Pomepeii pusztulása

Kr.u. 79. augusztus 24-én kitört a Vezúv, és Pomepeii-t illetve Herculáneumot több méter vastag láva és vulkáni hamu takarta be. A két településen megszűnt az élet, és több mint 1600 évre a feledés homályába vesztek.
A Vezúv kitörésekor Pomepeii, a Nápolyi-öbölben található római városka már több száz éves múltra tekintett vissza, hiszen Kr.e. 600 körül alapították. Gyors fejlődését kivételesen előnyös földrajzi fekvésének köszönhette.
A Kr.e. 5. század környékén a szamniszok foglalták el a várost, és Kr.e. 80-ig az ő hatásuk érvényesült Pomepeii-ben. Kr.e 80-ban a Sulla vezette rómaiak megszerezték a várost, és a Római Birodalom egyik legfontosabb központjává vált.
Habár Kr.e. 63-ban már egy földrengés súlyos károkat okozott Pomepeii házaiban, mégis sikerült a települést régi fényébe visszaállítani. Kr.u. 79. augusztus 24-én, Titus császársága idején, viszont olyan csapás érte Pomepeii-t, ami végérvényesen a teljes megsemmisülést hozta. A központi fekvésű települést mintegy 6 méter vastag hamu és vulkáni törmelék fedte be, mely a 18. század végéig érintetlen maradt.
Csak 1748-ban bukkantak rá az eltűnt településre, ekkor kezdődtek meg az ásatások, melyek a mai napig nem zárultak még le. Pomepeii közel egynegyedének feltárása még a régészekre vár. Az archeológusok a kutatások során patríciusok házaira, aranyművesek műhelyeire, bútorokra, falfestményekre és a mindennapi élet apró eszközeire bukkantak.
Kr.u. 79. augusztus 24-én azonban nemcsak a 2 ezres lakosú Pomepeii-t érte el a szörnyű pusztítás, hanem Herculáneumot is. Ezt a kis városkát 23 méteres iszaptömeg borította be. A régészeti ásatások 1738-tól kezdve, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, itt is a mai napig folynak. Hasonló leletek kerültek itt is a felszínre, mint Pomepeii-ben: köz- és magánépületeket, használati tárgyakat és elszenesedett papiruszmaradványt találtak a régészek.