Kezdődik a berlini fal felhúzása

A kettészakított Németország a hidegháború időszakában a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió egyik fő küzdőtere volt.

Az első berlini válságot Sztálin robbantotta ki, azzal hogy blokád alá vonta Nyugat-Berlint. A második krízist Hruscsov idézte elő, a harmadik válságot pedig Walter Ulbricht, az NDK vezetője provokálta ki.

A jobb élet reményében az ötvenes években egyre több keleti menekült Nyugat-Berlinbe, amit Ulbricht, – a szovjet befolyás árnyékában –, nem nézhetett tétlenül. A nyugatra való kijutás elé fizikai akadályt állíttatott: 1961. augusztus 13-án megkezdődött a berlini fal felhúzása, amely 16 millió németet zárt el évtizedekre a nyugati világtól. A fal családokat, utcákat, városokat, világokat választott el egymástól.

A fal váratlanul érte a németeket és a világot, mivel augusztus 13-a előtt két hónappal Ulbricht sokakat megtévesztő nyilatkozatot tett. 1961. június 15-én egy Kelet-Berlinben tartott nemzetközi sajtókonferencián egy nyugat-német újságírónő kérdésére a határlezárásokról szóló rémhírek kapcsán Walter Ulbricht a következőket nyilatkozta: „Számomra ismeretlen a határlezárások terve, hiszen az építőmunkások lakóházak építésével vannak elfoglalva, a munkaerejük teljes mértékben le van kötve. Senki nem akar falakat húzni!” Nyilatkozata félrevezette az embereket – a berlini fal pedig megépült. Az NDK politikai vezetése a fal felépítését védelmi okokkal indokolta.

Günter Litfin és Chris Gueffroy. Kik voltak ők és mi köti össze őket? A válasz egyszerű: két név a berlini fal áldozatai közül. Liftint, aki a fal felhúzása után 11 nappal próbálkozott szökéssel, golyózápor ölte meg. Ő volt az első áldozat. Gueffroy pedig az utolsó, akit 1989. február 5-én lőttek le.

Mintegy 28 évet kellett arra várni, hogy eljöjjön 1989. november 9-e és a berlini fal leomoljon, és újra megnyíljanak a határok. A fal ledöntését és a két német terület újraegyesítését az egész világ ünnepelte.