Machiavelli születése
535 évvel ezelőtt, 1469. május 3-án született Nicoló Machiavelli firenzei író, drámaíró, politikus. Leghíresebb munkája „A fejedelem” hatását jelzi, hogy a szerző nevét kapta – „machiavellista”, „machiavelliánus” – minden gátlástalan politikus.
Machiavelli születésekor Itália számos különböző államra bomlott szét. A félszigeten megjelenő francia és spanyol nagyhatalom még tovább fokozta a széttagoltságot. Firenze, a Medici-ház uralmát lerázva Savonarola dominikánus szerzetes irányítása alá került néhány évre (1494-1498). Ezt követően pedig köztársaságot hoztak létre a „Tízek Tanácsának” vezetésével. Machiavelli, aki apja nyomaiba lépve jogi tanulmányokat folytatott, a tanács egyik titkára és a város második kancelláriájának a vezetője lett. Feladatköre kiterjedt a diplomáciára és a hadseregszervezésre is.
Az első megbízatások – találkozás Cesare Borgiával
1498-ban kapta első diplomáciai megbízatását, mikor a francia udvarba ment. Legnagyobb hatással az imolai út (1502) volt rá, ahol Francesco Soderini bíboros kísérőjeként megismerhette VI. Sándor pápa fiát, Cesare Borgiát, az „Il Principe”, (A fejedelem) című művének mintaképét. Egy évig az ő szolgálatába szegődött. Diplomácia tevékenységének a Medici család 1512-es firenzei bevonulása vetett véget. Bár bebörtönzik, a fogság csak néhány hétig tart, s X. Leó pápa amnesztiája őt is kiszabadítja. Machiavelli ezután családi birtokára, San Cascianóba vonult. A kényszerű politikai szünet ideje alatt készült el az „A fejedelem” című kiskönyve, amelyben az uralkodás alapelveit fektette le, s amelynek példaképe a már említett Cesare Borgia.
Machiavelli közéleti munkássága hamarosan folytatódott: tanácsaival segítette a Medicieket, illetve a család ellenségeit, a Borgiákat és azok ellenfelét, II. Gyula pápát. Közszereplésének a firenzei család 1527 májusában történt újabb elűzetése vetett véget – a kitagadott Machiavelli egy hónap múlva elhagyatottan hunyt el.
Fontosabb alkotásai
Kevés reneszánsz gondolkodót ismerünk, aki nagyobb hatással volt korára és az azt követő nemzedékekre. „A fejedelem” visszhangja teljesen elhomályosítja többi munkáját, pedig számos területen alkotott remekműveket. A Discorsi (Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről) a római államalapítás kezdeti időszakát elemzi, összefüggéseket keresve a múlt és a jelen történései között. Ezt a könyvet tekintik a történelembölcselet első alkotásának. Az írás Spengler (német filozófus) munkáinak előképe is lehet, amelyben az állam egy szerves fejlődést mutató lény, amelynek megvan a születése, fejlődése és a halála is. Róma példáján keresztül mutatja meg a birodalomalapítás lehetséges útját, ami Machiavelli korában inkább az egységes Itália megteremtését célozta. Az állam fejlődése a vezetőktől függ, ezért fontos a megfelelő uralkodó kiválasztása.
Az első hadtörténeti munkának tekintik a „Háború művészete” című írását, ebben a különböző csataleírásokon és hadászati elképzelések bemutatásán túl a „néphadsereg” előnyét mutatja be. A középkorban ugyanis inkább zsoldosokat alkalmaztak a fejedelmek. A színésznők iránti vonzalma fordította figyelmét a színházak felé, leghíresebb vígjátékai a Mandragora és a Clezia. Itt is újat alkotott, hiszen a régi korokban, távoli helyszíneken játszódó történeteket a jelenkorba és Firenzébe tette. Szatirikus korképei szakítottak a verses előadás módjával, szereplői prózában beszélgetnek egymással.
Élete alkonyán írta meg Firenze történetét Giulio Medici bíboros felkérésére. Ez a munka is különbözött a korábbi várostörténetektől, az isteni gondviselésnek, beavatkozásnak nyomát sem találjuk benne, minden történés az egyes ember akaratából és cselekvésének következményéből fakad. Írásait főleg olaszul írta, ezzel erősítve a nemzeti közösség érzését. Machiavelli is a firenzei nyelvjárást választotta, amelyet Petrarca, Boccaccio és Dante művei után már az egységes nyelv alapjának tekintették.
„A cél szentesíti az eszközt”
Az idézett mondatot mindenki Machiavellinek tulajdonítja annak ellenére, hogy valójában Loyolai Szent Ignáchoz, a jezsuita rend megalapítójához köthető. „A fejedelem” mondanivalóját azonban részben jellemezhetjük ezzel a mondattal. A mű 1532-ben jelent meg nyomtatásban (Il Principe), és a nagy sikerre való tekintettel 1559-ben már Indexre, tiltó listára is került.
Machiavelli először szakít azzal a gondolattal, hogy Isten hatalma befolyásolja az állam életét, semmiféle erkölcsi törvény nincs hatással annak irányítására és jövőjére. A politikai gondolkodást ezzel elválasztotta a moráltól és az igazságtól, a vezetés egyetlen fokmérője a siker marad. Ha az állam is egy szerves lény, akkor annak vannak törvényszerűségei, ha ezeket megtaláljuk, a kormányzás jó úton halad – vélekedett. Az uralkodónak néha szüksége van kegyetlenségre, hazugságra és cselszövésre az állam érdekében, ezért nem lehet erkölcsi alapon ítélkezni felette, de lehetőleg kerülni kell ezeket a módszereket. Bár nem mondja ki, elsőként nála jelenik meg az „állam mindenek felett” gondolata, amely a XVIII. században lesz elfogadott dogma.
Megítélése minden korban változott
A mű megítélése minden korban változott, de mindig is foglalkoztatta a politikusokat és filozófusokat: Hans Freyer német állam- és társadalomfilozófus szerint a politikai bölcsesség örökérvényű foglalata, a felvilágosodás gondolkodói elvetették a könyv nézeteit, Rousseau egyenesen szatírának gondolta. P. König svájci Machiavelli-kutató Nietzsche előképét látja „A fejedelem”-ben, a hatalom akarásának és az emberfeletti embernek a középkori változatát vélte felfedezni az „Il Principe” sorai között.
A viták folytatódni fognak, amíg lesz állam, illetve amíg a hatalom megszerzése, megtartása a cél. Talán mindörökké…