50 éve ért véget a Dien Bien Phu-i csata

A vereség egyúttal politikai összeomlást is jelentett. Franciaország hamarosan fegyverszünetet kért, majd kivonta erőit a délkelet-ázsiai országból, amelyet – megszakításokkal – közel egy évszázadon át tartott befolyása alatt.

A francia gyarmati uralom kezdetei Vietnamban

Franciaország vietnami beavatkozása már az 1840-es években kezdetét vette. A nyílt invázióra 1858-ban került sor, amikor a francia csapatok a Közép- és Dél-Vietnamban élő hittérítők védelmére hivatkozva hatoltak be az országba, és 1862-67-ben annektálták Nam Bót (Kokinkínát). 1873-74-ben katonai expedíció jelent meg Bac Bóban (Tonkinban) és elfoglalta Hanoit. A hódításokat tehát még III. Napóleon uralma idején kezdték a franciák, de a második számú császár 1870-es (németekkel szembeni) bukása után is folytatódott a gyarmatosítás. Bac Bo végleges leigázására 1882-84-ben került sor.

A franciák 1887-ben létrehozták az Indokínai Uniót, amelyhez Vietnam és Kambodzsa mellett 1893-ban a két évvel korábban megszerzett Laoszt is hozzácsatolták. A vietnami uralkodóknak ekkor csak árnyékhatalmuk volt. Bár több népi felkelés is kitört a franciák ellen, a vietnami uralkodó először csak 1916-ban, az első világháború idején mert szembeszállni a gyarmatosítókkal. Ez akkor még nem járt sikerrel, Duy Tan császárt Réunion szigetére száműzték a hódítók.

Felbukkannak a kommunisták

1925-ben egy új erő bukkant fel: Kantonban, Kína területén Ho Si Minh megalakította a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Ligát, amely a baloldali értelmiségre, a parasztokra és a kialakulóban lévő munkásosztályra támaszkodva a későbbi kommunista párt csírája lett. 1930-ban, februárban egyesítették a Vietnamban lévő kommunista csoportok irányítását: ekkor jött létre a Vietnami Kommunista Párt – még ez is külföldön, Hongkongban alakult meg.

Ho Si Minh a széttagoltság csökkentését javasolta, nem véletlen, hogy hamarosan, már 1930 októberében Indokína Kommunista Pártja néven működött a szervezet, kiterjesztve tevékenységét Laoszra és Kambodzsára is. Később kisebb-nagyobb földfoglalásokat hajtottak végre, a mozgalmat a gyarmatosítók csak nehezen tudták leverni. A kommunisták illegalitásba kényszerültek ezután Vietnamban, csak Léon Blum franciaországi népfront-kormánya idején (1936-37) nyertek féllegális státuszt átmenetileg.

A második világháború és a japánok megjelenése

Amikor Franciaország a második világháborúban vereséget szenvedett a németektől (1940), zavaros helyzet alakult ki: de Gaulle az úgynevezett Szabad Franciaország nevében Londonból irányította a német-olasz-japán tengely elleni francia küzdelmet – ám ez csak töredéknyi erőket jelentett, amelyeknek sikerült emigrálniuk vagy elmenkülniük. A katonai kapituláció után Pétain francia marsall a németekkel kollaboráló bábállamot alakított ki Franciaország formálisan meg nem szállt déli részein, Vichy központtal. Ehhez a kollaboráns kormányhoz csatlakozott számos gyarmati erő is, többek között a vietnami francia egységek is.

Így aztán a fasiszta szövetséghez tartozó franciák és a japánok részben együttműködtek akkor, amikor a felkelő nap országa 1940-41-ben megkezdte a térség megszállását. A japánok 1940. szeptember 22-én vonultak be Észak-Vietnamba, majd 1941. július 27-én hozzáláttak az egész Francia-Indokína elfoglalásához. Ezzel szemben alakította meg Ho Si Mihn a Viet Minh nevű szervezetet 1941-ben. 1944-ben létrejöttek a Viet Minh szervezésében a Vietnami Népi Felszabadító Hadsereg első egységei.

A „független” Vietnam – japán uralom alatt

A japánok eleinte fenntartották a francia szuverenitást és közigazgatást, 1945. március kilencedikén azonban véres puccsal néhány óra alatt távolították el a francia erőket. Ekkor ugyanis Európában újabb fordulat ment végbe: a németek visszavonulóban voltak, Franciaország újra visszanyerte szuverenitását és a szövetségesekhez csatlakozott, vagyis a japánok ellenfeleivé váltak hirtelen a gyarmati francia hadsereg tagjai.

A japán puccsot kihasználva, 1945. március 11-én Bao Dai vietnami császár – aki 1925 óta uralkodott – kikiáltotta az önálló Vietnamot. Persze ez ekkor még a japán megszállást fedező akció volt, a császár egyszerűen kollaborált. Japán második világháborús fegyverletétele, 1945 augusztusa után az indokínai térség északi részét kínai, a délre eső területeket brit csapatok foglalták el.

Jönnek a kommunisták és a franciák

Közben a kommunista erők egyre gyarapították befolyásukat, és 1945. szeptember másodikán kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot (VDK). 1946-ban Bao Dai megbukott, miután 1946. január elsején Ho Si Minh államelnök lett.

A franciák 1946 márciusában kénytelenek voltak elismerni a VDK-t, ám szeptemberben már megszállták Saigont, Dél-Vietnam legnagyobb városát. Délen az angolokat tehát a francia hadsereg egységei váltották fel. (A franciák 1949-ben Laosz és Kambodzsa függetlenségét is elismerték hivatalosan. Mindezt, Vietnam, Kambodzsa és Laosz önállóságát azonban csak az úgynevezett Indokínai Föderáció és a Francia Unió keretében értelmezték.)

