Caesar döntő csapást mér legfőbb riválisára

A Kr.e. II. század óta a Római Birodalom súlyos társadalmi, gazdasági, katonai és politikai válsággal küszködött. Ennek a sok évtizede tartó feszült helyzetnek az utolsó akkordjának tekinthetjük a Pompeius és Caesar között kialakult konfliktust.

Igazán sohasem volt baráti viszony Julius Caesar és Pompeius között, mégis az első triumvirátusban (Caesar-Pompeius-Crassus) a hatalom érdekében kényszerszülte szövetséget kötöttek egymással. Mitöbb, Pompeius feleségül vette Caesar lányát, Juliát is.

Kr.e. 57 körül Caesar és veje közti kapcsolat azonban egyre inkább megromlott, ami Crassus halála után, Pompeius rendkívüli konzulsága alatt végzetessé vált. Óriási viták alakultak ki Caesar prokonzulsága körül, melyek az amúgy is pattanásig feszült helyzetet csak fokozták. Hosszas belpolitikai huzavona után a szenátus úgy döntött, hogy Caesar hadseregének vezetését feladva pályázhat csak a prokonzuli cím meghosszabbítására Rómában. Caesar viszont jól tudta, hogy ha a szenátus utasítása alapján cselekszik, akkor könyörtelenül leszámolnak vele.

Így a szenátusi rendelkezéssel ellentétben, hadserege élén, Kr.e. 49 elején átlépte a Rubicon folyót, és megindult a Rómát védő Pompeius ellen. Caesar gyors előrenyomulása félelmet keltett mind Pompeiusban, mind pedig a szenátus tagjaiban, így, Pompeiussal az élen, sokan Brundisiumban hajóra szállva Görögországba menekültek.

Pompeius görög területen akart Caesar felett döntő győzelmet kicsikarni, ami kezdetben reális elképzelésnek tűnt. A jelentős túlerőben lévő, túlságosan elbizakodott Pompeius azonban a végső győzelmet mégsem tudta elérni. Kr.e. 48. augusztus 9-én Caesar sorsdöntő győzelmet aratott a thesszáliai Pharszalosznál. Pompeius még a csata befejezése előtt először Leszboszra, majd Egyiptomba menekült.

Pompeius a vesztes csata után bő hónappal szállt partra a fáraók földjén, ahol XIII. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó emberei elfogták és kivégezték.