Tűzvész Londonban

Anglia fővárosa, London a XVII. század második felében a katasztrófák korát élte. Nem elég, hogy 1665-ben pestisjárvány ütötte fel fejét a városban (egyes források szerint a város 93 ezres lakosságának egyötöde meghalt a járványban), a drámai hangulatot tovább fokozta, hogy a főváros történetének egyik legnagyobb tűzvészét is ekkor élte át.

Amikor 1666. szeptember 2-án tűz űtött ki, még senki sem gondolta, hogy az szinte egész Londonon végigsöpör, és a „londoni nagy tűz” néven vonul be a katasztrófatörténetbe.

A tűzfészek Thomas Fraynor londoni királyi pék pékségében volt. Fraynor nem vette észre, hogy az egyik sütőjében még izzik a parázs, és a pékséget nyugodt szívvel bezárva hazament. Ekkor vette kezdetét a mintegy hat napon át tartó ”rémálom”.

Nemcsak a pékség égett ki rövid idő alatt, hanem a nagy szélnek köszönhetően a tűz villámgyorsan terjedt az egész városban, házról-házra, templomról-templomra. Kezdetben senki nem gondolta, hogy a város egésze veszélyben van. Még a londoni főpolgármester is, – akit ágyából citáltak ki -, úgy vélte, nem komoly ez a tűz, hiszen „még egy asszony is le tudná vizelni”, és mint aki jól végezte dolgát, visszafeküdt aludni.

A városi vezetőnek azonban nem lett igaza. Olyan tűz kerekedett, hogy csak a hatodik napon, 1666. szeptember 7-én sikerült visszaszorítani, és eloltani mindenütt. A tűzvészben mintegy 13 ezer ház, 87 templom vált a tűz martalékává, köztük a híres Szent Pál katedrális, és több tízezer ember maradt tető nélkül. Egyes becslések szerint London csaknem 80 százaléka az enyészeté lett. Öröm az ürömben, hogy a tűzvész véget vetett a pestisjárványnak.