A General Motors megalapítása
1908. szeptember 16-án alapították a később világszerte ismertté vált detroiti székhelyű General Motors konszernt, mely olyan híres autómárkákat gyártott és gyárt, mint a Pontiac, a Cadillac vagy az Opel.
Az autókonszern terjeszkedési politikája már kezdetben is megállíthatatlannak tűnt: 1909 nyarán nem egészen 6 millió dollárért megvásárolta a Cadillac előállítási jogát, 1928-ban pedig 30 millió dollárért megvette az Opel AG részvények 80 százalékát. A General Motorsnál olyan, az autóiparban később híressé vált emberek dolgoztak, mint Walter P. Chrysler, Loius Chevrolet, valamint a híres autótervező, Harley Earl.
Az 1930-as években az amerikai székhelyű General Motors autóbuszokat is kezdett gyártani, melyek sok helyen a villamosokat pótolták. Ezzel kapcsolatban gyanúba is keveredett, ellenfelei ugyanis azzal vádolták, hogy az addigra már jól bevált villamoshálózat felvásárlásával tulajdonképpen annak teljes szétverését készíti elő, hogy azt követően a GM által előállított buszokkal pótolja a villamosokat. Sokan biztosra veszik, hogy ezért olyan gyér még manapság is Amerika legtöbb nagyvárosában a villamoshálózat.
A második világháborút követően azzal vádolták a hatalmas konszernt, hogy kettős stratégiát folytatott, amikor nemcsak Amerikában és a náciellenes európai országok számára gyártott tehergépkocsikat, hanem igen jelentős mennyiséget adott belőlük 1933 után a náci Németországnak is. Egy 1974-es szenátusi riport szerint az Opel Blitz típusú páncélkocsik 90 százalékát a cég a németeknek szállította, de a közepes méretű tehergépkocsik 70 százalékát is az amerikai cég adta el Hitlernek.
A GM részben azzal védekezett, hogy ők mindössze egy igen nagy profittal kecsegetető üzletet hajtottak végre, másrészt pedig 1941 után, amikor is a nácik a GM minden németországi leányvállalatát ellenőrzésük alá vontak, már nem volt lehetőség arra, hogy leállítsák a gyártást.
A General Motors mai erejét egyébként mutatja, hogy 2002-ben a világ összes eladott autójának 15 százalékát a General Motors különböző leányvállalatai állították elő. Napjainkban több mint 340 ezer alkalmazottat foglalkoztat.