Százmilliós birságra számíthat a dorogi környezetszennyező

A dorogi környezetszennyezés esetében a bírság százmillió forint nagyságrendű - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn Budapesten, miután jelentést tett a miniszterelnöknek az elmúlt időszak környezetszennyezéseiről és a kárelhárítási munkákról.
“Az előzetes számítások szerint a dorogi környezetszennyezés esetében a bírság-tétel a most érvényes jogszabályok alapján százmillió forint nagyságrendjében van” – közölte Persányi, hozzáfűzve: “rendkívül komoly és elrettentő erejű már most is ez a bírságolási rendszer”. Mint fogalmazott, súlyos ipari balesetről van szó.
Persányi Miklós elmondta: a hasonló esetek elkerülése érdekében fokozott ellenőrzést, gyakori hatósági jelenlétet látnak szükségesnek. Az ehhez szükséges erőforrások megteremtése érdekében azt tervezik, hogy az ipari vállalatok vállalják a működésükhöz szükséges környezetvédelmi engedélyek eljárási költségeit.
Július 30-án jelentős mennyiségű szennyező anyag került be a francia tulajdonú Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőművéből a Kenyérmezei-patakba és onnét a táti Kis-Dunába.