333 éve végezték ki Zrínyit és Frangepánt
1671. április 30-án Bécsújhelyen kivégezték Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet, Bécsben pedig Nádasdy Ferencet. Ezzel ért véget az úgynevezett Wesselényi-féle összeesküvés.
A Wesselényi-féle összeesküvés kitervelője nem a híres „árvízi” hajós, báró Wesselényi Miklós (bár ő is a Habsburgok egyik ellenfele volt), hanem egyik őse, Wesselényi Ferenc nádor. Az alábbiakban róla, illetve társairól, többek között Zrínyi Péter horvát bánról lesz szó. A neves történész, Benczédi László a Wesselényi-összeesküvést két periódusra bontja. Az 1666 és 1668 közötti az úgynevezett nádori szakasz, amelyet a valóságos felkelés 1669-1670-es eseménysorozata követ. Kronologikusan haladva, nézzük tehát először a nádori szakasz eseményeit.
Zrínyi halála, az osztrákok megdöbbentő lépései
1664. november 18-án a kursaneci erdőben Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, vadászat közben egy megsebesített vadkan áldozata lett. Hogy Zrínyi miként halt meg, és mi rejlett a háttérben, azt már-már könyvtárnyi irodalom boncolgatja, de hivatalosan általában a vadkan-verziót fogadják el a történettudósok. Ugyanakkor még a Habsburg-hű Esterházy Pál, a későbbi nádor is így fogalmazott Zrínyi vadászbalesete kapcsán: „Sokan nem hitték el, hogy halála váratlanul esett…”
Már Zrínyi halála előtt felfokozott hangulat uralkodott Magyarországon. A Habsburgok elképesztő nemtörődömségét (aminek egyébként megvoltak az európai politikában gyökerező okai) illusztrálja, hogy Zrínyi és Montecuccoli korábbi katonai sikereit meg sem próbálták a tárgyalóasztal mellett kihasználni, s megkötötték a törökökkel a Magyarországra nézve kifejezetten hátrányos vasvári békét 1664. augusztus 10-én. Ez a béke a Montecuccoli által vezetett császári hadak szentgotthárdi győzelme ellenére a török kezére adott újabb magyar területeket. Ez felháborította még a Habsburgokhoz leghűségesebb magyar főurakat is.
Hamu alatt izzó parázs
A hamu alatt izzó parázs 1666-ban kezdett fellángolni, legalábbis a nemesi összesküvés, illetve rendi szervezkedés kibontakozása leginkább erre az évre tehető. Ekkor, 1666. április 5-én Stubnyán, Trencsén mellett Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán tanácskozott. Szerződést is kötöttek, noha törekvéseik csak részben voltak egyezőek. Mindketten a Habsburgok elleni fellépést akarták, Zrínyi azonban a franciákra, Wesselényi viszont a törökökre akart támaszkodni. Nézzük előbb Zrínyi cselekedeteinek hátterét, majd azt, hogy miként vált a korábban Habsburg-hű Wesselényiből török-párti főúr.
A francia támogatásra alapozó Habsburg-ellenes felkelésnek, szervezkedésnek voltak történelmi előzményei. A Habsburg-Bourbon ellenét igencsak régi keletű volt, a magyar urak, leginkább pedig Zrínyi, azonban nem mérték fel azt, hogy a franciák éppen Spanyolország németalföldi birtokait támadták meg 1667 májusában, így XIV. Lajos elemi érdeke az volt, hogy az osztrák Habsburgokat távol tartsa a konfliktustól, és ne ingerelje őket. Ezért bármiféle magyar szervezkedéshez a Napkirály csak afféle tartalékmegoldásként járult volna hozzá abban az esetben, ha Lipót fellépne Németalföld védelmében. Ekkor ugyanis jól jött volna a franciáknak egy magyar felkelés Bécs hátában. XIV. Lajos követe, Gremonville ezért kettős taktikát követett a magyar főrendekkel folytatott tárgyalásain: „egyrészt várakozásra intette, és a távolabbi jövő esélyeivel kecsegtette őket, másrészt újra meg újra kitért a szövetség tényleges megkötése elől. Miután pedig a francia politika számítása bevált, s Lipótot végig távol tudták tartani a flandriai hadszíntértől, a párizsi udvar szemrebbenés nélkül ejtette el a magyarországi tárgyalások fonalát. A francia szövetség így végül is olyan politikai mentőövnek bizonyult, amelyet a világpolitika uralkodó áramlatai egyre messzebbre sodortak a magyar ellenzékiektől” – írja erről a Magyarország története című kézikönyv.
