Ötzi a százhalombattai régészeti parkban

Bronzkori családi napot rendeznek május 23-án Magyarország első őskori szabadtéri múzeumában, a százhalombattai régészeti parkban.
A rendezvény a tervek szerint egy hosszabb sorozat nyitóeseménye lesz, amelynek keretein belül májustól szeptemberig minden hónap harmadik vasárnapján különleges programokkal, híres vendégekkel, az adott korhoz kapcsolódó kézműves foglalkozással, tematikus játszóházzal, harci bemutatókkal, bronzkori ételekkel és vetélkedőkkel várják a családokat.
A régészeti park családi napjával párhuzamosan indul meg Eőry Béla: „Ötzi, az 5300 éves hegylakó” című rekonstrukciós kiállítása. A tárlat az Ötz-völgyi Alpok osztrák-olasz határvidékén megtalált jégbefagyott emberőssel foglakozik. A lelet érdekessége, hogy a megfagyott test mellett annak ruházata, és egyéb, az anyagi kultúrára utaló tárgy is fennmaradt, így nagy biztonsággal lehet következtetni Ötzi életmódjára.
Jól felismerhetőek az általa viselt ruhadarabok, mint például a harisnyanadrág. Kőeszközei a megtalálás helyének 30-50 kilométeres körzetéből származnak. A ruházatában kimutatott gabona, illetve fenyőmag egy melegebb vidéken élő, gabonatermelő közösséget sejtet, a magas arzéntartalom pedig a fémfeldolgozás ismeretére enged következtetni. A megtalált kökénymagból még az is kiderül, hogy az ősz elején indult el annak a hágónak az irányába, ahol több ezer év múlva tetemét megtalálták.
A százhalombattai kiállítás érdekessége, hogy a jégbe fagyott ember teljes tárgyi kultúrájának rekonstrukciója a kísérleti régészet eszközeivel történt, vagyis minden tárgyat és ruhadarabot annak feltételezett ősi elkészítési módja szerint, modern eszközök nélkül készítettek el. A kiállítás által bepillantást nyerhetünk ezekbe a munkafolyamatokba.