A spanyol armada veresége

Spanyolország és Anglia viszonya hosszú idők óta igen feszült volt. A konfliktusnak több oka is volt: egyrészt Véres Mária halála után Anglia erős katolikusellenességéről volt híres, ami a bigottan katolikus spanyoloknak nem tetszett.

Másrészt Spanyolország, – ami ekkor világbirodalomnak számított –, sértésként értékelte, hogy I. Erzsébet angol királynő nemet mondott II. Fülöp spanyol király házassági ajánlatára. A barátinak éppen nem nevezhető viszonyt pedig tovább borzolta, hogy Erzsébet támogatta a spanyol hajók elleni kalózakciókat és a németalföldiek elszakadási törekvéseit.

Amikor Spanyolország elhatározta Anglia megtámadását papírforma szerint nagy esélye volt a győzelemre, hiszen II. Fülöp a kor legfejlettebb és legnagyobb hadiflottájával rendelkezett. A Medina Sidonia herceg vezette spanyol flotta 2600 ágyúval felszerelve, 130 hajóval és 30 ezer emberrel indult a szigetország ellen. A hatalmas spanyol flotta azonban 1588. július 23-án a La Manche-csatornán súlyos vereséget szenvedett a jelentősen kisebb erőt képviselő angol hajóktól.

Ráadásul közvetlenül a csatavesztés után a spanyolok tengeri viharba keveredtek, és a szigetet megkerülve, a skót-ír partok felé indulva, hajóik közül jónéhány elsüllyedt. A harcok és a viharok következtében a spanyol hajóknak mintegy fele semmisült meg.

E csata kapcsán a hadtörténészeket egy dolog foglalkoztatta igazán: Hogyan történhetett meg az, hogy az angolok gyenge flottája legyőzte a II. Fülöp armadáját? A legtöbben úgy vélik, hogy a vereségben jelentős szerepet játszottak azok a spanyol ágyúk, melyek csak rövid távolságra tudtak lőni, ezzel szemben az angolok kisebb golyói messzebbre repültek. A spanyolok a gyakran megbízhatatlanul működő, életveszélyes ágyúikkal egyszerűen nem voltak felkészülve egy hosszú tüzérségi küzdelemre.