Középkori boltívre és barlangra bukkantak a Várban az úttest alatt

Forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a Budai Várban a Bécsi kapu térnél közlekedőknek, az útjavítás befejezésekor a szakemberek az úttest alatt egy vélhetően a középkorból származó boltíves szerkezetre bukkantak - közölte az I. kerületi polgármester keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A Bécsi kapunál az útjavítás befejezésekor az ellenőrzést végző szakemberek vették észre, hogy a három nappal korábban lerakott útburkolat megsüllyedt. A kockakő-burkolat felszedését követően kiderült, hogy az úttest alatt egy boltíves szerkezet, vélhetően “középkori falazás” húzódik.
A szakemberek azt gyanítják, hogy a Bécsi kapu alatt egy nagyobb kiterjedésű üreg helyezkedik el. Eddig emberi és állati csontok, használati eszközök kerültek elő, ám nem lehet tudni, hogy még mit rejt a “kultúrtörmelék”. A munkálatok ideje alatt a Bécsi kapun át csak a várbusz és a személygépkocsik közlekedhetnek egy sávon, irányítással.
A polgármester elmondása szerint az üregek és barlangok feltárására a Budavári Önkormányzat eddig is erején felül áldozott. 1992 óta csaknem háromszáz millió forintot fordítottak e célra, s a főváros további 70 millióval járult hozzá a költségekhez. A felszín alatti üregek problémája folyamatos veszélyhelyzetet jelent, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor melyik ismeretlen szakasz omlik be.
A Vár területén több kisebb-nagyobb beomlás is történt az elmúlt időszakban: 1997-ben a Dísz térnél volt vízcsőrés és barlangbeomlás, 1999-ben az Evangélikus templom előtt omlott be egy üreg, szintén ebben az évben a Szentháromság téren kellett két, kút-jellegű üreget feltárni és megerősíteni. 2001-ben újabb vízcsőtörés volt, s ennek következtében a levéltár épülete előtt szakadt be az úttest. Két éve derült ki, hogy a Szentháromság tér alatti üregrendszer két termét határoló, középkori eredetű pillér megrogyott és meg kellett erősíteni. Nagy Gábor Tamás elmondása szerint a teljes feltérképezés százmilliós nagyságrendű forrásokat igényelne.