Wesselényi a törökkel akart szövetkezni
Wesselényi álláspontja azért különösen érdekes, mert két-három évvel azelőtt még egészen más nézeteket képviselt. Ekkor még Zrínyi Miklós és az osztrákok mellett próbálta felsorakoztatni a magyar rendeket – a törökök ellen. Komoly fordulatnak kellett tehát lezajlania Wesselényi Ferencben, hogy a török elleni harc szervezőjéből, akit 1646-ban emelt grófi rangra III. Ferdinánd, a török segítségét kérő szervezkedővé alakuljon át – Lipót császár idejére. Márpedig ez történt, hiszen 1666. augusztus 23-án, Murány várában tanácskozásra került sor. Ekkor ugyanis a protestáns köznemesség egy része, illetve azok vezérei hűséget esküdtek egymásnak, illetve az ugyancsak jelenlévő Teleki Mihálynak és Bethlen Miklósnak, akik Apafi Mihály erdélyi fejedelem követei voltak. Ezen túlmenően a jelenlévők megállapodtak, hogy a Portához indított követek küldésére kérik Apafit, hogy az behódolásuk ellenében eszközölje ki a szultán támogatását.
A murányi tanácskozáson számos köznemest is bevontak a szervezkedésbe. E réteg bevonásával a szűk körű főúri szövetkezés immár a vármegyei nemesség szélesebb mozgalmával kapcsolódott össze – írja minderről Benczédi László. Ez az újonnan beavatott nemesi csoport Benczédi szerint a francia szövetség amúgy is gyenge lábakon álló teóriájával szemben a hagyományosabb törökpártiságot erősítette a szervezkedés során, s végül is a török orientáció vált a fő külpolitikai irányzattá.
Követküldés a törökhöz – az első besúgó jelent
A török szövetség és a behódolás szándékának legfőbb összefoglalója Benczédi szerint az a dokumentum, amelyet a murányi végzés alapján Wesselényi 1666. augusztus 27-én írt alá, s amely formailag utasításnak készült a Portára küldött követnek. A tervezet alapvető célja volt, hogy évi 20 és 100 ezer tallér közötti ajándékadó fizetése ellenében a hódoltsági és hódoltság széli magyar nemesi birtoklás lehető legelőnyösebb feltételeit biztosítsák. Ugyancsak fontos volt a török által még be nem kebelezett területek önálló államiságának fenntartása. Ezért kérték, hogy a hűségadó fejében a török ne avatkozzon be Magyarország belügyeibe, az országot tartsa meg régi szokásaiban és szabadságában, ne akadályozza a szabad királyválasztást, s ne kényszerítse az országot a birodalma terjesztését szolgáló hadakozásra.
1667. március 27-én meghalt Wesselényi Ferenc nádor. A nagy formátumú vezetők közül tehát rövid időn belül hárman is távoztak az élők sorából: előbb Zrínyi Miklós, majd Lippay György esztergomi érsek, aki szintén támogatta a mozgalmat, és végül Wesselényi. A mozgalom irányítása ezután Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc országbíró kezébe került, ám közülük Benczédi szerint egy ideig az utóbbi játszotta a nagyobb szerepet. (Nádasdy országbíróról érdemes tudni, hogy amikor lelepleződött az összeesküvés, megpróbálta még a saját kezűleg írt, 1668-as röpiratát – vagy talán beszédtervezetét? – is úgy feltüntetni, mintha mások munkáiból állította volna össze, és az nem a saját gondolatait fejezné ki.)
