Közlekedési káosz már az ókori Rómában is

A közlekedés ugyan lassabb lehetett az ókori Rómában, de egészen Kr.e. 45-ig az “örök város” utcáin is zűrzavar, majdhogynem káosz uralkodott.

Az egyetlen szabályt a járókelők presztízskülönbsége adta. A jelzőlámpákat, táblákat és az előre lefektetett közlekedési szabályokat ugyanis a társadalmi pozíció alapján kialakított elsőbbségadási szabály pótolta – több-kevesebb sikerrel.

Térj ki a gazdagabb elől!

Juvenalis és Seneca több írásában is találunk utalást arra, hogy miként viselkednek a társadalmi ranglétrán feljebbállókkal szemben a rómaiak, mikor útjukba kerültek. Egy konzul, egy praetor vagy egy néptribunus útjából minden közönséges római polgárnak ki kellett térnie, ahogy a rabszolgák sem akadályozhatták az egyszerű római polgár továbbhaladását.

Azt, hogy kivel is találkozott össze az ókori városlakó, egyszerű módon eldönthette. Egy pillantást vetett a másik öltözékére és máris alkalmazni tudta az íratlan szabályt. A szolgáknak, akik fülükben fadarabot hordtak, mindenki elől ki kellett térniük. A bíborcsíkos tunikába öltözötteknek ugyan az egyszerű fehér tunikás nincstelenekkel szemben mindig elsőbbségük volt, a díszes tógát viselő szenátoroknak viszont ők sem állhattak útjukban.

Ha pedig valaki a nagy tumultusban nem tudta volna felismerni, hogy egy magasrangú szenátor vagy tisztségviselő közeledik, annak a szenátor szolgái segítettek. Az autóduda elődjeként funkcionáló rabszolgák rikkantásai hívták fel ugyanis a figyelmet arra, hogy uruk érkezésekor mindenkinek félre kell állnia.

Voltak persze olyanok, akik fittyet hánytak ezekre a normákra. Nero császár nagyapjáról például feljegyezték, hogy botrányos módon nem volt hajlandó kitérni a társadalmi rangban jóval felette álló cenzor elől.

Íratlan szabályok

Magasabb társadalmi pozíció – gyorsabb előrejutás Róma utcáin. Így lehetne összegezni a kölni egyetem professzorának, Werner Eck-nek legutóbbi kutatását, mely során a német kutató elsősorban az íratlan közlekedési szabályokat próbálta meg feltárni. „A közlekedési szabály nem voltak éppen demokratikus, viszont hatékonynak bizonyult” – fejtette ki Eck a Die Zeit című német hetilapnak.

Hogy csak viszonylag bozonyult hatékonynak, annak több oka is van.

A társadalmi különbségek ugyan szabályozták a közlekedést, ám az idő multával egyre több egyenrangú közlekedett Róma utcáin. Ráadásul a szűk utcákat nemcsak közlekedésre használták, hiszen kitelepedtek ide kocsmák, kereskedők és kisiparosok is, de gyakran került az utcára az emeletes házak ablakából a szemét, néha még az ürülék is.

Másrészt Róma, ellentétben Pompejjel, nem egy tudatosan megtervezett város volt, hanem szerves fejlődés révén alakult ki. Ennek köszönhetően a régi kisváros szűk utcái megmaradtak. Ezeken a kis utcákon kellett aztán kerülgetniük egymást a piac környékéről érkező kordélyoknak és ökrösszekereknek, valamint Róma polgárainak, így a Kr.e. első század közepére nem csoda, hogy komoly gondot okozott eljutni a város egyik feléből a másikba.

Személyek szállítása ökrösszekérrel vagy kordéllyal ekkor már kifejezetten tiltott volt, kivételt ez alól csak a legmagasabb rangú tisztviselők és a Vesta-szűzek jelentettek. A közlekedési nehézségek kérdése azonban már nem volt kezelhető ilyen jellegű intézkedésekkel. Ezért határozta el magát Caesar Kr.e. 45-ben radikális lépésre.

Caesar sétálóutcává nyilvánítja egész Rómát

Caesar egész Rómát sétálóutcává nyilvánította napfelkeltétől délután 4 óráig, erre az időre kitiltotta a járműveket a birodalom fővárosának utcáiról. A kereskedők, zöldségesek és kisiparosok szekereinek és kordélyainak délután négyig a városkapukon kívül kellett várakozniuk.

A napközbeni forgalomkorlátozásnak azonban megvoltak a hátulütői. Juvenalis arról is ír ugyanis, hogy innentől a belváros és a szegénynegyedek lakói kénytelenek voltak elviselni az esti és az éjszakai órákban a folyamatos nyüzsgést és utcazajt. Eközben a gazdagabb rómaiak kertes villájuk udvarra néző hálószobáiban aludtak zavartalanul.

Ceaser rendelkezése kétszáz éven át volt érvényben, annak ellenére, hogy egyes történészek szerint Nérót annyira idegesítette az állandó éjszakai ricsaj, hogy Kr.u. 64-ben tulajdonképpen azért gyújtotta fel Rómát, hogy újra rendezve, szélesebb utcákat adhasson neki. Werner Eck ezt a felvetést határozottan cáfolja, de annyit elismer, hogy Néró Róma felégetése után valóban átrendezte a város utcahálózatát és kiszélesített az utcákat.