Kambodzsai kalandozások – Angkortól Pol Potig

Időutazás – tömegközlekedés nélkül

Szárazon, Thaiföldön keresztül érkezünk meg az egykori Khmer birodalomba.

Poipet. A tisztaüveg luxuskaszinók árnyékában kedvetlenül nézem a mezítlábas szállítómunkások légióját, amint mázsányi terhükkel egyensúlyoznak. Mások gumikerekű kordét húznak. Szerencsénk van, a helyi vízummaffiából egy olcsóbbat sikerül kifognunk, alig fizetünk rá. Az utazással már nincs ekkora szerencsénk, alkudozási rutinunk sokat kopott tavalyi távol-keleti utunk óta, s még nem ismerjük a helyi árakat sem.

Angkor, a fő látványosság, a világ csodája mintegy kétszáz kilométerre van a thai szomszédtól, de – ez utóbb derült ki – öt órát nyugodtan számolhatunk az útra, további fél-egy órát alkudozásra és a megfelelő jármű kiválasztására. Tömegközlekedés ugyanis nincs Kambodzsában, és hamarosan kiderül, hogy aszfaltutak se.

A járműkínálat a kisteherautóra szorítkozik, az alternatívát mindössze az jelentheti, hogy kívül, a platón vagy belül akarunk utazni. Belül 20.000 riel (a helyi pénz), kívül 10.000, ezen kívül romantikusak vagyunk, így a platón utazva a finom nap alatt időzve képzeljük el az utazást Angkorig. Az ebédlőasztal méretű platón azonban meg kell osztoznunk mással is: több zsák zöldséggel, tyúkketreccel, gumiabronccsal (később, a defektnél hasznát vettük), kosarakkal, továbbá nyolc helybelivel. Talpalatnyi hely jut csak, jómagam guggolva töltök másfél órát. Nem tudom, hogy remek dolgom van, mert a következő városban további csomagok érkeznek, és további utasok, szám szerint tízen. Fürtökben lógunk a furgonról, és mivel a kátyús betonút is rég elfogyott, négy órát zötykölődünk a jellegzetes trópusi vörös földúton, leszakadt hidakon, a mélység fölött egyensúlyozva, míg vastagon bevon minket a vörös por. Természetesen alaposan leégünk.

Jól esik a fürdés Siem Riep-ben.

Angkor, a dicső múlt

Siem Riep-nek hívják a kisvárost, ahol tanyát kell verni – akár már pár dollárért –, hiszen innen vezet az út a romokhoz.

Mi is Angkor? Az elhagyott ősi khmer város, amit visszahódított a vadon, a majmok. Angkor nem egyetlen nagy vár, vagy pagoda, hanem egy egész világ, száz templom (wat), gigantikus fejekkel, végtelen kobrakígyóval díszített utakkal, városfalakkal, vizes árkokkal, hatalmas diadalívre emlékeztető kapukkal. A kisebb megyényi területen elhelyezkedő épületek a IX. és a XIV. század között épültek, amikor a khmer civilizáció elérte csúcsát. Angkor volt a főváros, ahonnan a Dél-Vietnámtól egészen Burmáig elterülő hatalmas birodalmat kormányozták, többek között II. Jayavarman (802-850), a legnagyobb építtető.

A lenyűgöző watok közül méreteivel, szépségével emelkedik ki Angkor Wat, a világ talán legnagyobb, de mindenképpen leggyönyörűbb vallásos ihletésű építménye. Feltehetően II. Suryavarman temetkezési templomának készült a XII. század első felében. A négyzet alapú templomrendszert másfél kilométeres mesterséges tó veszi körül.

A világon semmihez sem fogható a látvány. A vizes árkon áthaladva jutunk a templom első gyűrűjéhez, melynek falait végtelen domborművek díszítik. A sarkoknál tornyok törik meg a monotóniát. A falon belül található épület háromemeletes, felül négy szimmetrikus medencét alakítottak ki. Meredek lépcső vezet fel a medencékig majd tovább az épületkomplexum szívéhez, a legnagyobb toronyhoz. Nyaktörő mutatvány felkapaszkodni a keskeny lépcsőn olyan magasba, de amit föntről látni, megéri az erőfeszítést.

Along Veng – a pokol kapuja

A sors furcsa fintora, hogy a világ egyik csodájától a világ egyik borzalmába csöppenünk. Along Veng-nek hívják a pokol kapuját, melyet a rémuralmáról ismert Pol Pot tett híressé; itt töltötte utolsó éveit. A Siem Riep-től száz kilométerre fekvő településre nem visz csak egy, az őserdőn keresztül dózerolt földút, mely az esős évszakban gyakorlatilag járhatatlan. A rövid út négy és fél óránkat veszi igénybe.

