A boxerlázadás megfékezése

Kína az első ópium háborúig igen sikeresen folytatta az elzárkózási politikát, 1842 után azonban megnyílt az út az európaiak előtt. Több évtized alatt a külföldiek jelentős hatalomra tettek szert az akkor körülbelül 470 millió lakosú Kínában, mígnem a kínaiak ezt megelégelve, egy lázadást robbantottak ki az idegenek ellen. Azok ellen az európaiak ellen, akik kivitték a gazdasági hasznot Kínából, és akik az ősi kínai vallást és a tradíciókat nem tisztelték.

1900. május 18-án robbant ki egyidejűleg több tartományban a boxerfelkelés, amit a kínai régens, a császár özvegye is támogatott. A lázadók a vasútvonalakat tönkretették, az összes telegráfvonalat megszakították, több mint 3000 keresztényt megöltek, és vérdíjat tűztek ki minden külföldi fejére, nemre, korra való tekintet nélkül.

Kezdetben hiába próbálták az angolok leverni a felkelést, és hiába tiltakoztak maguk a magas rangú kínai politikusok is, a lázadások folytatódtak és a résztvevők töretlenül élvezték az özvegy támogatását.

Miután az európai hatalmak hírét vették a véres eseményeknek és a követségi dolgozók mészárlásának , angol, olasz, német, orosz, francia csapatokat küldtek Kínába. A felkelők egyik legfontosabb támaszpontját Tien-csinget július 13-án sikerült is bevenniük az európai csapatoknak. Akkor jelent meg az európai felmentő sereg, amikor a lázadók a diplomata negyedet akarták megrohamozni.

A külföldi szövetségesek erősebbnek bizonyultak, az özvegy császárné is menekülni kényszerült. Pekinget a szövetségesek három napon keresztül fosztogatták, az oroszok például minden Buddha- szobrot összetörtek, mert a legenda szerint azok aranydarabokat rejtenek.

1900. augusztusának végére le is verték a boxerfelkelést, de ezzel még nem értek véget a véres események. Szeptember 27-én a Waldersee vezette kommandó parancsot kapott a menekülő felkelők elleni büntetőexpedíció levezetésére.