az egyiptomi régészeti hatóság vezetője ennek kapcsán úgy nyilatkozott, reméli, hamarosan visszakapják ezt a fontos darabot, hogy teljessé tegyék a síremléket.

A szarkofághoz tartozó kövek 90 százalékát egyébként megtalálták a sírboltban, a szarkofágot 250 darabból tették össze. Ezeket a darabokat alighanem az egykori – elképzelhető, hogy ókori – sírrablók hagyták maguk után.

VI. Rhamszesz sírboltja az egyik legnagyobb ilyen építmény a Királyok Völgyében, ahol az egykori fáraók jelentős részét eltemették. A sír boltozatos tetővel és falfestményekkel is rendelkezett.

Csodaszép fáraó- és királynő-szobrokat találtak

Ugyancsak az ókori Egyiptomról szóló hír, hogy a kairói régészeti hatóság bejelentette: megtalálták a Nílus iszapjában, illetve egy Memnón temploma melletti víztározóban III. Amenhotep fáraó és felesége, Tiye kvarcitból készült szobrait. III. Amenhotep az időszámításunk előtti 14. században uralkodott. Szobrát – amely oldalán feküdt, most Luxorban tárták fel.

A régészeti hatóság vezetője a királynőt ábrázoló alkotástól el volt ragadtatva: „Még sosem láttam ilyen szép szobrot” – mondta erről. „Nemcsak szép, hanem nagysága miatt képes az összes részlet bemutatására is, amit a művész tökéletesen oldott meg”. Tiye királynő szobra egyébként három méter magas. A királyné azon kevés uralkodó feleség közé tartozik, akiről viszonylag sokat tudnak a kutatók.

 Tiye - III. Amenhotep feleségének szobra

Tiye – III. Amenhotep feleségének szobra

Ugyancsak a napokban mutattak be egy 1, 3 méteres nagyságú, fehér, fej nélküli vízilószobrot, amelyet egy német archeológus ásott ki Memnón temploma mellett. Ez az első nagyobb méretű vízilószobor, amelyet Egyiptomban találtak. Korábban ugyanis csak „kisplasztikákat”, illetve falfestményeket ismertek erről az állatról.

Szenzációs német régészeti feltárások

Egyiptomi és német régészek bemutattak a nyilvánosságnak egy halotti templomot is, amely a Nílus nyugati partján helyezkedik el. A kurnai (Qurna) épületet I. Széthi fáraó idején készítették, Kr. e. 1250 körül, és Ámon-Ré napistennek szentelték. A templomot I. Ramszesznek állította emlékül fia, Széthi. (Más írásmóddal: Széti.) I. Ramszesz egyébként csak két évig uralkodott.

Az épület azonban nem készült el a fia idején sem, így csak I. Ramszesz unokája, Széthi fia tudta befejezni. Ez a leszármazott nem volt más, mint a híres II. Ramszesz. A „Nagy Ramszesz” néven is emlegetett uralkodó 67 évig ült Egyiptom trónján. II. Ramszesz számos templomot épített ezen kívül, és ő irányította az egyiptomi hadsereget a kádesi (Qaddesh) csatában is. (A csata kimeneteléről egyébként ellentmondásosak az információk: Ramszesz szinte győzelemként tüntette fel, de a kutatások szerint nincs szó valódi egyiptomi sikerről.)

A Széthi és II. Ramszesz idején épült halotti templom az egyik legjobban megőrzött épület a térségben – magyarázta Günter Dreyer, az egyiptomi Német Régészeti Intézet igazgatója. Dreyer volt az a német kutató, aki egyébként nemrégiben új elmélettel állt elő a piramisok keletkezéséről. Erről korábban a National Geographic Online-on is beszámoltunk .

Dreyer hipotézise szerint Egyiptom ősi piramisai valószínűleg annak köszönhetően jöhettek létre, hogy a királysírok köré falakat akartak felhúzni a Nílus mentén lakók. Dreyer teóriáját a Kairótól délre, Szakkarában, Dzsószer fáraó parancsára épült, úgynevezett lépcsős piramisra, illetve Dzsószer egyik elődjének sírszerkezetére alapozza.

Ősi piramis vagy természetes képződmény Indonézia hegye?

Ősi piramis vagy természetes képződmény Indonézia hegye?

Komoly szakmai vitát váltott ki egy idén ősszel megjelent tanulmány.

Ősi kincseket adott vissza Svájc Egyiptomnak

Ősi kincseket adott vissza Svájc Egyiptomnak

A tárgyakat két büntetőügy keretében kobozták el.

Ötezer éves gátakat fedeztek fel

Ötezer éves gátakat fedeztek fel

Új felfedezések árulkodnak a kínai civilizáció előfutáráról, a Liangcsu-kultúráról.

Ősi halotti maszkokat találtak Peruban

Ősi halotti maszkokat találtak Peruban

A szakértők több mint 70 bebugyolált holttestet fedeztek fel egy, a wari kultúrához köthető lelőhelyen.

Nakasendo – zarándokút Tokió és Kiotó közt

Nakasendo – zarándokút Tokió és Kiotó közt

Japánba a legtöbb turista az épített örökség miatt látogat: végigjárják a nagyvárosok legszebb templomait és kertjeit, de egy túra ritkán fér bele az egy-kéthetes látogatásba. Pedig az ország számos gyönyörű zarándokutat kínál, mint például a Wakayama prefektúrában található Kumano Kodo vagy Nagano környékén a Nakasendo. Egy korábbi utamon az előzőbe kóstoltam bele, idén pedig az utóbbin túráztam pár napot.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket