Nárcisz, Melinda, Őzike2020. október 29., csütörtök
Kultúra

Tíz éve halt meg Würtz Ádám

National Geographic Magyarország

Tíz évvel ezelőtt, 1994. május 13-án hunyt el Budapesten Würtz Ádám Munkácsy-díjas grafikus, festőművész, könyvillusztrátor. A napokban New Yorkban az ő emlékkiállításával ünnepelte a Magyar Főkonzulátus hazánk európai uniós csatlakozását.

Würtz Ádám 1927. június másodikán született a Tolna megyei Tamásiban. (Ám családja New Yorkhoz is kötődött: felmenői az ottani Metropolitan Operában dolgoztak, mint jelmezszabók.) Würtz 1953-ban fejezte be a Képzőművészeti Főiskolát. Mesterei között volt Hincz Gyula, Bortnyik Sándor, Pór Bertalan és Koffán Károly.

Később tanulmányutakat tett a Szovjetunióban, Ausztriában, Romániában, Görögországban, Olaszországban, Kínában, Svájcban, Angliában, Németországban és Lengyelországban. Elsősorban illusztrátorként, könyvekhez készített grafikákról volt ismert. József Attila és Shakespeare műveinek illusztrálásával érte el a legnagyobb sikereit.

Önálló kiállításai 1964-től láthatók Budapesten, de voltak saját tárlatai Frankfurtban, Prágában, Helsingborgban, Bolognában és New Yorkban is. Az USA-ban 25 éve rendezték az első kiállítását, s utóbb Würtz számos képet festett az Egyesült Államokban, amikor itt folytatta egy ideig művészi tevékenységét. Festészetére a vegyestechnika alkalmazása jellemző, stílusára a bizánci ikonok és a magyar népművészet hatottak leginkább – a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon szerint.

Számos hazai és külföldi könyvillusztrációs díjat, diplomát nyert. Háromszoros Munkácsy-díjas (1957, 1966, 1970) volt. Kitüntették a belgrádi Arany Toll-lal 1968-ban. Bécsben VIT-díjat kapott 1959-ben. l986-ban Tokióban a Nemzetközi Andersen Bizottság IBBY-díjjal jutalmazta. A Tommaso Campanella Művészeti Aranyérmét is megkapta.

„Az illusztrációk nála sohasem degradálódtak kísérőzenévé. Önálló alkotásként jelentek meg a veretes, vagy éppen mesés szöveg mellett, kiegészítve, továbbgondolva azokat. Karaktereket vázolt néhány vonallal, helyszíneket és eseményeket metszett és oltott egybe, egyetlen lapba sűrítve mindazt, amit a szöveg is csupán sugallni tudott. Aki valaha is olvasott meséket, verseket, Shakespeare műveket Würtz Ádám illusztrációival kísérve, már hiányosnak érez minden más kiadást, mert ezekkel a képekkel lett teljes az élmény, s mélyre ható a katarzis” – írta Würtz Ádámról dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész.

l996-ban megalakult a Nemzetközi Würtz Alap a mester szándékainak folytatására. A szervezet elnöke ifjabb Würtz Ádám, aki 1957-ben született Budapesten, s akinek 1976 óta számos magyar újságban, magazinban jelentek meg illusztrációi.

A tíz éve elhunyt Würtz Ádámnak éppen a napokban rendeztek emlékkiállítást New Yorkban, ahol a megnyitón lánya, Würtz Klára triója adott koncertet. A kiállítást egyébként a New York-i magyar főkonzulátus szervezte, Magyarország EU-csatlakozása alkalmából. Beszédet mondott az eseményen John B. Richardson, az Európai Unió ENSZ-hez akkreditált nagykövete.

Szülővárosában, Tamásiban általános iskola is viseli Würtz Ádám nevét.

Hozzászólások

A szegények orvosa volt

A szegények orvosa volt

1870. október 28-án született Dunakilitin Boldog Batthyány-Strattmann László európai hírű szemész, a „szegények orvosa", aki azokat gyógyította, akiket mások már nem.

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

Boszorkányjelek védték a középkori templomot a rossz szellemektől

A faragványokat egy építkezést megelőző feltárás során találták meg Angliában.

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

Kifinomult víztisztító rendszert hoztak létre a maják

A mai Guatemala területén fekvő Tikal ivóvize rendkívül tiszta volt.

Lámamúmiákat találtak Peruban

Lámamúmiákat találtak Peruban

Az állatokat fülbevalókkal és nyakláncokkal is feldíszítették.

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Különleges fürdő árulkodik a maják rítusairól

Mezoamerikában komoly hagyománya van egy speciális fürdőtípusnak, a verejtékfürdőnek.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket