Meghamisították a neandervölgyiek életkorát

1973 óta vezette a frankfurti karbon-analizáló labort, és több mint három évtizeden keresztül senki sem tudta bizonyítani azt, amit ma már biztosan tudhatunk: az extravagáns német antropológus professzor, Reiner Protsch von Zieten nemcsakhogy ellopott fontos leleteket, hanem egész egyszerűen meg is hamisította a leletek életkorát.
Protsch-ról első pillantásra kevesen mondanák meg, mivel is foglalkozik. A jóvágású, idősödő úriember benyomását keltő von Zieten – saját bevallása és a Der Spiegel című német hetilap tudósítója szerint – naponta 100 fekvőtámaszt nyom, a grúz külügyminiszter az egyik legjobb barátja, és nem mellékesen egy baseball csapatot vezet.
Persze a frankfurti Johann-Wolfgang-Goethe Egyetem elsőéves hallgatói sem mindig vannak tisztában azzal, hogy ki is száll ki legfinomabb kubai szivarral szájában a luxus Porsche-ből,
ám nemsokára az ő szemükről is lehull a szürke fátyol: Protsch von Zieten professzor szobáján ugyanis ügyészségi pecsét díszeleg, jópár eredményéről pedig kiderült, hogy egyszerűen meghamisította az adatokat.
Nagy széltoló – fontos pozíciókban
Von Zieten karrierje pedig ugyancsak jól indult. Az 1980-ban elhunyt Willard Libby, aki az emberi csontmaradványok életkorának megállapításánál használatos karbon-datálási módszer feltalálásáért Nobel-díjat kapott, tanítványaként könnyen jutott el az antropológusok Mekkájába: a los angeles-i Kalifornia Egyetemre.
1973-ban, amikor a Frankfurti Egyetem pályázatot írt ki egy megüresedett állás betöltésére, von Zieten jelentkezett, a frankfurtiak pedig a dolgok akkori állása szerint nem is találhattak jobb pályázót, mint a tudományág elitjéből kikerült von Zietent.
Von Zieten a karbon-vizsgálati eljárás segítségével több szenzációs bejentést is tett az utóbbi harminc évben. 1980-ban egy Hamburg közelében meglelt csontdarabot megvizsgálva megállapította, hogy az a legészakibb neandevölgyi ősember volt, kora pedig 36 ezer évre tehető. Szintén von Zieten állapította meg annak a koponyának a korát, amit a „legöregebb wesztfáliai”-nak tulajdonítanak, és aki von Zieten szerint kb. 27 ezer évvel ezelőtt élhetett, ahogy egy Speyer közelében meglelt női csontvázról is azt állította, hogy 21 ezer éves.
A dolgok jelenlegi állása szerint azonban mindezek a datálások hamisak, mégpedig igen sok régész szerint tudatosan meghamisítottak.
30 ezer év helyett párszáz éves csontok
Protsch von Zieten professzor hazárdjátéka úgy tűnik, véget ért. 2000-ben ugyan második doktori címének megvédésekor csalt, de ezt még megúszta pénzbüntetéssel, a frankfurti bíróság ekkor 27 ezer márka megfizetésére kötelezte jogerősen. Nemrégiben azonban saját egyeteme jelentette fel, azzal vádolván, hogy 70 ezer dollárért az egyetem tulajdonában lévő ősi csimpánzcsontokat akart eladni titokban az Egyesült Államokba. A rendőrség erre zár alá vette a professzor szobáját, és eljárást indított Protsch ellen.
A 65 éves tudósnak azonban nemcsak a törvénnyel gyűlik meg a baja. Kollégái ugyan már régóta gyanakodtak von Zieten szenzációs bejentései kapcsán, biztosat azonban csak nemrég mondhattak, amikor is több olyan csontmaradványt kértek bevizsgálásra német múzeumoktól, melyek korát von Zieten becsülte meg.
Az Oxfordba küldött mintákon újból elvégezték a karbon-vizsgálatot (C-14 eljárás), és döbbenetes eredményeket kaptak: a hahnöfesandi ősember nem 36 ezer éves, ahogy azt von Zieten állította már 1980-ban, hanem mindössze 7500 éves.
A speyer-i asszony, von Zieten szenzációs, de „pontos” becslésével ellentétben nem 21 ezer éve élt, hanem kb. Kr.e. 1300 körül, ahogy egy Padeborn környékén meglelt koponyadarab sem 27 ezer éves, hanem alig pár évszázados.
Ez utóbbi esetében egyébként a csontot birtokló vesztfáliai múzeum igazgatójának külön kérésére az oxfordi mellet még egy izotópos vizsgálatot is elvégezetk a hollandiai Groeningenben, melynek során azonban az eredmény nem változott: az eddig legősibb veszfáliainak hitt koponya tulajdonosa valamikor 1750 környékén hunyt el.
Át kell értékelni a neandervölgyiekről szóló elméleteket?
A német őstörténetkutatást az eset minden valószínűség szerint komolyan megrázza majd, hiszen több mint harminc éven át egy olyan professzor vezethette Európa egyik leghíresebb egyetemének antropológiai tanszékét, akiről már 1984-ben is többen állították: kutatásai felületesek, nem végzi gondosan munkáját, sőt gyakran légből kapott ötletektől vezérelve állapította meg a leletek korát.
Igen sok német múzeumnak kell most átértékelnie kiállított darabjait, sőt jópár tudósnak kell átértékelnie von Zieten eredményeire alapozott kutatásait is. Günter Bräuer például nemrégiben tett közzé egy tanulmányt arról, hogy a hahnöfensandi ember, akit von Zieten még a neandervölgyiek korára datált, miként vegyült a homo sapiens-sel. Bräuer most őszintén bevallotta a Der Spiegel-nek, hogy bizony felült Protsch von Zieten kitalációjának, és sajnos erre alapozta elméletét.
Bräuer persze nem az egyetlen, aki hitt Protsch von Zieten-nek. Világszerte igen sokan ismerték el a tudós eredményeit, de most minden valószínűség szerint át kell majd értékelniük azokat. Hogy mennyit, mikor és minek kapcsán hamisított meg von Zieten, azt egyelőre még senki sem tudja pontosan. Az azonban bizonyos, hogy nemcsak egy pár leletnél alkalmazott „kreatív könyvelést” a német professzor, így könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő időkben még sokakat érhet majd komoly csalódás.