Emberáldozat az ókori Egyiptomban?
Abydos - egyiptológusok számára minden valamire való enciklopédia első szócikkelye, a turisták viszont messze elkerülik, mert távol esik Kairótól, Thébától és Luxortól is. Abydos, az egyiptomi halálkultusz központja pedig mindig tartogat meglepetéseket.
Abydos az első dinasztia utolsó központjaként vált ismertté egyiptológusok körében, amikor majdnem egy évszázaddal ezelőtt Flinders Petrie ásatásokba kezdett a környéken azt feltételezve, hogy az egyiptomi fáraók két híres tagjának, az első dinasztia első királyának, Aha-Ménésznek és az első dinasztia elkeresztelése után „felfedezett” nulladik dinasztia utolsó királyának, Narmernek a temetkezési helye a környéken lehetett.
Próbálkozásait siker koronázta, így ma már nem számít újdonságnak az, hogy a piramisok mellett a szakértők Abydost tartják az egyik legértékesebb lelőhelynek. Az egykori Felső- és Alsó-Egyiptom határán lévő településen talált leletekből Petrie arra következtetett, hogy az ókori Egyiptom komoly kereskedelmi tevékenységet folytatott a dél-levantei kereskedővárosokkal illetve a núbiai-sivatag szélén fekvő városokkal is.
Emberáldozat Kr.e. 3000 környékén
Nem sokkal később azonban már a sírok másról is tanúskodtak: a két fáraó síremléke 20 méter hosszú hajókat rejtett magában, amelyek segítségével a korabeli hit szerint az uralkodó átjutott a túlvilágra. A szokásos tárgyakon (ékszerek, ruhák, berendezési tárgyak, étel és ital) kívül azonban nemcsak a hatalmas hajók okoztak meglepetést a régészeknek, hiszen a síremlékek feltárásakor szamarak csontjaira is rátaláltak. Sőt, a kezdetleges és primitív mumifikálási eljárások ellenére David O’Connor, a New York-i Egyetem egyiptológusa szerint ma már az is egyértelműen megállapítható, hogy a korai fáraók idején emberáldozattal is segítették a halott uralkodó túlvilági életét.
Minden megtalált emberi maradvány arra utal, hogy olyan fiatal férfiakat áldoztak fel a halott fáraó üdvéért, akik minden valószínűség szerint az uralkodó életében is közvetlen mellette voltak. Személyes szolgálói a sírba is követték az uralkodót.
Az emberáldozat mögött meghúzódó alapgondolat az volt, – nyilatkozta O’Connor a brit Guardian-nek -, hogy a halott fáraónak a túlvilágon ugyanazokra a dolgokra lesz szüksége, mint ezen a világon. A piramisok építése előtt jóval megépült, majd nem sokkal később lerombolt és kifosztott sírhelyeken ezért találtak a közlekedéshez, a kereskedelemhez elengedhetetlenül fontos kellékeket: 14 db hajót, szamarakat és szolgálókat.
A hajók és a szamarak a közlekedési problémák egyik leginkább bevált megoldását jelentették, ahogy a szolgálók a fáraó síron túli életének kényelmét voltak hivatottak segíteni.
Kr.e. 3000 környékéről ugyan már fennmaradtak kalendáriumok és egyéb írásos emlékek, de töredékesen. Így a korai halálkultuszról csak két forrásból értesülhetünk: a piramisok korát megelőző síremlékekből és a későbbi írásos emlékek jellemzéseiből. E két forrás alapján a régészek úgy vélik, hogy az egyiptomiak a halált egy olyan utazásnak tekintették, amelyre jól fel kell készíteni a halottat, de amely leginkább az evilági élethez lesz hasonló. Így az abydos-i emberáldozatot sem egyszerűen csak emberáldozatnak tekintették, hanem úgy gondolták, hogy a szolgáknak az uralkodót a síron túl is szolgálniuk kell.
Lerombolt és kifosztott sírhelyek
A valódi rejtélyt azonban az jelenti, hogy akkor miért fosztogatták és rombolták ezeket a síremlékeket, nem sokkal a fáraók halála után. Nos O’Connor szerint a hatalmas, gyakran 9 méter magas falakkal körbevett temetkezési helyekkel ugyanaz történt mint a fáraóval, a mellé temetett tárgyakkal, a hajókkal és a szamarakkal: mivel a túlvilágra kerültek, így ezeket el kellett temetni. A hatalmas kőfalakat természetesen nehéz lett volna eltemetni, ám lerombolni le lehetett őket.
Nehezebb dolognak tűnik a new york-i egyiptológus szerint annak megválaszolása, hogy ha valóban tiszteletben tartották a halott fáraót, sőt egy, esetleg két generáció erejéig még a síremlékeket is ápolták, akkor az utódokat hogyhogy nem tartotta vissza a halott fáraó iránti tisztelet a sírok kifosztásától.
O’Connor szerint az egyipomi társadalom összetettségében kell keresni a választ. Az amerikai régész úgy véli, hogy az ókori Egyiptomban ugyanúgy megtalálhatóak voltak a halálkultuszt komolyan vevő emberek, ahogy az evilági megélhetést és meggazdagodást szem előtt tartó egyének.
Sőt, a kutatások arra utalnak, hogy nem ritkán olyan meghasadt lelki állapotú egyének segítették a fosztogatók dolgát, akik pár héttel azelőtt még maguk is részt vettek a síremlék felépítésében. A sírrablók egyszerűen túltették magukat azon, hogy a korabeli hit szerint a természetfeletti erők ugyancsak rossz szemmel nézik szégyenletes tevékenységüket.