50 éve hunyt el Robert Capa

1913. október 22-én született Budapesten, Friedmann Endre Ernő néven. Fiatalkorában Kassák köréhez és az avantgárd művészekhez csatlakozott egy rövid ideig, aztán a Horthy-rendszer elleni tiltakozásokon vett részt, és kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is. A rendőrség is felfigyelt rá, s csupán a család vagyona mentette meg a börtöntől. 1931-ben leérettségizett és elhagyta az országot.

Berlintől Córdobáig

Életének következő két évét Berlinben töltötte. Politikai főiskolára járt és újságírónak készült. Megélhetését a francia érdekeltségű Dephot fotóügynökségnél vállalt laboránsmunka biztosította, ahol rövid idő múlva már fotósként dolgozott. Hitler hatalomra kerülése után ismét nyugatra vette az irányt, és Párizsban telepedett le. Két évig nem talált munkát magának. Életének szerencsés fordulataként megismerkedett Gerda Phoryell-lel, aki nem csupán szerelme, de valódi társa lett néhány évig. Mindketten megváltoztatták nevüket, Friedmann felveszi a Robert Capa nevet (Frank Capra amerikai filmrendező és Robert Taylor nevének kölcsönvételével), Gerdából pedig Gerda Taro lett. Első sikerét Trockijról készített képeivel érte el 1934-ben.

1935 és 1939 között Spanyolországban találjuk, a polgárháborút bemutató képeivel kiérdemelte a londoni Picture Post elismerését, miszerint ő a világ legjobb háborús fotósa. Capa sikereit többek között egy technikai újdonság is segítette, a híres Leica fényképezőgép. A 35 mm-es filmmel működő gép könnyen kezelhető és kis súlyú volt, gyakorlatilag bárhol, a frontvonalon is használható. A harmincas évek második felében jelentek meg és váltak népszerűvé a képes folyóiratok, mint a Life, a Picture Post vagy a francia Vu magazin.

Nem volt hatásvadász

Capa képei nem voltak hatásvadászok, csak elvétve látható vér, vagy halott az alkotásain, éppen ezért szinte ironikus, hogy leghíresebb képe éppen a halál pillanatát ábrázolja. A drámai jelenet („Az önkéntes halála”) a Cerro Muriano-i csatában elesett Frederigo Borell Garcia összerogyó, már élettelén testét ábrázolja. Később felvetődött, hogy beállították a jelenetet, de Capa életrajzírója, Richard Whelan, minden kétséget kizárólag bizonyította a kép hitelességét.

Spanyolországi munkáját Capa misszióként fogta fel, amelyben felveheti a harcot a fasizmus ellen, „Fotósként nem vagyok hajlandó olyan ügyért kockáztatni az életemet, amit nem érzek magaménak” – írta később. Ebben a harcban őt is érték szörnyű veszteségek: egy visszavonuló harckocsi megölte társát, Gerdát.

Magnum

A spanyol polgárháború után Amerikába ment, ahol a Life magazin munkatársa lett. Az újság tudósítójaként számolt be a japán-kínai háborúról, az amerikai hadsereg második világháborús észak-afrikai harcairól, az olaszországi csatákról és később az első rohamcsónakok egyikén ért partra az Omaha Beach-en, az amerikai hadsereg normandiai partraszállásakor 1944-ben. Mindig tartotta magát híressé vált mondatához: „Ha képeid nem eléggé jók, nem mentél elég közel.”

A háború után alapította meg független fotóügynökségét, a Magnumot. Az ügynökség tagjai között tudhatta Henri Cartier-Bressont, aki Indiáról írt híres portrékönyvet Gandhi meggyilkolása idejében, Erich Arnoldot, aki az 56-os magyar forradalom valódi arcát mutatta be, de a National Geographic is innen csábította el Steve McCurry-t – ez a fotós vietnami képeivel szerzett világhírnevet.

A század közepe Izraelben találta Capát, a fiatal állam megalakulását örökítette meg gépével, számtalan fotó állít emléket az új hazába érkező menekülteknek, a holocaust túlélőknek és az arab-zsidó háborúnak.

Veszélyes nőcsábász

Capa, a híres nőcsábász, aki Ingrid Bergmannal is szoros kapcsolatot ápolt, Izraelben is életveszélybe került, egy feldühödött rokon kívánt bosszút állni rajta. Bár a golyó nem okozott súlyos sérülést, Capa megrémült és hazautazott. Kezdett megcsömörleni munkájától: „Számomra a háború olyan, mint egy idősödő színésznő – egyre veszélyesebb és egyre kevésbé fotogén.”

Végzetét azonban nem kerülhette el, hiába készített riportkönyvet Magyarországról, a volt Szovjetunióról és neves emberekről, egy harctéri baleset okozta halálát. A magazin tokiói tudósítójaként őt küldték el Indokinába (Vietnam), a francia-vietnami háború dokumentálására. A franciák vereségével végződő háború legutolsó szakaszában, 1954. május 25-én Thai Binh-nél egy gyalogsági aknára lépett és a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni életét.