Az első vietnami háború kezdete

A VDK ellen már 1946 decemberében támadást intéztek a franciák. A francia nagyhatalmi státuszt fenntartani akaró de Gaulle tábornok ugyanis 70 ezres létszámú hadsereget küldött a térségbe Leclerc tábornok vezetésével. Ho Si Minhék ekkor az ország északnyugati részébe szorultak vissza. A VDK kormánya ekkor innen kezdte meg a harc szervezését. 1949-ben a franciák az általuk megszállt terület élére egy bábkormányt állítottak, a korábban a japánokkal kollaboráló Bao Dai vezetésével. A dél-vietnami állam egyébként az úgynevezett Francia Unió keretében – de már ekkor is az USA jelentős anyagi támogatásával – jött létre.

1950-ben a VDK felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a többi szocialista állammal. Hét hadjáratot intézett a Viet Minh ezután a franciák ellen. A Cao Bangnál 1950-ben elszenvedett vereségüktől kezdve a franciák defenzívába szorultak Indokínában. Ekkor, 1951-ben érkezett a helyszínre de Lattre tábornok, aki némileg megerősítette a francia állásokat, de nem sokkal ezután meghalt. Ezután újabb váltások következtek a francia haderő élén, ami a vezetési gyengeségeket mutatja: Salan tábornok, majd 1953 májusában Navarre generális érkezett.

Nyomulnak az északiak

1951-ben ugyan három részre bomlott az indokínai kommunista mozgalom: vietnami, laoszi és kambodzsai pártok alakultak, ugyanakkor a három ország egységes frontba tömörülve küzdött a franciák ellen. A vietnami népi hadsereg továbbra is erős maradt, s 1953 végére a Viet Minh ellenőrzése alá került Tonkin (Hanoi kivételével), valamint Annam és Kokinkína egy része.

Ekkor támadt Navarre tábornoknak az az ötlete, hogy elvágja a Viet Minh-t Laosztól. Az elképzelésből származott Dien Bien Phu megerősítésének gondolata is. Dien Bien Phu támaszpontja az Észak-Vietnamból Laoszba és a Vörös Folyó deltájától Burmába vezető utak kereszteződésénél, egy völgyben feküdt. A francia parancsnok, de Castries ezredes azt várta, hogy Giap tábornok vietnami erői leereszkednek a hegyekből, és belesétálnak a földteknőbe. A vietnamiak azonban 1954 januárjában blokád alá vették az erődvárost.

A döntő csata – Dien Bien Phu eleste és a franciák végső veresége

Az indokínai háború döntő csatája 1954. március 14-én kezdődött, s 55 napig tartott. Már az első napokban (sőt, már a csata „hivatalos” megkezdése előtt egy nappal, március 13-án) hatalmas tüzérségi támadást indítottak a vietnamiak, és másnap rögtön sikereket értek el. A kezdeti sikerek azzal magyarázhatók, hogy az első gránátok egyike éppen egy kisebb francia erődítés parancsnokát találta el. A védők megzavarodtak, s feladták állásaikat. A több, mint másfél hónapos harcok nagyon sok áldozatot követeltek.

A vietnami partizánhadsereg 1954. május 7-én délután fél hatkor elfoglalta a francia főparancsnoksági bunkert, foglyul ejtette a francia tábornokot – de Castries-t ugyanis éppen a csata utolsó, kétségbeesett napjaiban nevezték ki generálissá – és egész törzskarát. Ezzel Franciaország elvesztette Indokínát.

A második vietnami háború

1954 júliusában Franciaország aláírta a genfi Indokína-szerződést, elismerve Vietnam, Laosz és Kambodzsa szuverenitását. Vietnamon belül azonban a 17. szélességi foknál ideiglenes katonai demarkációs vonal létesült. Így az ország a két Koreához hasonlóan – de nem olyan hosszú időre – északi és déli részre szakadt szét.

Ezután a Dél-Vietnamban az Egyesült Államok nyert befolyást (sorrendben tehát: a franciák, a japánok, az angolok, illetve megint a franciák után). Minthogy azonban az addigi hódítók közül senki sem tudta a negyvenes évek óta szilárdan tartani magát, az amerikaiak is fokozatosan egyre nagyobb erőket voltak kénytelek a térségbe vonni. A dél-vietnami politikai vezetés sohasem tudott stabil bázist kialakítani a kommunista Észak-Vietnammal szemben, így már 1954-ben nagyszámú katonai tanácsadó érkezett Amerikából az ország déli részére.

Az első nagyobb harci egységeket 1961-1962 táján szállították ide az USA-ból. Formailag viszont csak 1964-ben vette kezdetét az Egyesült Államok beavatkozása. Ekkor a Tonkini-öbölben kezdődtek harcok Észak-Vietnammal. 1965 után dél-koreai, ausztrál, új-zélandi, thaiföldi, Fülöp-szigeteki csapatok is érkeztek Dél-Vietnam segítségére. Vegyi fegyvereket is bevetettek az amerikaiak, mégsem sikerült katonailag stabilizálni a helyzetüket. Az USA végül 1973 januárjában kénytelen volt befejezni háborús részvételét. Ezután, az Amerika által támogatott dél-vietnami rendszer is összeomlott – bár amerikai katonai tanácsadók még később is tartózkodtak az ország déli részén. Vietnam egyesítése az északi kommunisták uralma alatt 1975-ben következett be, s ekkor az utolsó amerikaiak is távoztak a térségből.