Ugyanennek az évnek, 1667-nek a júniusában Köprili Ahmed nagyvezír Kréta szigetén fogadta Apafi követét. A még Wesselényi által kigondolt tervekre a török válasza elutasító volt, de a tárgyalásokon részt vevő portai főtolmács, Panajotti a bécsi udvar szolgálatában állt, és az erdélyi fejedelem ajánlatát az osztrákok tudomására hozta.
A magyar árulás
Minderről persze a magyar szervezkedők nem tudtak, és 1668. augusztus 18-án az ellenzéki nemesek szendrői gyűlése fölkelési tervet dolgozott ki a császári seregek Magyarországról való kiszorítására. A megalapozatlan akciót azonban nem tudták végrehajtani. 1668 október végén ugyanis Wesselényi Ferenc özvegye, Széchy Mária megbízásából az összeesküvők egyike, Bory Mihály volt korponai kapitány is fölutazott Bécsbe, s a mozgalom egész történetét feltárta a bécsi udvar előtt.
Lipót miniszterei azonban egyelőre a kivárás mellett döntöttek. De mit is terveztek a szendrőiek, illetve még előzőleg a július 28-án Stubnyán összegyűltek? A szeptemberi felkelés terve Nádasdy és a pénzszűkében lévő murányiak ötlete volt ekkor. Az erősítésként Magyarországra küldött újabb német csapatok megtámadását, és egy nagyobb körmöcbányai pénzszállítmány elrablását, továbbá Morvaország, Szilézia megrohanását irányozták elő.
A murányiak terve azonban irreális volt, a törökök ugyanis nem támogatták az akciót, Apafi Mihály erdélyi fejedelem pedig a Porta jóváhagyása nélkül mozdulni sem mert. A francia szövetség még messzebb került, hiszen 1668 májusában az aacheni béke véget vetett a flandriai háborúnak. A magyarországi helyzet is irreálissá tette a szervezkedés e fázisát: a körmöcbányai rablás kudarcba fulladt, s a német csapatok erősítése is elmaradt. Így megtámadásuk – amely jeladás lett volna az országos felkelésre – sem következhetett be.
Az összeesküvés második szakasza (1669-1670)
A nádori szakasz az előzőekben ismertetett eseményekkel lezárult az összeesküvés történetében. Ezután következett a végkifejlet, az 1669-1670-es események.
Miközben tehát a magyarok és a törökök között lévő besúgók egymást jelentgették fel, Bécsben ölbe tett kézzel nézte Lobkowitz főudvarmester a szervezkedést, a felvidéki nemesek nemhogy egy épkézláb ötletet nem vetettek fel, hanem inkább egymás között civakodtak. A fő problémát ugyanis ekkor számukra a vallási kérdések jelentették. Báthory Zsófia ellenreformációhoz csatlakozó politikáját nehezen tűrték a protestánsok. Éppen ezért minden további lépést a vallási ügyek rendezésének kellett megelőznie.
Ezt a „vallási kiegyezést” szolgálta az a megegyezés, amelyet 1669. április 26-án Zrínyi Péter Sárospatakon hozott létre veje, Rákóczi Ferenc (az „első” Rákóczi Ferencről van szó, aki a későbbi szabadságharc vezérének az édesapja) és a protestánsok között. Felső-Magyarország leghatalmasabb földesura, aki eddig anyja, a nemrégiben rekatolizált Báthory Zsófia befolyása alatt állt, visszaadta a protestáns papok és iskolák korábban elvett jövedelmeit, és birtokain biztosította a protestánsok szabad vallásgyakorlatát.
