Uruguay partjainál megtalálták Nelson admirális kedvenc hajóját

Megtalálták Horatio Nelson admirális kedvenc hajóját, az HMS Agamemnont, amelyen a tengernagy állítólag elcsábította Lady Hamiltont, és amelyen csata közben elvesztette egyik szemét.
A roncsra az Atlanti-óceán fenekén bukkantak rá kincsvadászok, Uruguay partjainak közelében. Az HMS Agamemnon 64 ágyúval rendelkezett, s az akkori brit flotta büszkeségének számított. A hajó 1809-ben süllyedt el. (Az HMS az Őfelsége Hajója angol rövidítést takarja.)
Tíz éve kutatják a hajót
A hajót több millió dolláros mélytengeri kutatás során találták meg, a tervek szerint a roncsot kiemelnék a hullámsírból. A művelet szponzora egy uruguayi milliomos, Hector Bado, aki a leletet „a Szent Grál megtalálásához” hasonlította. Hector Bado a jól jövedelmező családi üzletnek, a halászatnak fordított hátat, hogy életét kizárólag az Agamemnon felkutatásának szentelje.
Bado szerint ez a tengeri kincskutatás történetében az egyik legfontosabb lelet. A roncsot eddig az Uruguay és Brazília között szeszélyesen változó tengeri áramlatok és az ennek megfelelően módosuló homokpadok rejtették el a kutatók szeme elől.
Ám a felfedezők csoportja tíz évi kutatás után végre azonosította azt a helye, ahol a roncs nyugszik. A kutatókat egy ágyú vezette nyomra, amelyet 1999-ben találtak meg, és amelyről időközben bebizonyosodott, hogy az Agamemnonról származik. Most újabb két ágyút is találtak. Várhatóan öt évig tart majd, amíg ellenőrzik az ágyú eredetét, minthogy egy különleges laboratóriumba viszik, ahol restaurálják, és megtisztítják a szerkezetet. A rábélyegzett dátum szerint 1787-ben készült az ágyú, és az AB betűk olvashatók rajta.
A hajón találkozott Nelson és Lady Hamilton
Az Agamemnon harcolt az 1805-ös trafalgari ütközetben, ahol Nelson tönkreverte a francia hadiflottát, és eldöntötte a napóleoni idők tengeri háborúját – a britek javára. A hajó a Föld minden kontinensén megfordult húszéves pályafutása során.
Az Agamemnon, amelyet 1777-ben épített egy tapasztalt mester, Henry Adams, nagyon közel állt Nelsonhoz. Az admirális Nápolyban e hajón találkozott Lady Hamiltonnal, ekkor még csupán kapitány volt. A hajó parancsnoki tisztét 1793 és 1796 között töltötte be, ezidőtájt a feljegyzések szerint hevesen udvarolt az előkelő hölgynek.
Ám ez volt az a hajó is, amelyen Nelson elvesztette jobb szemét, Calvi 1794-es ostroma közben. A hajó kulcsszerepet játszott a trafalgari ütközeten kívül Saintes-nél és Koppenhágánál is. Később Dél-Amerikában volt a brit flotta zászlóshajója a Santo Domingo-i csatában, majd 1809-ben süllyedt el a Gorriti-szigetnél, a Maldonado-öbölben.