Tanulva a poipeti élményből, belül foglalunk helyet, de nem nyerünk sokat, mert kettőnknek szűk az egyetlen ülés, de legalább nincs por. Taposó akna viszont annál több. Az út mindkét oldalán piros halálfejes táblák figyelmeztetnek a veszélyre, és ez még a jobbik eset, mert sok piros szalaggal körbe kerített krátert is láttunk.

A Vörös Khmerek egykori vadászmezején vagyunk. Felkeressük Pol Pot, majd Ta Mok, a mészáros házát, mely közvetlenül a thai határ mellé épült az őserdőbe, a világ egyik legelaknásítottabb területén. Helyi vezető nélkül életveszélyes a megközelítésük. Múzeum, kerítés, jegyszedő nincs, a részben lerombolt ház magányosan áll a fás sziklaszirten. A helyi vezető – maga is Pol Pot tisztelője – megmutatja nekünk az eldugott tisztást, ahol elhamvasztották a diktátort és a kis oltárt, mely a csontjait őrzi. Friss adományt és füstölőket látunk a palatetővel fedett groteszk sír felett.

Szürkül, nem találunk visszainduló kisteherautót: egy helyi szegényes étteremben kanállal és pálcikával elfogyasztjuk kéthetes kambodzsai tartózkodásunk legfinomabb levesét, majd a maláriafertőzés elkerülése miatt moszkitóháló alatt megalszunk egy helyi vendégházban.

Chong Kneas – az úszó falu

Kambodzsában két úszó falu is található, mindkettő a Tonlé Sap folyón. Chong Kneas Siem Riep-ből bérmotorkerékpárral olcsón elérhető, innen motorcsónakkal haladunk tovább. Az úszó falu, nem metafora, valóban úszik, csónakokra szerelt fa- és nádházak horgonyoznak a kétbalatonnyi tóvá szélesedő folyó közepén. Az itt lakók megélhetését a halfarmok, ezek a sűrű nádkerítéssel elkerített tavak jelentik – és most már a turisták is. Turistacsapdaként ál-krokodilfarmban is gyönyörködhetnek a hüllők szerelmesei, aligátorok ugyanis itt nem élnek vadon.

A halfeldolgozásnak több módját gyakorolják a Chong Kneas-iak, leggyakoribb a napon szárítás, de itt készül a híres halszósz is, mely a távol-keleti és khmer konyha nélkülözhetetlen és ízletes eleme. A párszáz ladikon ringó épület között találunk lakóházakat, javítóműhelyt, szatócsboltot, butikot, éttermet, sertésólakat, sőt még templomot is, mivel a kis falut két etnikum alkotja a helyi khmerek és vietnámiak, utóbbiakat a franciák térítették meg gyarmatosító korukban.

Pnom-Penh – a vibráló főváros

A Mekong és a Tonlé Sap torkolatában fekszik az egymillió lelket számláló vibráló főváros Pnom-Penh. Zsúfoltsága és kaotikus közlekedése azonnal feltűnik az érkezőnek. Időbe telik rendszert vinni a káoszba, miként annak kiderítése is, hogy melyik a hivatalos haladási irány. Jobbra hajts a hivatalos rendszer, de az úttest mindkét oldalán közlekednek járművek, egy-két autó, szekerek, kordék és főleg motorok. Az autók többsége mégis jobbkormányos.

A kereszteződés neuralgikus pont. Közlekedési lámpáknak híre-hamva sincs, valószínűleg szabályoknak se nagyon. Motorhoz például nem kell jogosítvány, és nincs életkori megkötés sem, csak el kell érni a pedált. Láttunk hétéves forma gyereket is motorozni, állva, mert ülve nem érte el a féket. Egy kismotoron három ember is ülhet, vagy akár egy egész család, csomagokkal. Irigykedve bámészkodunk.

A bámészkodás a legjobb időtöltés Pnom-Penh-ben, a város vibráló mindennapjainak bámulása, azért is, mert a klasszikus értelemben vett turista látványosságok limitáltak. El lehet tölteni egy kellemes délelőttöt a királyi palotában, vagy a nemzeti múzeumban, egy estét vagy délutánt a folyóparton, és van néhány gyönyörű gyarmati stílusban készült épület is.

Az S21 nem tartozik ezek közé. Az S21, eredetileg iskola volt, az erre felé jellegzetes U-alakban elrendezett épületekkel, melyet a Vörös Khmer rezsim alakított börtönné, kínzókamrák egész sorával. Az 1975-től 1979-ig, hatalmon lévő rendszer ezreket pusztított el, sokszor – miként a nácik – lefényképezték rémtetteiket. A pokoli hely minden szobája bejárható, fényképek, dokumentumok, a túlélők vallomásai segítik megérteni a megérthetetlent.