Náci háborús emlékművet lepleztek le Észtországban

Sok vitát kavart II. világháborús emlékművet, egy náci egyenruhás észt katonát ábrázoló szobrot lepleztek le újra a nyugat-észtországi Lihulában.
Az alkotás talapzatán az olvasható: “Mindazoknak az észteknek, akik a bolsevizmus ellen és az észt függetlenségért harcoltak 1940-1945-ben.”
Az ünnepségen mintegy 2 ezer ember, köztük mintegy száz háborús veterán vett részt. Tiit Madisson, a városka polgármestere beszédében hangsúlyozta: “ez az emlékmű azoknak állít emléket, akik a két rossz közüli választásra kényszerültek, és a kisebbik rossz mellett döntöttek. Megismerték a szovjet megszállást, és azt akarták, hogy az soha többé ne térjen vissza.”
Juhan Parts észt kormányfő azonban provokációnak nevezte a szobor pénteki felavatását. A miniszterelnök véleménye az, hogy tisztelettel kell adózni mindazoknak, akik küzdöttek a függetlenségért. Nem szabad azonban dicsőíteni egy olyan egyenruhát, amely a totalitarizmus ideológiáját jelképezi.
Az észt igazságügyi szervek vizsgálatot indítottak annak megállapításra, hogy a szoboravatás nem meríti-e ki a politikai ellenségeskedésre, illetve a népek közötti kapcsolatok megrontására való felbujtás vétségének a fogalmát.
Ugyanezt az emlékművet két éve a közeli Parnu kikötőváros egyik közterén már felállították, de Siim Kallas akkori észt kormányfő azonnal intézkedett elszállításáról, mert úgy vélte, hogy a szobor “veszélybe sodorhatja Észtország nemzetközi kapcsolatrendszerét”.