Meglepő döntés – Irak zászlót vált

Negyven év után új zászlaja lesz Iraknak – így döntött az iraki ideiglenes kormányzótanács hétfőn.
A fehér színű zászló közepén halvány kék félhold látszik – jelképezve az iszlámot.
A zászló alsó részén látható két kék csík a Tigris és az Eufrátesz folyókat szimbolizálja, a köztük lévő sárga csík pedig az ország északi részén élő kurd kisebbségre utal.
A zászlóváltás nem aratott osztatlan sikert: az ideiglenes kormányzótanács több tagja is úgy vélekedett, hogy egy ilyen jellegű döntéssel meg kellene várni az iraki parlament felállását, a kormányzótanácsnak pedig ennél fontosabb kérdésekkel kellene foglalkoznia.
A BBC tudósítása szerint a bagdadiakat is meglepte a döntés, de pozitívan nyilatkoztak az új zászlóról.
A zászlót 30 terv közül választották ki. Még a héten kitűzik a legfontosabb kormányépületekre.
Irak előző zászlóját még Szaddam Huszein uralkodása előtt fogadták el. A piros-fehér-fekete csíkos zászló középső, fehér sávjában három zöld csillag volt.
A nyolcvanas évekbeli irak-iráni háború idején Szaddám Huszein a zászlóra íratta arabul, hogy „Nagy az Isten”.