Lassul a világ népességének növekedése

A világ népessége 1, 2 százalékkal növekedett 2002-ben, és immár több mint 6, 2 milliárd főt tesz ki a bolygónkon élő emberek száma - állapította meg az Egyesült Államok demográfiai hivatala, a US Census Bureau (USCB), egy új tanulmányában.
Az USCB legfrissebb jelentése szerint a népesség növekedésének üteme csökkenőben van. 2002-ben naponta 200 ezerrel nőtt bolygónk lélekszáma, ami évi szinten 74 milliós pluszt tesz ki. Ez utóbbi adat egyébként Egyiptom lakosságának létszámát éri el.
Az amerikai jelentés szerint a Föld népességének növekedése csökkenőben van, miután a növekedés üteme egy évtizeddel ezelőtt érte el csúcsértékét. 1989-90-ben például az éves növekedés rekord szintű, 87 millió fő volt, így a 2002-es 74 millió viszonylag szerénynek tűnik emellett.
A mostani 1, 2 százalékos növekedés pedig arányait tekintve marad alul a negyven évvel ezelőtti folyamatokhoz képest, amikor a népességszaporulat 2, 2 százalék volt évente.
A népesség számának csökkenése elsősorban a termékenység visszaesésével függ össze a USCB szerint. 1990-ben ugyanis a nők általában és átlagosan 3, 3 gyermeket hoztak a világra, míg 2002-ben ez a mutató 2, 6 volt. Ez már csak alig valamivel magasabb érték annál, ami a populáció létszámának fenntartásához szükséges – írja a BBC.
A mostani tanulmány szerint a termékenységi szint a reprodukciós, újratermelődési nívó alá süllyed 2050-ben. Ezzel egyidejűleg az elöregedés a világ minden régiójában érvényesülni fog. 2050-ben háromszor annyi 65 éves és annál idősebb ember él majd a Földön, mint amennyi ma ennek a korosztálynak a létszáma. Ugyanakkor a gyermekek száma állandó marad a következő öt évtizedben, az amerikai becslés szerint.
Az amerikai demográfusok különösen drasztikus tendenciákat vélnek felfedezni Afrikában, ahol egyes országokban a halálozási arány növekedése következtében a várható élettartam jelentősen csökkeni fog. 2010-ben harminc évre is csökkenhet ezekben az államokban a várható élettartam, ami a XX. század eleji színvonalnak felel meg. A várható élettartam csökkenése elsősorban az AIDS járványnak tudható be az USCB szerint.