Ókori olimpiák – maga az erkölcsi fertő?

Régészek hada serénykedett az utóbbi időben azon, hogy feltárja az ókori játékok valódi jellegét. Ami biztosnak látszik: az ókori olimpiai játékok tisztasága hagyott kívánnivalót maga után – konkrét és átvitt értelemben is, a mai problémákhoz hasonló gondokkal küzdöttek már az ókori szervezők és versenyzők is.

A híradásokból értesülhettünk róla, hogy a mostani világméretű sportversenyre tekintettel Athén külvárosi nyomornegyedeinek utcáit a lakókat kitelepítve tisztították meg, arról azonban már kevesen tudnak, hogy az ókori játékok színhelyén szintén komoly gondot okozott a köztisztaság. A sportolók táborában a folyamatos tábortűz fojtogatta a résztvevőket, koszos és elhanyagolt kunyhókban laktak, és ha éppen füstmentes időszak volt, akkor csatornabűz áradt mindehonnan. A vízhiány mindennapos problémát jelentett, de a részegek hada sem emelte a játékok fényét.

Nem babra ment a játék

Homérosz eposzaiban ugyan azt olvashatjuk, hogy az olimpiai játékok idejére az ellenségek letették a fegyvert hogy az amatőr sportolók testvéries küzdelme előtt tisztelegjenek, ám Donald G. Kyle, texasi ókortudós szerint a küzdelem valójában igen gyakran vérre menő volt.

Több olyan cserépmaradványt és vázát találtak ugyanis a régészek, melyeken eltorzult testalkatú bokszolók, pályáról leszorított futók küzdöttek erőszakos ellenfeleikkel, miközben másutt olyan döntőbírák kerültek megörökítésre, akik korbáccsal verik véresre a kisebb-nagyobb szabálytalanságokat elkövető sportolókat.

Egy elhibázott start a rövidtávfutóknál akár komoly testi fenyítést is vonhatott maga után. Az erőszak hétköznapi jelenség volt a háborúval is felérő megmérettetéseken. Donald G. Kyle szerint soha nem a részvétel volt a fontos a sportolók számára. “Sokkal nagyobb dologról volt szó, hiszen a sportoló saját városállamáért küzdött, egészen pontosan azért, hogy az istenek, akik mindig a győztesek felé fordították tekintetüket, adott állam mellé álljanak majd a későbbiekben” – mondja Kyle.

Dopping, kiátkozások és megvesztegetések

A vérre menő küzdelmek egyéb tisztességtelen eszközök alkalmazását is magukkal vonták. Ahogy a mai sportolók, úgy az ókoriak sem vetették meg a teljesítménynövelő szerek vagy italok alkalmazását. A kuruzslók készítette italokból jócskán fogyasztottak az ötnapos rendezvény idején.

Az érem másik oldalához tartozó ünnepélyes felvonulásokat és az istenekhez intézett fohászokat követően pedig nem sajnálták a fáradtságot a sportolók akkor sem, ha a másik elátkozásáról volt szó. Miközben magukat a szerénytelenség legkisebb jele nélkül az egekbe magasztalták, addig a másikra a lehető legdurvább átkokat szórták.

Ha ezt nem érezték elegendőnek, akkor az ellenfél vagy a bírák megvesztegetésétől sem riadtak vissza. A Kr.e. 338-ban megrendezett játékokról jegyezték fel, hogy a Thesszáliából érkezett Eupolusz három bokszoló ellenfelét is lefizette, hogy nyerjen.

Mások egészen egyszerűen csapatot váltottak a játékok idején. A Szürakuszaiból érkezett rövidtávfutó Asztilosz például már Olympiában gondolta meg magát, és igazolt át a rivális Kroton városállam csapatába.

Burjánzott a korrupció is, leginkább a rómaiak idején: Kr.u 67-ben például csak Nero császár kérésének, pontosabban szólva az állami kincstárból folyósított összegnek volt köszönhető, hogy a fogathajtás bajnokává avatták a császárt, annak ellenére, hogy az kiesett a fogatból, sőt, be sem fejezte a versenyt. Ekkor nyilvánították, – szintén némi anyagi juttatás ellenében -, a versolvasást is olimpiai számnak.

Profi sportolók és barátaik

Az olívaolajjal bekent sportolók természetesen vonzó látványt nyújtottak az érdeklődőknek, akik akadtak szép számmal. A becslések szerint akár 40 ezer fő is izgulhatott a katlanszerű domboldalban a versenyek alatt.

A szépség persze az ókori görögöknél közismerten nem csak, sőt, elsősorban nem a másik nembelieket csábította. Így az is érthető, hogy a szervezők az utcai szexjelenetek elkerülése végett a torncsarnokok falai közé száműzték az egymást kóstolgató párokat. Steven G. Miller, a Berkeley Egyetem régésze szerint erre utalnak azok az épen maradt falfirkák, melyeken versenytársaik vagy szeretőik zengenek dicshimnuszt egy-egy sportolóról.

Miller szerint egyébként a versenyzők komoly felkészülés után álltak mindig rajtvonalhoz, így az amatőr sportolók részvételéről szóló elméletek szintén a mítosz kategóriájába tartoznak.

Kapcsolódó cikkeink:

Az olimpiai játékok felélesztése

Az ókori versenyek Az ókori olimpiai játék csak egy volt a négy legismertebb pánhellén játék közül, melyeket az istenek tiszteletére rendeztek. Eredetileg mindegyik valamilyen sportrendezvény volt, s csak idővel egészültek ki egyéb kulturális elemekkel. Az Olympiában, Zeusz tiszteletére megrendezett versenyek mellett, szintén négyévente rendeztek versenyt Pythiában Apollon tiszteletére, Khorintoszon Poszeidon tiszteletére, Nemeában pedig szintén Zeusz tiszteletére. Az első játékot az ókoriak tanúsága szerint Kr.e. 776-ban tartották, az utolsó ókorit pedig Kr.u. 393-ban, amikor is Theodosius császár a kereszténység védelmében és mint a pogány kultusz részét betiltatta a játékokat. Kezdetben leginkább futóversenyeket rendeztek, majd Kr.e. 520-ig különböző versenyszámokkal egészült ki a rendezvény, úgy mint: hosszútávfutás, boksz, öttusa, fogathajtás és lovaglás, hadifelszerelésben futás, illetve a finomnak éppen nem mondható pankráció. Az első feljegyezett olimpiai győztes egy Koroibosz nevezetű rövidtávfutó szakács volt. A leghíresebb futónak pedig minden bizonnyal a Rhodoszi Leonidász tekinthető, aki háromszor egymás után lett olimpiai bajnok a Kr.u. 164 után megrendezett játékokon.