Kőkorszaki szakik – új kormeghatározási eljárást fejlesztettek ki

Korábban ez az időszak igen komoly datálási problémákat vetett fel a régészek számára. Ha az archeológusok és az antropológusok is elfogadják ezt a módszert, akkor a technika tisztázhat számos eddig bizonytalan kérdést az ősember-, illetve emberelőd-kutatásban. Az ötvenezer évvel ezelőtti kultúrák életéről is többet tudhatunk meg, ha valóban eredményesnek bizonyul a módszer.

Az új módszer a kvarc hidratálódásán, „vizesedésén”, nedvesedésén alapul. A kvarc nagyon sok kőzetben előfordul, s ha egy olyan szikla-, vagy kődarab, amely kvarcot tartalmaz, lecsiszolódik, vagy éppen elhasítják, akkor az ásvány felülete szabadon marad. Márpedig ilyen kvarc található a kőszobrok és kőbalták sokaságában. Az új módszer azon alapul, hogy idővel víz diffundál a kőzetbe, a szabadon hagyott törési, vágási, hasítási vagy csiszolt felületen. A víz réteget képez, s a réteg megmérésével a kutatók képesek annak megállapítására, hogy mikor készült a kőtárgy, illetve a kőzetet mikor csiszolták le – adta hírül a Wired.

A kutatócsoport az eljárást számtalan eszközön, leleten tesztelte. Megmérték a hidratációs szintet például a mexikói olmék kultúra emlékein, nyakláncokon és ausztriai övcsatokon is. Ugyancsak tesztelték a módszert az afrikai Lukenya hegyen, ahol százezer éves eszközöket vizsgáltak.

A most kidolgozott eljárás hátránya, hogy a szerves anyagok korának megállapítására nem alkalmas. Így a fa vagy az emberi maradványok datálása továbbra is a „hagyományos” technikákkal történhet. Ilyen például az egyik szénizotóp, a radioaktív C14 lebomlásából számított kormeghatározás. Ez a radiokarbon-kormeghatározás azonban általában csak az ötvenezer évnél nem régebbi tárgyak esetében eredményes, illetve hatékony. A radiokarbon eljárást egyébként csak szerves anyagok esetében lehet elvégezni, tehát kőeszközökön, szobrokon nem.

Egy másik módszer, a kálium-argon alapú datálás viszont 100 ezer és 4, 3 milliárd év közötti időszakban nyújt biztosabb eredményeket, ezért a mostani eljárás az eddigi módszerek közötti szakadékot, az 50 és 100 ezer év közötti periódust hidalhatja át.

A most kidolgozott módszer azonban közel sem tökéletes: a hidratáció függ például a hőmérséklettől, ezért érdemes a korábbi, részben bevált kormeghatározási módszereket szintén elvégezni a leletek feltárásánál. Az eljárás művészettörténészek számára is hasznos lehet: a hamisítványok kiszűrésében sokat segíthet, ha tudják, hogy egy-egy kődarab széthasítása mikor következett be. A német és amerikai kutatók módszerükről a Journal of Archaeological Science című tudományos lap júliusi számában számolnak majd be.