Tibor2021. április 14., szerda
Kultúra

Maldív-szigetek – száz éven belül eltűnnek a Föld színéről

National Geographic Magyarország

Az átlagosan egy méterrel a tengerszint felett fekvő, 1100 szigetből álló ország a vízszint jelenlegi éves emelkedési üteme mellett száz éven belül eltűnik.

Az Indiai-óceánban, Indiától délnyugatra fekvő Maldív-szigetek maga a földi Paradicsom – jól tudja ezt sok turista.

A 800 kilométer hosszú láncban szétszóródó, 1087 korallszigetből álló országban ugyanis az utóbbi időben az idegenforgalom a gazdaság vezető ágazatává fejlődött.

A Paradicsomot azonban környezeti katasztrófa fenyegeti: a mérési eredmények szerint a tenger szintje évente 0, 9 centiméterrel emelkedik. Mivel az ország szigeteinek 80 százaléka alig egy méterrel fekszik a tengerszint felett, száz éven belül a Maldív-szigetek lakhatatlanná válnak, az ország 360 ezer lakosát evakuálni kell.

Kiotói szerződés – az egyetlen remény

Nem csoda, hogy a Maldív-szigetek az egyik első ország volt, amely aláírta a fejlett országok üvegházhatású gázkibocsátását korlátozó kiotói szerződést.

Az sem meglepő, hogy fővárosát, Male szigetét három méter magas fallal vették körbe. A 14 éves építkezés 63 millió dollárba került, és a költségek 99 százalékát Japán állta.

De a fal csak Maldív 220 lakott szigete közül egynek nyújt védelmet – és azt is csak az egyre magasabb hullámok ellen, a hosszú távú fenyegetettséget, a vízszintnövekedést nem oldja meg.

Kandholhudhoo-ban az egyik sűrűn lakott északi szigeten, a lakosság 60 százaléka vállalta, hogy 15 éven belül önként evakuálja magát. Aki marad, annak folyamatos áradással kell együtt élnie. Az időjárás szeszélyessé vált, a halászok évszázados, a csillagok állásán alapuló időjárás-előrejelzése nem használható többé. Ez nagy veszteség, hiszen a lakosság elsősorban halászatból illetve trópusi növénykultúrák termesztéséből (kókusz, rizs, ananász) él.

A nagyhatalmak kezében

A maldív kormány igyekszik mindent megtenni a klímaváltozás hatásainak mérséklésére. Támogatják a fatelepítést a parti erózió megakadályozása végett, és megtisztítják az ország 20 atollját – a korallzátonyok ugyanis természetes védelmet nyújthatnak az egyre szeszélyesebb hullámzással szemben.

Minden iskolában kötelező tantárgy lett a természetvédelem, és ugyanolyan súllyal szerepel a tananyagban mint a matematika és az írás-olvasás. Mindenegyes építkezés engedélyezésénél szigorú környezeti hatásvizsgálatot készítenek, és csak a szigetek 20 százalékának beépítését engedélyezik.

Ezek az intézkedések azonban a klímaváltozás folyamatának megállításához, visszafordításához nem elegendőek.

A Maldív-szigetek sorsa a nagy hatalmak, – Delhi, Peking, Moszkva és Washington –, kezében van, tudják ezt jól az ország politikusai.

Júliusban az ország államfője, Maumoon Abdul Gayoom levélben fordult az Egyesült Államok elnökéhez, hogy fontolja meg a kiotói szerződés ratifikálását.

Az elnök egyelőre nem kapott választ levelére. A földi Paradicsomot a pusztulás fenyegeti.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Tuvalu: apró állam, globális problémákkal

  • Hozzászólások

    A Notre Dame tornyát különleges fákból építik újjá

    A Notre Dame tornyát különleges fákból építik újjá

    A Napkirály idejében ültetett tölgyek szolgálnak alapanyagként a tűzvész után megújuló templom gerendázatához.

    Megoldhatták a rettegett kalózkapitány rejtélyét

    Megoldhatták a rettegett kalózkapitány rejtélyét

    Érmék árulkodhatnak John Avery, a hírhedt angol kalóz sorsáról.

    Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

    Megtalálhatták Európa legkorábbi térképét

    A kőbe vésett bronzkori ábra a mai Franciaország egyik régióját mutathatja be.

    Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

    Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

    A szkítákról Hérodotosz óta él a kép, mely szerint mozgékony, nomád népcsoportot alkottak.

    Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

    Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

    Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

    National Geographic 2021. áprilisi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    10 560 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket