Esztergomban vezetékes vizet továbbra is tilos fogyasztani

Jelentősen növekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma Esztergomban - tájékoztatta vasárnap az MTI-t az önkormányzat sajtóreferense. A tünetekkel elsősorban gyerekek és fiatalok fordultak orvoshoz. Számuk pénteken és szombaton annyi volt, mint az azt megelőző héten összesen - mondta Takács István.
A sajtóreferens nem tudta megmondani, hogy a megbetegedések számának növekedése összefüggésben van-e azzal, hogy az Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőművéből különféle szennyezőanyagok kerültek a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába.
Hozzátette: “az önkormányzat a legkeményebben eljár a kft. ellen, részben a környezetkárosítás, részben pedig a késői tájékoztatás miatt. Az égetőmű ugyanis csak a környezetszennyezés utáni hatodik napon közölte, hogy milyen anyagok kerültek a vízbe, s az önkormányzat csak utána rendelte el a vezetékes víz fogyasztásának és főzésre való felhasználásának a tilalmát”. Azóta palackozott és zacskós, valamint lajtos kocsival szállított egészséges vízzel látják el a lakosságot és a vendéglátóipari egységeket.
A francia tulajdonú hulladékégetőmű üzemeltetője ellen már feljelentést tett környezetszennyezés miatt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi felügyelőség.
Július 30-án a dorogi hulladékégetőből több mint 100 köbméter szennyezőanyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába, s az ivóvízellátást biztosító parti kutak közelébe. Emiatt a területi védelmi bizottság augusztus 5-én délután megelőző célú intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását Esztergomban és környékén.