Rákóczi-Zrínyi házasság
Az egyezmény a felvidéki nemesség körében megteremtette a Habsburg-ellenes összefogás politikai feltételeit. A Zrínyi Péter és I. Rákóczi Ferenc közötti kiegyezésben szerepet játszhatott az is, hogy Rákóczi Zrínyi lányát, Zrínyi Ilonát vette feleségül. Rákóczi egyébként is hajlíthatóbb volt makacs anyjánál, a Báthoryak egyik legnépszerűtlenebb tagjánál, s az egyezmény keretében többek között visszaállította a sárospataki főiskola segélyezését. A protestáns templomok látogatását sem akadályozta többé. Felső-Magyarországon ezzel Rákóczi vált a mozgalom fejévé.
A szervezkedés utolsó fejezetében Zrínyi Péter játszott vezető szerepet. Ő azonban – akárcsak oly sok korábbi és későbbi magyar politikus – képtelen volt felmérni a nemzetközi erőviszonyokat. A lengyel királyság élére ugyanis egy Habsburg-támogatású politikus került nemrégiben, a francia szövetség elúszott, a törökökkel való üzenetváltást pedig teljesen félreértelmezte a hebehurgya horvát bán. Zrínyi tervei között számos fantazmagória volt: I. Rákóczi Ferencet például hol lengyel királynak, hol pedig erdélyi fejedelemnek akarta megválasztatni. Tervei közül persze egyik sem volt kivitelezhető.
Zrínyi kapkodása – újabb besúgás
Zrínyi Péter terveibe beavatta Tattenbach Erasmus stájerországi földesurat, majd sógorát, Frangepán Ferencet is. (Mindegyikőjüket utóbb kivégezték a császári udvar parancsára.) 1669 decemberében egyik kapitányát a Portára küldte, hogy a török segítségét kieszközölje. A követ évi 12 ezer tallér adó ellenében 30 ezer főnyi török segélyhadat és a rendi szabadságok megtartását kérte a Portától. Zrínyi emberének a Porta nem adott egyértelmű választ: olyan üzenettel bocsátották vissza a futárt, hogy a végleges választ a boszniai pasától fogja a bán megkapni. A bécsi udvar viszont Panajotti útján ismét azonnal értesült minderről.
Zrínyi Péter bizakodó volt ekkor, és meg sem várta a török végleges válaszát, s 1670. március 12-én a földesúri terhek könnyítésének ígéretével fegyverbe szólította a környező parasztságot. Utasította Rákóczit, hogy ő is mozgósítsa Északkelet-Magyarországot. Erre a császári miniszterek március 20-án elrendelték Zrínyi letartóztatását, és Spankau tábornokot hatezer fővel Zrínyi várainak elfoglalására küldték. Közben március 16-án sikertelenül próbálta az udvar lecsillapítani a felvidéki nemességet: a besztercebányai gyűlés eredménytelen maradt.
Zrínyi és Frangepán feladják magukat
Jellemző a magyar nemesség rossz időzítésére, hogy azon a napon, április 9-én, amikor Zrínyi és Frangepán Bécsbe mennek feladni magukat, pontosabban kegyelmet kérnek – hiába, mert 17-én fogságba vetik őket, a Habsburgok ugyanis megtévesztő módon csábították az osztrák fővárosba a két horvát-magyar főurat –, a felvidéki nemesek akcióba kezdtek. Sárospatakon elfogták a Rákóczihoz érkező Rüdiger Starhemberg grófot, tokaji német parancsnokot. Az összegyűlt nemesség I. Rákóczi Ferencet választotta fővezérévé, és megindította támadását a környező várak elfoglalására.
