Tíz év után újra atomerőmű épül az EU-ban

Az Európai Bizottság pénteken végleges jóváhagyását adta egy új finnországi atomerőmű felépítéséhez; több mint tíz éve ez az első ilyen létesítmény az EU-ban.
Az EU végrehajtó intézményének tájékoztatása szerint az építkezés jövőre kezdődik, s 2009-ben helyezik üzembe az 1600 megawatt kapacitású erőművet.
Kedvező véleményének kialakításakor a bizottság tekintetbe vette, hogy a beruházás Finnország pótlólagos energiaszükségleteinek a fedezésére irányul, és hogy a létesítmény fosszilis tüzelőanyagokat égető hagyományos erőműveket fog kiváltani. Értékelése szerint ezzel mind helyi, mind európai szinten javítja majd az energiaellátás biztonságosságát, illetve hozzájárul az energiaforrások változatosabbá tételéhez.
Loyola de Palacio, a bizottság energiapolitikai kérdésekért is felelős tagja szerint az erőmű felépítésének terve azt igazolja, hogy a nukleáris energia – megfelelő kiaknázása esetén – továbbra is a gazdaságilag vonzó választási lehetőségek közé tartozik. Azt mutatja továbbá, hogy az atomenergia felhasználása a kedvezőtlen éghajlati változások megakadályozását szolgálja, s ezzel hozzájárulhat a fenntartható fejlődéshez.
Mivel az atomenergia-termelő szektor jövője szempontjából a radioaktív hulladékok kezelése különösen kényes kérdés, a bizottság fontos tényezőként vette figyelembe azt is, hogy Finnország alaposan kidolgozott programmal rendelkezik a használt nukleáris fűtőanyagok, illetve a radioaktív hulladékok hosszú távú kezelésére.
Gazdasági szempontból azt vették figyelembe, hogy az új erőmű alacsonyabb költséggel termel majd áramot, mint a fosszilis tüzelésű létesítmények, és hogy a finn állam nem nyújtott pénzügyi támogatást a beruházás megvalósításához.
A brüsszeli bizottságot az Euratom-szerződés hatalmazza fel arra, hogy véleményt nyilvánítson az uniós atomenergia-ágazatban megvalósítani kívánt nagyobb szabású beruházásokról. Az ezekkel kapcsolatos tervekről az érintett tagállamnak időben értesítenie kell a bizottságot, amely kialakítja álláspontját, s ennek alapján szükség esetén kérheti a tervek megfelelő módosítását is.