A kalandozó magyarok veresége Augsburgnál

Források szerint 863 után jelentek meg először a magyarok a Kárpát-medencében és ettől az időponttól kezdve rendszeresen portyáztak a kontinens különböző pontjain. Őseink könnyű lovas zsákmányszerző hadjáratai sok évtizeden át tartották rettegésben Európát – fordulópontot a 955-ös augsburgi vereség hozott. Itt nem csupán egy vereségről volt szó, ez a csatavesztés egyúttal a nyugati kalandozások végét is jelentette.

Annak ellenére, hogy két, majdnem egykorú forrás, az Augsburgi Szent Bernát életéről szóló írás és Widukind szász története is a rendelkezésünkre áll az augsburgi, vagy másnevén lech-mezei ütközetről, mégis sok a vitapont e témában. Heves diszkusszió tárgyát képezi, hogy tulajdonképpen hol is történt a csata pontosan és milyen létszámmal álltak fel az ellenséges csapatok. Mai napig nincs konszenzus, hogy Augsburgtól délre, vagy északra zajlottak-e az események, és hogy ki volt fölényben illetve mennyivel.

Egy biztos, hogy elődeink bárhogyan és bármennyien is sorakoztak fel a harcmezőn, súlyos vereséget kellett elszenvedniük. Az évtizedek óta bevált harcmodoruk, amit Bölcs Leó bizánci császár a Taktika című művében le is írt, most nem működött. Ottónak jobb taktikája volt és talán a szerencse is mellé pártolt.

A csatában a három magyar vezér, név szerint Lehel, Búlcsú és Súr is a németek fogságába esett, akik kivégezték őket. Bevett szokás szerint a keresztények fogságába esett hadi foglyokat váltságdíjért cserébe visszakaphatták volna a magyarok, azonban Ottó nem egyezkedett. A híres és méltán félt vezéreket megölték. Azt, hogy mi lett a testükkel, nem tudjuk.