Valójában egyetlen nagyobb ütközetre kerül sor: április 23-án a Szatmár melletti Gombáson Gyulafi László vezetésével mintegy 1500 főnyi felkelő csapat három század császári dragonyost futamít meg, 120 német halott hátrahagyásával. A felkelők egyébként csak tucatnyi foglyot ejtettek, a legtöbb németet levágták, vagy a Szamosba fullasztották. Az is jellemző a „küzdelmekre”, hogy néhány apróbb siker után Munkács várát szerette volna a felkelők vezére, Rákóczi bevenni, ám onnan saját édesanyja néhány ágyúlövéssel elriasztotta a „rebelliseket”… Kevesen tudják tehát, hogy I. Rákóczi Ferenc édesanyja, Báthory Zsófia is védte a munkácsi várat, nemcsak II. Rákóczi Ferencé, vagyis Zrínyi Ilona (ő a Thököly-felkelés idején tartotta a várat). De persze micsoda különbség volt a két védekezés között!
Egymást vádolják az összeesküvők – a megtorlás
Zrínyi április 17-ei letartóztatásának híre azonban csakhamar eljutott a rebellisekhez: ezután a felvidéki felkelők tállyai gyűlése május elsején elhatározta a fegyverletételt. A Felvidéket Spork tábornok vezetésével császári seregek szállták meg. Június 29-én a magyar kancellária elrendelte az összeesküvésben gyanúsak letartóztatását. A felkelők közül több százan Erdélybe menekültek, de százával kerültek a gyanúsítottak a császári börtönökbe is. Az összeesküvés kinyomozására az udvar bizottságot rendelt ki, amely Rottal János vezetésével augusztus 18-án kezdte meg a működését. A lőcsei bizottság vádat emelt Nádasdy Ferenc országbíró ellen is. Október 31-én a bizottság Lőcséről Pozsonyba helyezte át székhelyét, és kivételes bírósággá (judícium delegatum) alakult át. Ez a szerv magyar főnemesekből állt, és a köznemesek ügyében hozott ítéleteket.
Nádasdy Ferencet még 1670. szeptember 3-án letartóztatták – rá Nagy Ferenc és mások is terhelő vallomást tettek. Mint korábban említettük, Nádasdy maga viszont megpróbálja megint másokra hárítani a felelősséget ekkor. A három főúr, Zrínyi, Frangepán és Nádasdy fölötti ítélkezésre a magyar rendi alkotmány mellőzésével, Hocher udvari kancellár elnöklete alatt, egy kizárólag németekből álló rendkívüli bíróságot állítottak fel. A három főurat 1671. április 30-án végezték ki.
Rákóczi váltságdíjjal veszi meg a büntetlenséget
1671. február 21-én Báthory Zsófia megegyezett az udvarral, hogy fia, Rákóczi Ferenc – 400 ezer aranyforint váltságdíj ellenében – büntetlen marad. Erasmus Tattenbach stájer főurat pedig Zrínyiék után hét hónappal végezték ki.
Ezzel zárult tehát a magyar fő- és köznemesség jelentős részét megmozgató összeesküvés és felkelés. Eredményei gyakorlatilag elhanyagolhatóak voltak, hátrányos következményei viszont beláthatatlanok. A leghatalmasabb magyar főúri birtokok közül elvesztek a Zrínyi-uradalmak, a Nádasdy- és a Thököly-vagyon, amelyeket egyenként is több milliós értékre tartottak. A Habsburg kincstár hatalmas összegű váltságdíjakat szedett, de még azokon is behajtottak néhány száz forintot, akiknek alig volt vagyonuk. Sembery Ferenc például – utóbb kiderült – ártatlan volt, mégis másfél évig raboskodott, sőt váltságdíjat követeltek tőle, jóllehet semmije sem maradt az elkobzások után. Az elítéltek között van még az a Széchy Mária (Wesselényi özvegye) is, aki pedig igencsak kétes szerepet játszott, hiszen az összeesküvés első szakaszáról ő adott, illetve adatott információkat Bécsnek, s ő kezdte a feljelentéseket a híres történettudós Marczali Henrik szerint.