120 éve tették le az amerikai szabadságszobor alapkövét

Franciaország a barátságát kívánta azzal kifejezni, hogy az 1776-os amerikai függetlenségi nyilatkozat százéves évfordulójára a „Miss Liberty” elnevezésű szoborral megajándékozta az amerikaiakat. Az UNESCO 1984-ben a világörökség részévé nyilvánította a Liberty Islandon található szabadságszobrot.
120 évvel ezelőtt, 1884. augusztus 5-én került sor az amerikai szabadságszobor alapkőletételének ünnepi ceremóniájára. Két évvel később, 1886 őszén pedig már fel is avatták Miss Liberyt, a róle elnevezett szigeten. A szobor ötlete egy Edouard de Laboulaye francia történész fejéből pattant ki, de a megvalósítás Frederic Auguste Bartholdira és Gustav Eiffelre várt.
Míg Batholdi megtervezte a szobrot, addig Eiffel egy masszív vasállvány tervét készítette elő a szobor belső megtámasztásához.
A szabadságszobor, amely a rabszolgaság széttört láncain áll, és a bal kezében a függetlenségi nyilatkozatot tartja, Bartholdi anyjának az arcáról lett mintázva. A szobor, amely lábazat nélkül 46, 5 méter magas, a lábazattal együtt 93 méter tett ki. A szobor bal kezében található egy fáklya és a fején egy hétágú korona, mely a hét tengert és kontinenseket szimbolizálja, a koronán lévő 25 ablak pedig a világ 25 fajta drágakövét.
A lépcsőzet felállításának költsége ugyancsak magas volt, így Joseph Pulitzer kezdeményezésére a felépítéshez szükséges pénzösszeg adományokból jött össze.
1986-ban, egy hároméves restaurálási programot követően, – mely során például a szabadságszobor fáklyáját arannyal újból bevonták –, a szobor fennállásának 100 éves évfordulójára, Ronald Reagen amerikai elnök egy nagyszabású, mintegy 2 millió dollár költségvetésű ünnepséget szervezett, melyen Franciaországot Francois Mitterand elnök képviselte.
A tragikus 2001. szeptember 11-i Amerikát ért terrortámadás óta ugyan zárva volt a szabadságszobor a látogatók elől, azonban most augusztus 3-án részlegesen újra megnyitották a széles publikum előtt az ott található múzeumot, a szobor lábazatát, viszont a szobor koronájában kialakított kilátó továbbra is zárva maradt az érdeklődők előtt.