Ókori katapult-mérnökök a társadalmi elitben

Mostani ismereteink szerint az első hajítógép a Krisztus előtti 9. századból származik. Az iraki Nimrud városában találtak rá egy domborműre, amely tudósok feltételezése szerint az első hajítógépet ábrázolta. A Krisztus előtti 4. században aztán ugyancsak elterjedtté vált a mediterrán térségben is, hogy a rómaiak egyik leghatékonyabb fegyvere legyen a későbbiek folyamán.

A legelső görög hajítógépet „hasas íjnak” is becézték, mivel a hosszú íj, amelynek végén egy tarsoly volt található, használójának hasán támaszkodott meg. A továbbfejlesztett változat viszont már egy tekerő segítségével működtethető feszítőgépet is tartalmazott.

Később, a feszítést megkönnyítendő és a hatótávolságot növelendő rugókat építettek be az egyre nagyobb hajítógépekbe. A rómaik már olyan „nagy hatótávolságú” kőhajítókat építettek, amelyek 27 kg-os köveket akár 150 méter távolságból is képes voltak a célra repíteni.

Serafina Cuomo, a londoni Imperial College Tudománytörténeti Központjának kutatója szerint a hajítógépek mérnökeinek ugyanakkor nem volt könnyű feladata. Komoly matematikai, geometriai, fizikai, mérnöki tudás és tapasztalat kellett egy-egy gép megtervezéséhez. Nem véletlen, hogy a gépek mérnökei gyakran találkoztak egymással tapasztalatcsere céljából. Ily módon egy nemzetközi elit közösséget formáltak, mely társaságnak komoly megbecsültsége volt az ókori társadalmakban.

Searafina Cuomo a mai harcászati rakéták tervezőinek elismertségével tartja összemérhetőnek az ókori mérnökök presztízsét. Cuomo szerint ugyan lehet, hogy a technika mára elavult, a tervezőasztal mögötti emberek kíváncsisága, buzgósága és büszkesége azonban semmit sem változott évezredek óta.